A Margit híd ideiglenes átadásáról jut eszembe, szűkebb pátriámnak (Budapest XVI. kerület) is megvan a maga hídproblémája. Az Újszász úton lévő átkelő a maga méreteivel ugyan nem vetélkedhet kollégájával (nagyjából tíz méter hosszú lehet, a Szilas-patakon ível át, összekötve a patinás Mátyásföldet a falusias Cinkotával), a rajta zajló felújítási munkák időtartama azonban az országos összehasonlítás próbáját is megállja. Valamikor az év elején szűkítették félpályásra a hidat, azóta mind a mai napig jelzőlámpák szabályozzák a haladás irányát. Átadási határidőről nem tudni, egyszer csak elkészül (vagy összedől). De nem is ez az elgondolkodtató az egészben, sokkal inkább a munkaterületet körülölelő, megejtő nihil. A járműveken kívül szinte semmi mozgás, csak a gondosan kihelyezett csíkos deszkák, oszlopok álldogálnak az objektum környékén, meg olykor egy-két melós. A múltkor valami munkagép cammogott a parthoz, azóta is ott látható, mint egy kilőtt ötvenhatos orosz tank.
Mindemellett a kerület jámbor közönsége nem háborog a liberális relikvia miatt, türelmesen várakozik járművével a sorban, legtöbben ásítoznak, vakaróznak, valószínűleg beletörődtek az egészbe, megszokták a káoszt, talán idővel már a szívükhöz is nőttek az elhajigált lécek, homokdombok, betondarabok. Lassan amolyan emlékhellyé, találkaponttá szelídül a táj. Az ottfelejtett sitthalmoknak is megvan a maguk nosztalgiája…
origo.hu
Megkérdeztük Magyar Péter képviselőjelöltjét, mit szól ahhoz, hogy főnöke gyalázta?
