Hiánypótlás 23 fillérért

Plakáterdőkön és televíziós reklámokban megjelentek az úgynevezett sikerarcok. Azok a véletlenszerűen kiválasztott sikeres pályázók, akikről – egy híján – kiderült, hogy véletlenül mind a szocialista párthoz vagy Bajnai és Kóka köréhez tartoztak.

„Bajnai Gordon szétoszt 8000 milliárd forintot.”
(Az Index.hu Bajnai fejlesztéspolitikai
kormánybiztossá kinevezésekor, 2006. július 7.)

Minden olyan biztatóan kezdődött: négy évvel ezelőtt Bajnai Gordonnak a fejlesztéspolitikai kormánybiztosi cím kíséretében Gyurcsány Ferenc átadta a felzárkózásunk zálogának nevezett uniós pénzek kasszájának kulcsát. Egy ország örülhetett a jó hírnek: megtudtuk, hogy évente ezermilliárd forinttal leszünk gazdagabbak nyolc kerek esztendőn át, és hazánk „átlátható, gyors és eredményes rendszerben” használja fel a brüsszeli pénzesőt. „Minden egyes állampolgárra 800 ezer forintnyi beruházás jut majd”, így tájékoztatott a frissen kinevezett kormánybiztos, aki nem kisebb potentátokat vett maga mellé a fejlesztési tervek megvalósításához, mint Magyar Bálint, Baja Ferenc, Draskovics Tibor és Burány Sándor. Megannyi márkanév.
Már csak az volt a kérdés, hol lenne a legjobb helye ennek az óriási összegnek. A Bajnai vezette Nemzeti Fejlesztési Ügynökség mindent megtett, hogy megmozgassa a nép fantáziáját. „Te mire költenél nyolcezer-milliárd forintot? Tudod, hogy hét év alatt mi mindenre elég ez a pénz? Gondoltad volna, hogy ebből hét éven át minden héten lehetne építeni egy-egy új, európai licences futballstadiont? Vagy hogy minden magyar településen – például Ököritófülpösön és Botykapeterden is – három multiplex mozit vagy két-két trópusi pálmafás látványfürdőt óriáscsúszdával?” Ugye, emlékszünk még ezekre a kérdésekre? Nos, ekkor került az első homokszem a gépezetbe, az említett települések vezetői ugyanis tiltakoztak, mondván, nemhogy élményfürdőre, de még a helyi iskola kipofozására vagy a szennyvízelvezetésre sem kaptak pályázati pénzt. Bajnai bocsánatot kért, majd ment tovább minden a régi kerékvágásban. Plakáterdőkön és televíziós reklámokban megjelentek az úgynevezett sikerarcok. Azok a véletlenszerűen kiválasztott sikeres pályázók, akikről – egy híján – kiderült, hogy véletlenül mind a szocialista párthoz vagy Bajnai és Kóka köréhez tartoztak. A gond azonban nem a hirdetésekkel volt, hanem, hogy a propagandán kívül sokáig nem nagyon történt semmi érdemleges a fejlesztéspolitika terén.
Később beindulni látszott a gépezet: Bajnai, Gyurcsány és még néhány bennfentes lényegében egyedi elbírálással döntött az úgynevezett kiemelt és nagyberuházásokról, vagyis az uniós források legnagyobb tételeiről. Így lett kiemelt projekt például a sukorói kaszinóváros is. Ezt az eljárási rendet egyébként az Állami Számvevőszék kezdettől fogva kifogásolta, mivel antidemokratikusnak és átláthatatlannak tartotta a közpénzek elosztásának efféle módszerét.
A források teljes kormányzati ellenőrzése ennek ellenére zavartalanul folytatódott: a 2006-os önkormányzati választások ellenzéki győzelme után Bajnaiék hadrendbe állították a regionális fejlesztési tanácsokat, ahol a minisztériumok és a fejlesztési ügynökség küldöttei biztosították a kényelmes kormányzati többséget, sőt, még egy hűségnyilatkozatot is aláírattak a vezetőkkel, nehogy búvópatakká váljanak az uniós források.
Ezzel párhuzamosan kiépült az EU-s agrárpénzek felett őrködő helyi vidékfejlesztési irodák hálózata is, itt majdnem minden vezető szocialista hátterű személy lett, de legalább nem volt követelmény a szakértelem. A fagylaltárustól az iskolai karnagyig szinte bárki beleszólhatott az uniós fejlesztési pénzek sorsába, feltéve, ha jó hátszéllel rendelkezett. Az egyes operatív programok irányító hatóságai és a pályázatokat lebonyolító közreműködő szervezetek élére is megbízható embereket választottak, a lojalitás alapkövetelmény volt. Ezt most nemcsak azért érdemes felidézni, mert a leköszönő kormányfő előszeretettel tünteti fel magát pártok feletti személyként, hanem azért is, mert a Gyurcsány–Bajnai-korszak bizalmi uniós „szakértőinek” hatalomátmentése ezekben a percekben is folyik.
Bajnai Gordon időközben önkormányzati és területfejlesztési miniszterré, majd gazdasági tárcavezetővé lépett elő, az uniós pénz felügyeletét azonban végig fenntartotta saját magának, a minisztériumok feladatkörét így mindig eszerint módosítgatták.
Bár következetesen kitartott amellett, hogy neki sosem számított, piros vagy narancsszínű-e a pályázó, finoman szólva is gáláns volt az SZDSZ–MSZP holdudvarához. A menekülttáborok féken tartására – így szólt a magyarázat! – 160 millió forintért megrendelt izraeli vízágyúk mellett az uniós támogatásból jutott például egyes miniszterek börtönre ítélt cimboráinak, a dél-dunántúli regionális vezetővé avanzsált szabad demokrata Wekler Ferenc vállalkozásainak és a Magyar Bálint-féle, több tízmilliárdos digitálistábla-csomagokra. Kaptak volt miniszterek és azok rokonai is, de Bajnai egykori cégéhez, a Wallis-csoporthoz tartozó érdekeltségeket is több száz millió forintos uniós siker érte, sőt, még a Pénzügyminisztérium korábbi államtitkárának hotelje is brüsszeli pénzekből épült-szépült. Az uniós pénzek segítettek a kisebbségi kormány megalakulásakor is. Közel harminc szocialista parlamenti képviselőt ugyanis éppen akkor bíztak meg az EU-s támogatású beruházások felgyorsításával, amikor Gyurcsány saját túlélését szerette volna biztosítani a párton belül. A mentorok között szerepelt többek között Szabó György volt egészségügyi miniszter, a Tocsik-ügyből ismert egykori MSZP-pénztárnok, Boldvai László és a mentelmi jogához körömszakadtáig ragaszkodó Juhászné Lévai Katalin is.
A fejlesztések azonban továbbra is alig haladtak, és ma már jól látható, hogy a pénzek elosztásának rossz szerkezete nemcsak nullára vitte már a válság előtti Magyarország gazdasági fejlődését, hanem egyetlen versenyképes ágazatot sem tudott teremteni. A fejlesztéspolitikai államtitkárok a beözönlő brüsszeli források nyomán két-három százalékos GDP-növekedésről beszéltek, ám a válság begyűrűzésekor még a pénzek gyors átcsoportosítását sem tudták megoldani. A munkahely-teremtési és -megőrzési pályázatok látványos kudarcba fulladtak, keretüket szűkre szabták, és pont akkor nem segítettek, amikor a legnagyobb szükség lett volna az állami beavatkozásra, ráadásul a pályázati feltételeknél nem vették figyelembe, hogy válság idején nem lehet árbevétel-növekedést előírni.
Nemcsak sok pályázati kiírást hibázták el, hanem maga a forráselosztó intézményrendszer is zavarokkal küszködött. Az irányító hatóságok és a közreműködő szervezetek a mai napig átláthatatlan feltételrendszerben és alacsony hatékonysággal dolgoznak, és ez megmutatkozik a kifizetések lassúságán is. A beígért évi ezermilliárd helyett a terv idejének feléhez érve 13 százalékos a pénzek lehívási aránya, miközben a bürokratikus akadályok egészen elképesztő kifogásokkal hátráltatják a pályázókat. Micsoda bürokratikus káosz lehet ott, ahol hatmilliárd forintos beruházás áll 23 filléres áfakülönbözet miatti hiánypótlásra, vagy olyan önkormányzati fejlesztés, amely azért torpant meg, mert egy forint (!) önerő-különbözetről kellett hivatalosan nyilatkozni!
Bajnai tiszta lelkiismeretről, elvégzett munkáról és a focibajnokságról nyilatkozgat, ám a négyéves kormányzati tevékenysége után hátrahagyott káosz alaposan próbára teszi majd utódját. A fejlesztési terv ugyanis nem tart az örökkévalóságig, csak 2013-ig, és a plusz kétéves türelmi időszak lejártával egyszerűen elvesznek a le nem hívott források. A felelősséget ezért sem fogja vállalni.