(ragályos-e a bűn )

Én nem tudom, hogy Gyurcsány kormányzása és közéleti tevékenysége valójában mekkora kárt okozott Magyarországnak. Most nem csupán az ellopott és elherdált milliárdokra gondolok, nem csupán arra, hogy ő maga hatalmi mámorában minden másról megfeledkezett, s exhibicionizmusát nem fékezte a kormányzati felelősség, sem a józan ész. Mondhatni, nem személyes tetteit rovom fel és kárhoztatom, sokkal inkább azt a kisugárzást és atmoszférát, amely belőle áradt és táplálkozik, mintegy megmérgezve a magyar politikai és társadalmi életet. Nem állítom, hogy ő maga gonosz, inkább azt, hogy a maga megtévesztő módján működni hagyta a gonoszt, jó szándékú kevélységével kikövezve a pokolba vezető utat.
Ama meggyőződését, hogy ő jót akart, nem vonom kétségbe, habár eleve tudhatta volna, miszerint az a hatalom, amellyel rendelkezik, rossz helyről, rossz kezekből való, s az az önhittség, amely táplálja saját tévedhetetlenségébe és felsőbbrendűségébe vetett hitét, katasztrófához vezet. Az őszödi szenvedélybeszéd, ami a lavinát elindította, s amire annyira büszke – sajnos – csakis azokhoz szólt, akiknek lusta korruptsága és tehetségtelensége révén érkezett a csúcsra, akikkel együtt hazudott, s akik fölé fura képességei emelték. Elhivatottsága is innen származik: megfeledkezett arról, hogy vakok között félszeműként király. Nem vonom kétségbe, hogy reformernek és demokratának képzelte, képzeli magát, szellemi és erkölcsi emelkedettségére azonban leginkább az a jellemző, hogy valóban meglévő színészi, imitátori és szónoki képességeit az államférfi jellegzetességeivel azonosította. Soha nem gondolkozott el azon, hogy nem tud mást, mint pózolni és beszélni, s miként egy rossz költőt, az önmagába vetett hit, a szenvedély az egekig ragadja. Szerintem tudta, hogy hülyék azok, akiket magával ragad, mégis büszke volt e kétes szenvedélyre, s büszke mindmostanáig.
Nem akarom tovább bírálni. Rossz kormányfő volt, ármányos politikus, de államférfiként impotens. Miután foglyul ejtette az MSZP-t, maga is fogságba esett, a hatalomvágy tartotta pórázon, cselekedni a párt nélkül nem tudott, míg végül paprikajancsiszerű bábbá vált e mohó, korrupt, ostoba társaság kezében. Sajnos az országot is magukkal rántották, csalt, lopott, sikkasztott, rabolt, akinek alkalma nyílt rá. Gyurcsány korán jött és későn ment. Ha figyelmesen olvasta volna a Micimackót, intelméül szolgálhattak volna az egyébként ártatlan Füles szavai: „nagyképűség, ez az én bajom. Nagyképűség”. Ez a Fülesre kevésbé jellemző hazug nagyképűség sok-sok háttérember számára tette lehetővé a csalást, tolvajlást, a hatalommal való visszaélést. S mindennek nyilvánosságra kerülése logikusan kiváltotta egy olyan politikai formáció létrejöttét, amely a meztelen igazságra hivatkozik, miként a Jobbik. A radikális, szélsőséges párt hívei jogos sérelmeken horgadtak fel, de a Jobbik pártként másra építkezett: a gyűlöletre. S egyszer csak az MSZP, a félreállni nem szándékozó Gyurcsánnyal együtt azon kapta magát, hogy a szélsőjobb megerősödése az ő kizárólagos érdekük. S rögtön jött a legaljasabb hazugság a demokrácia utolsó bástyájáról. Azok, akik kiengedték a szellemet a palackból, úgy tettek, mintha hajlandók volnának vérüket és életüket áldozni, hogy eme kísértet ne vegye birtokába Magyarországot. Eddig egy kísértetről tudunk, amelyik megtette ezt. A kommunizmus kísértete nem Európát járta be leginkább, hanem a keleti végeket. Lehetséges, hogy a jobbos és balos kísértet, mint a közép ellenzéke egymásra talál a parlamentben?
Az a kár, amit az MSZP és a gyurcsányizmus ily módon is az országnak hozott, valószínűleg csak hosszú évek (évtizedek) munkájával és erkölcsi józan bátorságával hozható helyre. Hogy erre lesz-e elég erőnk és türelmünk, én nem tudom…