Kiszáradhat a Homokhátság

Az átgondolatlan vízgazdálkodás, a nem megfelelő fafajták betelepítése és a kavicsbányászat ahhoz vezetett, hogy az utóbbi húsz esztendőben hét-tíz méterrel csökkent a talaj vízszintje a Kiskunságban található Homokhátságban. A folyamat még visszafordítható volna, azonban a pályázati forrásokat az érintettek csak nehézkesen vagy sehogyan sem tudják lehívni – szembesült a terület problémáival a helyszínen Sólyom László államfő.

Szürkemarha, túzok és bivaly. Az 1975-ben alapított Kiskunsági Nemzeti Park működési területe több mint egymillió hektár, amelyből 181,5 ezer hektár természetvédelmi terület. Több mint húszezer hektáros területe a bioszféra-rezervátum része, a génállomány megőrzése szempontjából rendkívül fontos szürkemarha-populáció 1600 egyedet számlál, de 300 bivaly is él a parkban. Itt található a legnagyobb túzokállomány, 629 egyed is.

Hazánk egyik legváltozatosabb és leggazdagabb élővilága található a Kiskunsági Nemzeti Parkban (KNP) a mozaikszerű, változatos felszíni és éghajlati viszonyok miatt. Az Értékőrző tájak és emberek elnevezésű országjáró körútja során Sólyom László köztársasági elnök Mórahalmon részt vett a Vízgazdálkodás és természetvédelem elnevezésű fórumon, amelynek témája a KNP területén található Homokhátság vízhiánya volt. A résztvevők arról tájékoztatták az államfőt, hogy a terület számos, együttes probléma hatására kezd elsivatagosodni. A gondok közül az egyik az, hogy szerteágazó csatornarendszer szabdalja a Homokhátságot, ahonnan állandó a vízelvezetés. A rendkívül szárazzá vált nyarakon a fúrt kutak mélyebben fekvő vízkészleteit a gazdák elöntözik, az éghajlatváltozás miatt viszont kevés az eső. Gondot jelentenek a terület északi részén működő kavicsbányák is, a helyiek szerint még esősebb években is nagyobb a bányák környékén a párolgás, mint a felszínen oda folyó vizek mennyisége. Befolyásolja a vízhozamot az is, hogy a Homokhátságba tájidegen fafajtákat, akácot és erdei fenyőt telepítettek, amelyek állandó párologtatásuk miatt úgy szívják el a talajvizet, mint egy vákuum. Mindezek hatására két évtized alatt hét-tíz méterrel csökkent a talajvízszint a térségben.
A fórum résztvevői rámutattak: az elmúlt években a káresetek tizennyolc százaléka volt vízkár, míg az aszály okozta veszteség több mint negyven százalékot tett ki. Ha tehát az úgynevezett belvizeket eleink gyakorlatához hasonlatosan a területen hagynák, nem volna szükség olyan ötletekre, amelyek alapján a Tiszára duzzasztógátakat, a Duna és a Tisza közé pedig hatalmas csatornákat képzelnek el.
A terület vízhiányossága csökkenthető volna, ha a tavaszi–őszi vizeket megtartanák, a tájidegen fafajokat letermelnék, és helyettük őshonos fafajtákat telepítenének. A javaslatok között szerepel az is, hogy megszüntetik a kavicsbányászatot, a földeket pedig visszaminősítik szántókból rétekre, legelőkre.
Mindehhez az Európai Unió költségvetéséből juthatna pénzhez a régió. A kedvezőtlen adottságú területek támogatottsága elnevezésű program mellett a Life-program keretéből és a közös agrárpolitika környezetgazdálkodási pillére révén is megpályázhatnának forrásokat. Az eddigi tapasztalatok azonban rosszak. A köztársasági elnök látogatásán megjelent szakemberek véleménye szerint nálunk átláthatatlan űrlapok sokaságával nehezítik meg a gazdák dolgát, míg a szomszédos Ausztriában vagy Szlovéniában a földművelőket már a pályázatírásnál is segíti az állam az általa kiképzett alkalmazottakkal. Ezzel szemben Magyarországon a pályázatírók kényszervállalkozók, ami szintén eltávolítja a gazdákat.