Aszemtanúk szerint a második negyedig rendben és békében csordogáltak az események, ám ekkor a vendégek kapuja előtt összetűzött Kis Gábor és Vanja Udovicsics. Ebben még mindig nincs semmi rendkívüli, abban ellenben már igen, hogy hirtelen öt-hat játékos rontott rá a magyar centerre, majd pillanatokon belül a két komplett válogatott keret hadviselővé vált. A szövetségi kapitányok ekkor még nagy nehezen lecsillapították a kedélyeket, és átmenetileg ismét szükség lett a labdára, ám később, egy újabb csetepatét követően végleg félbeszakadt a kétkapuzás. Legalábbis délelőttre.
A delmagyar.hu-nak nyilatkozó Kis Gábor annyit mondott, valóban akadt Udovicsiccsel némi nézeteltérése, amire a szerbek szokatlanul reagáltak. Ehhez képest túlzott reakciónak tűnik, hogy a szegedi rendőrkapitányság nyomozást indított az ügyben. Ha az indítékokra kíváncsiak, mi is elárulhatjuk nekik, hogy a két fél joggal tekinti egymást ősi ellenfélnek. Nem véletlen, hogy sokáig egyikükben sem vetődött fel a közös gyakorlások gondolata, amikor ezt egy ízben felvetettem Kemény Dénes szövetségi kapitánynak, ő úgy felelt: „Valahogy nem keressük egymás társaságát.”
A világversenyeken azonban a vaksors gyakran ereszti egymásnak a két gárdát, annál is inkább, mert a végjátékban általában mindketten érdekeltek. És az elmúlt évtizedben nem kevés feszültség gyülemlett fel bennük. A szerbekben azért, mert a mieink 2000 és 2008 között három olimpiai bajnoki címet nyertek, és ők úgy érzik, előlük, tőlük, hisz Sydneyben az elődöntőben, Athénban a döntőben verték őket. Szövetségi kapitányuk, Dejan Udovicsics egyszer bevallotta, minden trófeájukat örömest odaadná egyetlen olimpiai aranyért, és szó se róla, neki is lenne mit ajánlania cserébe. Csapatunk ugyanis legutóbb az athéni fináléban tudott nyerni e párharcban, azóta tíz hivatalos mérkőzésen kilenc vereség és egy döntetlen a mérleg.
Akik nem az idén kötelezték el magukat a pólóval, azoknak is erősen utána kell gondolniuk, válogatottunk mikor keveredett legutóbb tömegverekedésbe. Ha a 2002-es Honvéd–Vasas bajnoki döntőt belharcnak tekintjük, az 1994-es római vb olasz–magyar csoportmeccséig kell a múltba merülnünk; az akkoriban még Comóban élt Kemény Dénest arra kértük, vesse össze azt a bunyót a mostanival.
– Nem volt ez olyan komoly, és viszonylag rövid ideig tartott – kezdte a kapitány. – Nekiestek Gábornak, aki megvédte magát, innentől inkább vita zajlott. Ami attól volt látványos, hogy harminchat ember tolongott a vízben. Az egyik szerb játékos, a neve nem is lényeges (természetesen Vanja Udovicsics – a szerk.), úgy gondolta, még a vb-ről maradt törlesztenivalója, de nem egyedül rendezte ezt, három társát is segítségül hívta. Ezzel mindenképpen magát minősítette, ami erőt adhat nekünk is, Gábornak is, mert az uszodák világában ennek elterjed a híre.
Kemény hozzátette még, bízik benne, hogy a nyomozás csupán félreértés, hisz garázdaságról szó sem volt, délután például ismét együtt edzett a két csapat, békében.
Hiába, ezért kemény és sokoldalú fickók a pólósok; a magyar– szerb ökölvívó csapattalálkozón egészen elképzelhetetlen lenne, hogy a felek egyszer csak vízilabdázni kezdjenek.
origo.hu
Iskolai rémálom Szegeden: boxerrel ütötték a nyolcadikos fiút
