A Hormuzi-szoroson halad át békeidőben a világ olaj- és cseppfolyósított földgáz-szállításának körülbelül egy ötöde. A Lloyd’s List Intelligence tengeri adatszolgáltató cég szerint az április 13. és 19. közötti héten körülbelül 80 hajó kelt át a szoroson, míg a háború előtt naponta mintegy 130 vagy annál is több hajó haladhatott át rajta.
A háború kezdete óta a térségben több tucat hajót támadtak meg, és az ENSZ adatai szerint legalább 10 tengerész vesztette életét. A legtöbb hajó továbbra sem tud áthaladni, annak ellenére, hogy Irán kijelentette: „a szoros nyitva áll az általa nem ellenségesnek ítélt hajók előtt”, amelyektől díjat is szed az áthaladás fejében.
Több ezer indiai tengerész is van azokon a hajókon, amelyek a háborús övezet környékén rekedtek, és például Bandar Abbasz és Horramsahr iráni kikötő közelében horgonyoznak.
Vannak olyan hajók, amelyek legénysége már nyolc hete vesztegel a térségben. Előfordult, hogy a hajóktól mindössze néhány száz méterre történtek robbanások – mondta el Manodzs Kumar Jadav, az indiai tengerész-szakszervezet (FSUI) főtitkára.
Hozzátette, hogy sok tengerész számolt be élelmiszer- és ivóvízhiányról, és vannak hajók, amelyeken már kénytelenek voltak korlátozni az ellátmányt.
A szakadozó internetkapcsolat miatt pedig a tengerészek csak szórványosan tudják tartani a kapcsolatot a családjaikkal.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!