A gazdasági világválság kellős közepén, eladósodott országunkkal kapcsolatban ön azt állítja, hogy képes lenne a gazdasági csodára, ha ésszerűen átalakítanák az adórendszert, és megszüntetnék a korrupció melegágyának számító állami támogatások jelenlegi gyakorlatát.
– Az adórendszer a legfontosabb dolog egy demokrácia működésében. Egy német szociológus, Jürgen Habermas mondta, hogy egy nemzet összetartó erejét nagyban befolyásolja az, hogy az adózás kötelezettségét az állampolgárok miként teljesítik, és hogyan élnek a szavazati jogukkal. Magyarországon az a legfőbb probléma, hogy az emberek csalnak, mert rákényszerülnek. A vállalkozások nagy részénél az alkalmazottakat bejelentik egy bizonyos alacsony bérre, míg a keresetük másik részét zsebbe adják. Olyan alacsony a jövedelemtermelő képessége ezeknek a cégeknek, hogy ha akarnák, se tudnák megfizetni a béreket terhelő adókat. A csalás lényege, hogy fiktív számlázással veszik ki a cégből a pénzt. A magyar kis- és középvállalkozói (kkv-) szektor, amely 2,7 millió embert foglalkoztat, egyébként ugyanakkora GDP-t állít elő, mint az ötszázezer embert foglalkoztató multinacionális szektor. De a versenyképessége gyökeresen különbözik. A multi könnyedén ki tudja fizetni a béreket terhelő adókat. Viszont a hazai vállalkozók közül erre sokan képtelenek.
– Az adóbefizetésnél milyen az arány a kkv-szektor és a multinacionális szféra között?
– Azt lehet tudni, hogy egy alkalmazottra vetítve a multi sokkal több adót fizet, mint egy átlagos magyar vállalkozó. De vannak olyan multicégek is, amelyek kölcsönzik a munkaerőt, és a kölcsönző cégre testálja át a csalási procedúrát. Nem beszélve arról, hogy osztalékadót nem itt fizetnek, és például áfát sem fizetnek azok a nagy cégek, amelyek döntően exportálják a termékeiket. Az eddigi kormányok beruházásösztönző politikája eredményeként mind a támogatásokat, mind pedig az adókedvezményeket jelentős részben a multinacionális cégek élvezik.
– Ön vizsgálta azt is, milyen erkölcsromboló, hogy csalásra kényszerülnek a vállalkozások.
– A politikai hatalom feletti kontroll szigorúsága is összefügg az adómorállal. Akik csalnak az adóval, vajon miként kérhetnék számon a mások által befizetett adók elköltését? És erre rájátszik a hatalom is, ez a Kádár-rendszer egyik maradványa. Annak idején azt mondták, hogy „te ügyeskedj nyugodtan, mi pedig azt csinálunk, amit akarunk”. Ez amortizálta Magyarország erkölcsét.
– A vállalkozók miért ne vetnének be néhány trükköt, amikor azt látják, hogy a jegybank elnökének adóparadicsomba bejegyzett cége van, amikor itt egy adóoptimalizálási szakértőből pénzügyminiszter válhatott, amikor a magyar kormány húszmillió forintot fizet egy külföldi befektetőnek egyetlen magyar munkahely megteremtésért?
– Igaza van, sajnos. A társadalomban elterjedt az a mentalitás, amit a hipokrita parazitizmus fogalmával írt le korábban egy kutatócsoport, amely az állam működésének zavarait vizsgálta. A hipokrita parazitizmus azt jelenti, hogy az emberek lenn is meg fenn is abban érdekeltek, hogy a köz rovására gyarapodjanak. Ennek eklatáns példája a BKV pénzeinek kitalicskázása. De ennél jóval többről van szó. Jól tudjuk, hogy a közbeszerzések 25 százalékkal túlárazottak. Vagyis ellopják ezt a pénzt. Idesorolnám a vállalkozásoknak adott támogatásokat is. Ebben még mindig az elsők vagyunk az unióban, 500-600 milliárdot osztanak szét. Semmilyen erkölcsi alapon nem lehet megmagyarázni, hogy az egyik vállalat miért kap, a másik meg miért nem kap támogatást. Ez a korrupció egyik forrása. Magasan tartják az adókat, hogy lehessen miből osztogatni. De ez a képmutató parazitizmus ott van a jóléti rendszerünkben is. Sok rokkantnyugdíjas veszi fel a járadékot úgy, hogy mellette feketén dolgozik. Magyarországon 800 ezer rokkantnyugdíjas van, ez megmagyarázhatatlanul magas szám. Idesorolnám a családtámogatási rendszerünket is. Azt hisszük, hogy ez pozitív dolog. De tőlünk vonják el a magas szja formájában annak a fedezetét, amit családi pótlék formájában visszaosztanak. Nem családi pótlékot kellene fizetni, hanem ott kellene hagyni a pénzt azoknál, akik megtermelik. Segélyt csak annak kell adni, aki valóban rászorul.
– Ön megszüntetné az állami támogatások nagy részét is. Miért?
– Mert erkölcsileg nem indokolható. És mert ebben valamilyen módon mindig benne van az állampolgárok korrumpálásának a lehetősége. Láttuk, milyen vérszemet kaptak a szocialisták. Korrumpálni ők jobban tudnak, hiszen ez volt a Kádár-rendszer egyik bűne. Ennek a levét isszuk. Mert mit csináltak? Gátlástalanul megvették a járadékosok szavazatait a 13. havi nyugdíjjal. Szavazatokat vásároltak 2002-ben az ötvenszázalékos béremeléssel, a nyakló nélküli segélyezéssel, tönkretéve ezzel az országot. Visszatérve a lényegre: teljesen racionális döntést hoz a magyar vállalkozó, amikor adót csal, mert nem lehet beszedni tőlük a képmutató parazitizmusnak a fedezetét. A Fidesz történelmi hivatása, hogy a képmutató parazitizmust felszámolja. És ezt nem fogják megszorításként érzékelni az emberek, csak azok, akik ennek a haszonélvezői voltak. Az adókat arra a szintre kell lecsökkenteni, ahol már nem éri meg csalni. Ez a lényege a sokkszerű, radikális változásnak. Ez 15 százalék körüli adókulcsokat jelent.
– De mit szólnának ehhez az emberek?
– Honorálni fogják, és a vállalkozók is megértik, hogy ez az a rendszer, amire vágynak. Az állam járna a legjobban. Sokkal olcsóbb lenne. Ma 750 ezer a költségvetési szektorban dolgozók száma. Ha csökken a munkáltatói járulékuk, sokkal kevesebb adót kell beszedni azért, hogy ezt a járadékot befizessék utánuk. Ugyanakkor a nettó jövedelmük magasabb lehetne. Az ezermilliárdos redisztribúciós visszavágás mellett a költségvetési apparátus létszámát is csökkenteni lehetne. Az uniós támogatások 4 százalékát felemészti az apparátus pályázatkezeléssel és -ellenőrzéssel foglalkozó részlege. Ez a létszám, amelyet most az állam fizet, átmehetne a versenyszférába. Kedvezményes kamatozású hitelekre lenne inkább szükség a támogatások helyett, ki kellene bővíteni az állami hitelgarancia intézményét. A versenyszektor át tudná venni azokat, akik eddig a pályázatkezeléssel foglalkoztak, díjazásuk nem az államot terhelné. Az uniós támogatásból 300 milliárdot általános költségvetési tartalékként kezelhetne a kormány. Magyarország, amely jövőre elnök lesz, példát mutathatna a régióban, az unió jövője szempontjából is ilyen típusú magatartásra van szükség, és nem fordulhatna elő többé olyan abszurd helyzet, hogy uniós támogatásból alakítanak át négycsillagossá háromcsillagos szállodákat, ismert példa, hogy két képviselő ötszázmilliós támogatást kapott luxusszálloda-építésre. Őrület. A Fidesz szerintem arra kapta a felhatalmazást, hogy az erkölcsöt helyreállítsa.
– Biztos abban, hogy mindenkinek tetszene az ön által felvázolt rendszer?
– Bizonyára vannak olyanok a Fidesz holdudvarában is, akik annak örülnének, ha ennek a képmutató parazitizmusnak valami javított, rájuk adaptált változata működne tovább. Ha a Fidesz abba a hibába esik, hogy ezekre az elvárásokra tekintettel lesz, hamar elpártolnak tőle a választói, és megszűnik a kivételes történelmi lehetőség, ami megadatott a számára.
– Mennyit hozna a büdzsének az ön programja?
– Igen nagy bevételnövekedést eredményezne, mert ha megszabadulnának a megfizethetetlen adók béklyóitól, végre növekedésnek indulhatnának a vállalkozások; a 15-20 százalékra becsült rejtett gazdaság elkezdene kifehéredni, és ennek az adótartalma, a 200-300 milliárd forint, szinte azonnal bevételként jelentkezne. Az is nagy problémája a magyar kkv-szektornak, hogy hiányzik az a középvállalkozói réteg, amely 200-300 embert tudna foglalkoztatni, és komoly partnere lehetne a multinacionális cégeknek. A multik magas műszaki és vállalati kultúrát képviselnek, sokkal többet költenek fajlagosan is az innovációra, amiből csak profitálni lehetne. Nekik is az lenne az érdekük, hogy méltányosan alacsony adókulcsok legyenek, mert most a kormánnyal kell alkudozniuk, hogy kedvezményeket kaphassanak. Ez szintén a korrupció melegágya, nincs rendesen szabályozva.
– Az adó radikális csökkentése mellett milyen lépéseket javasolna még az új kormánynak?
– Szükséges, hogy a kamatok is alacsonyak legyenek. Az állam, a háztartások és a vállalkozások a környező országokhoz képest magasabb hitelkamatokat kénytelenek fizetni. Az állam a húszezermilliárdos államadósságnak csak a kamatait tudja törleszteni, ami ebben az évben 1200 milliárd forint. Ebből 400 milliárd forint uzsorakamat. Ahelyett, hogy ezt a pénzt tőketörlesztésre fordítanánk, másokat gazdagítunk. A vállalatok által megtermelt GDP-ből is túl sokat visznek el kamat címen a bankok. A kormánynak ki kell alakítani azt a feltételrendszert, hogy a kamatok a lehető legalacsonyabbak legyenek, akárcsak az infláció. Egyszázalékos inflációcsökkenés fél százalékkal csökkenti a tőkeköltségeket. Felháborító, hogy nálunk az energiaköltségek is jóval magasabbak, mint a környező országokban.
– Mi a garancia arra, hogy ha 15 százalékra csökken az adó, akkor majd lelkesen fognak fizetni azok, akik korábban megszokták, hogy csalnak?
– A szigorú törvények. Új társadalmi szerződésre van szükség, amelyben a politikai hatalom azt vállalja, hogy leviszi az adót a méltányos szintre, és ettől kezdve megköveteli, hogy mindenki tisztességesen fizessen. Aki nem fizet, azt börtönbe zárják. A vállalkozások nem fognak állami kényszerre beruházni, hanem csak akkor, ha olyan kedvező lesz a közeg, hogy érdemesebb lesz befektetniük. Vannak olyan ágazatok, mint például a takarítás, a biztonsági őröket foglalkoztató cégek, ahol, ha rendesen megfizetnék a nettó kereset adóját, akkor egyszerűen nem tudnának piachoz jutni, senki nem kötne velük szerződést azon az áron. Ez az élet kemény vastörvénye. Ezeket az adókat nem lehet megfizetni, ez egyenesen vezet az adósságspirálba. Emiatt vagyunk kénytelenek több kamatot fizetni. Pontosan az a 400-500 milliárd forint hiányzik a vállalkozásfejlesztésből, amit kockázati kamatfelárként fizetünk ki. Ha az ott maradhatna a vállalkozóknál, Magyarország egy ragyogó ország lehetne. A józan észnek ellentmondott, ami itt történt az elmúlt nyolc évben. Hitelből járadékot, nyugdíjat, segélyt fizetni nem lehet. A hitelt inkább termelő beruházásra kell fordítani.
– Az ön átfogó javaslatában a Fidesznél eretnek gondolatnak számító vagyonadó intézménye is fontos szerepet kap.
– Ahhoz, hogy ki lehessen irtani a hipokrita parazitizmust, be kell vezetni egy minden vagyontárgy bevallásán alapuló vagyonadót, aminek alanya a háztartás. Ezzel utólag be lehetne szedni azoktól is az adót, akik nem adózott jövedelemből szerezték a vagyonukat. Nem kell ettől félnie azoknak, akik adózott jövedelemből szerezték meg vagyonukat, hiszen ha fizetnének is a jövőben valamennyi vagyonadót, az jóval kevesebb lenne, mint amennyit korábban különféle adócímen kiróttak rájuk. Csak azok fizetnének többet, akik eddig nem fizettek. Csak így, az adózatlan jövedelmekből felhalmozott vagyont utólag megadóztatva lehet megvalósítani egyrészt az igazságos közteherviselést, másrészt ez alapján lehet bevezetni rászorultsági alapon a segélyezést. A rászorultság alapján történő segélyezést a vagyonadóhoz kapcsolódó vagyonbevallás nélkül nem is lehet megtenni, hiszen a jövedelmi viszonyok nem mutatnak pontos képet a valódi rászorultságról. A háztartási típusú vagyonadóval, ahol az eltartott gyerekek számát is figyelembe kell venni, hatékony, igazi családbarát rendszert lehetne létrehozni. Mindenkinek családi pótlékot fizetni, az a képmutatás csimborasszója. Csak az kapjon segélyt, aki valóban rászorul, aki nem tudja érvényesíteni a családi kedvezményt, mert se jövedelme, se vagyona.
– Hogy nézne ki pontosabban az a családbarát adózási rendszer, amit ön javasol?
– A 3,6 millió háztartás legfelső harmada fizetne átlagosan 500 ezer forintos vagyonadót. Ebben benne lenne minden: cégtulajdon, a külföldön tartott vagyon, befektetések stb. Ebből ötszázmilliárd forintnyi bevétel származna.
– Hol húzná meg azt a vagyonértékhatárt, ami után nem kellene fizetni?
– Ezt még modellezni kellene. Amiről én beszélek, az paradigmaváltás. A felső harmadban lenne, aki kétmilliárdot fizetne, de lenne olyan is, aki semmit. Például aki hitelből építkezett, annak levonható lenne a fennálló hitelének összege a vagyonából. A középső harmad, az alsó középosztály nem fizetne semmit, míg az alsó harmadhoz tartozó, csekély vagyonnal rendelkező, elégtelen jövedelműek lennének jogosultak állami támogatásra, gondoskodásra. Ez lenne egy valóban igazságos társadalom. Költséges lenne a bevezetése, ugyanakkor van elegendő tartalék a költségvetési szektorban, amelyet át lehetne csoportosítani. A vagyonbevallások ellenőrzése több munkát adna, de megtérülne.
Azt kell belátni, hogy minden vállalkozásnak egyformán meg kell adni az esélyt ahhoz, hogy munkahelyeket megtarthasson és létesíthessen. Ennek a leghatékonyabb eszköze az, hogy a lehető legalacsonyabbak legyenek az adók, a kamatok, a lehető legkisebb legyen az állami költségvetés, a legolcsóbb az energia, és a lehető legkisebb legyen az infláció. Ez az a közjó, amit egy kormány az állampolgárainak, az adófizetőknek megadhat. Ez lenne a magyar gazdasági csodának az alapja.
origo.hu
Eltűnt pásztói nőt keres a rendőrség
