időjárás 22°C Annamária, Tihamér 2022. július 1.
logo

Fékeznék az energiaárakat

Szilágyi Richárd
2010.06.23. 22:00

Júliustól nem emelkedhet a lakossági gáz és az áram ára, ha a parlament már ma dönteni tud a hatósági ár bevezetéséről szóló törvényjavaslatról. Csakhogy a módosítás sürgős tárgyalásához ellenzéki szavazatokra is szükség van, mert a házszabálytól csak négyötödös többséggel lehet eltérni.

Mai ülésén akár el is fogadhatja azt a törvényjavaslatot az Országgyűlés, amely alapján ismét hatósági ára lesz a lakossági és a kisfogyasztói energiának. A fideszes Rogán Antal által benyújtott törvénymódosítás szerint az egyetemes földgáz- és villamosenergia-szolgáltatók lakossági és kisfogyasztói árait a jövőben újra az illetékes miniszter határozza meg. Az előterjesztés szerint a jelenlegi árak maradnak érvényben mindaddig, amíg a miniszter rendeletet alkot az új árszabályozásról. Az energiaszolgáltatásban bevezetendő ármoratóriumot a gazdasági akcióterv pontjai között Orbán Viktor miniszterelnök jelentette be múlt hét kedden az Országgyűlésben.
Ma dönthet a Ház a miniszterelnök által benyújtott, a nemzeti együttműködésről szóló politikai nyilatkozattervezetről, az országgyűlési képviselők számának csökkentéséhez szükséges választójogi reform előkészítéséről szóló javaslatról és egy alkotmánymódosításról. Utóbbit a fideszes Mátrai Márta kezdeményezte: az ellenzéki pártok és civil szervezetek tiltakozását kiváltó törvényjavaslat szerint egy nyolctagú, kormánypárti többségű bizottság jelölheti a jövőben az alkotmánybírákat. Az Állami Számvevőszék (ÁSZ) elnökét és alelnökeit jelölő eseti bizottság létrehozásáról szóló javaslatról, illetve a tagok megválasztásáról is szavazhatnak a képviselők. Az ÁSZ elnök-, illetve alelnökjelöltjévé az válik, aki a nyolc tagból álló, kormánypárti többségű bizottságban legalább öt tag támogatását megkapja.
A helyi iparűzési adóval kapcsolatos egyes törvények módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitáját is ma kezdik a képviselők: az előterjesztés szerint a második fél évtől az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal helyett újra az önkormányzatok szedhetik be a helyi iparűzési adót.
Az Országgyűlés várhatóan szavaz majd Samu Tamás Gergő (Jobbik) mentelmi jogának felfüggesztéséről. Az interpellációk és azonnali kérdések során pedig többek között szocialista képviselők arról faggatják a minisztereket, hogy „Megint befagyasztják a családi pótlékot négy évre?”.
Holnap valódi nagyüzem lesz a Házban: többek között az egyszerűsített foglalkoztatásról, a kulturális örökség védelméről, a közbeszerzésekről és a közoktatásról szóló törvények módosításainak általános vitáit is lefolytatják.

Utolsó ülés. A kormány még a parlament nyári szünete előtt meg kívánja teremteni a 29 pontos akcióterv alkotmányos és törvényi alapjait – mondta tegnap közrádióban Schmitt Pál. Az Országgyűlés elnöke a Vasárnapi Újságnak elmondta, hogy július 19-én lesz a nyári szünet előtti utolsó parlamenti ülés, addig kell dönteni a szükséges jogszabályokról. Közölte azt is, a 45 tagú alkotmány-előkészítő bizottság az év végéig dolgozza ki javaslatait az alkotmánymódosítás fő irányaira és az új alkotmány karakterére. A módosító javaslatokat ezután terjesztik az Országgyűlés elé. (MR)

Hírlevél feliratkozás
Nem akar lemaradni a Magyar Nemzet cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi naponta elküldjük Önnek legjobb írásainkat.