Napokkal a tegnapra tervezett szavazás előtt azonban még mindig a képviselők meggyőzésével foglalkozott az amerikai elnök. Barack Obama minden erejét arra összpontosította, hogy összegyűjtse a javaslat elfogadásához szükséges 216 szavazatot. A kisebbségben lévő republikánusok mereven ellenállnak, szerintük egyrészt túl sokba kerül a csomag (az elkövetkező tíz évben 940 milliárd dollárba), másrészt az adóterhek növelésével kívánja fedezni a reformot Obama. A törvényt azonban több demokrata párti képviselő is ellenzi, közülük többen állítólag nem válaszoltak az elnöki hivatal ezzel kapcsolatos telefonhívásaira. A Politico hírportál megjegyezte: több politikus a novemberi választásokra előretekintve mérlegel.
Barack Obama pénteki beszédében azzal érvelt, hogy az egészségügyi szféra folytatni fogja „ámokfutását”, ha a javaslat a tegnapra tervezett végszavazáson elbukik. Ha viszont elfogadják, a történelem legnagyobb biztosítási reformja kezdődhet el. A képviselőház november 7-én, a szenátus pedig december 24-én elfogadott egy-egy törvénytervezetet, most a szenátusi változat módosításáról lesz a végső szavazás. Az elnök elsősorban arra törekszik, hogy nagyobb biztonságot és következetességet nyújtson azoknak, akiknek van egészségügyi biztosítása, egyben minden amerikai állampolgár számára kötelezővé tenné annak megkötését. Más fejlett országokhoz hasonlóan az Egyesült Államokban nincs egyetemes egészségbiztosítási rendszer. Maguknak a polgároknak kell elintézniük saját biztosításukat, a biztosítók azonban elutasíthatják a költségek fedezését egy-egy orvosi beavatkozás után. A Reuters oknyomozó riportja nemrég arra világított rá, hogy az egészségbiztosítók gyakran szerződést bontanak azon ügyfeleikkel, akik például HIV-fertőzötté váltak.

Mutatjuk, hogy milyen érettségi feladatokat kaptak a diákok történelemből