brazil fociválogatott
Teljesül Ancelotti nagy álma, megvan az új csapata

Tisztul a kép. Kovács Ferencet, Szabolcs-Szatmár-Bereg megye 1. számú egyéni választókerületének országgyűlési képviselőjét választotta meg Nyíregyháza polgármesterjelöltjének a Fidesz helyi szervezete. A döntést az önkormányzati választási egyeztetőbizottság is jóváhagyta. A politikus idén tavasszal jutott be a parlamentbe, előtte – 2002 és 2006 között – a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Közgyűlés Fidesz-frakciójának volt tagja. Miskolcon Kriza Ákos, a helyi MÁV rendelőintézet orvos-igazgatója indulhat a polgármesteri székért a Fidesz–KDNP színeiben. A jelölt 2002 és 2006 között a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közgyűlés tagja volt, majd 2006-ban bejutott a miskolci közgyűlésbe. Ekkor indult a város polgármesteri székéért is, de alulmaradt az MSZP-s Káli Sándorral szemben. A végső szót Kovács Ferenc és Kriza Ákos esetében is a Fidesz országos választmánya mondja ki szombaton. (B. A.)
Tovább csökken Budapest lakossága a húsz évvel ezelőttihez képest csaknem 350 ezerrel, a 2009-es adatokhoz képest pedig mintegy negyvenezerrel kevesebben élnek a fővárosban. Tiba Zsolt főjegyző tegnapi közleménye szerint a Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatala a közelmúltban arról tájékoztatta őt, hogy 2010. január 1-jén Budapesten érvényes lakóhellyel, ennek hiányában érvényes tartózkodási hellyel rendelkezők száma pontosan 1 673 900 fő. A jelenlegi 67 tagú Fővárosi Közgyűlés a főpolgármester nélkül 33 fős lehet, és a törvények szerint a főjegyző is ebben a számban állapította meg a választható képviselők számát. Húsz éve, 1990-ben még jóval meghaladta a kétmilliót Budapest népessége, akkor az úgynevezett kerületi delegáltakkal együtt 88 volt, majd 1994-től 66 tagú lett a pártlistákról megválasztandó közgyűlés, amelyben a most kormányzó Fidesz az elmúlt húsz évben ellenzékben tevékenykedett. Az új parlament kétharmados többsége által elfogadott, a képviselők számát csökkentő szabályok szerint az eddigi fix létszámot felváltja az új elv: a fővárosban minden ötvenezer lakos után egy képviselő választható.
Információnk szerint a Fidesz országos választmánya szombaton véglegesíti önkormányzati indulóit, de annyi már most bizonyos, hogy Tarlós Istvánra, a leendő főpolgármester-jelöltre nagyon nehéz időszak vár, ha meg akarja fékezni Budapestnek a Demszky-korszak két évtizede alatt tapasztalható fogyását. Úgy tudjuk, hogy a kormánypártban nem lesz nagy vita a létszámhoz igazított, huszonhatos fővárosi listáról, amelyen Tarlóst Pokorni Zoltán, Pesti Imre, Rogán Antal és György István követi. A lajstromon az eddigi 30 Fidesz– KDNP-s képviselőből tizenegyen kapnak helyet, de újoncok is szerepelnek rajta. A bejutásra esélyesek között található Nagy István jelenlegi újpesti alpolgármester és Zsolnai József is, aki Tarlós óbudai polgármestersége idején a kerület polgári védelmi parancsnoka volt.
Mint arról korábban beszámoltunk, több kerületben komoly belső viták alakultak ki a Fideszben a kerületi polgármester- és önkormányzatiképviselő-jelölti pozíciókról. A XI. kerületben már korábban eldőlt, hogy a vitából kimaradt, az MSZP-s Molnár Gyulát áprilisban legyőző Simicskó István lesz a jelenlegi polgármester ellenfele. Terézvárosban a helyiek által első helyen támogatott Wertán Zsolt helyett végül Hassay Zsófia frakcióvezető futhat be, Újpesten pedig Wintermantel Zsoltot véglegesíthetik szombaton.
A huszonhárom kerületből kilencben a jelenlegi polgármesterek indulnak újra. A helyi testületek létszáma is jelentősen csökken, leglátványosabban az említett Újbudán: 38-ról legfeljebb 25-re.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.