Egy év

Egy évünk van arra, hogy kapkodás nélkül, de szapora léptekben felvegyük a tempót, és megteremtsük egy sikeres Magyarország alapjait. Ezt a miniszterelnök mondta október 23-án. Bár egy ország sikere, egy nemzet felemelkedése korántsem csak gazdasági, pénzügyi feladvány, azt, hogy ez az esztendőnyi, Orbán Viktor szerint sorsdöntő idő mire lesz elég, jelentős részben az a törvényjavaslat határozza meg, amelyet ma kezd tárgyalni a parlament.
Az egyszerű, feles többséget igénylő jogszabályok nem formális rangsorát a költségvetés vezeti: a pénzügyi adatok laikus számára részleteiben átláthatatlan kásahegye összességében tükrözi egy kormányerő társadalomfilozófiáját, amihez képest a táncrend szerint nemmel voksoló ellenzékiek is megfogalmazzák a sajátjukat. Utóbbinak most végképp „csak” a közvélemény megdolgozása szempontjából lehet jelentősége; valódi politikai tétje annak van, hogy a jövő évi költségvetésről folytatott vita milyen repedéseket tesz láthatóvá a kétharmados többség szikláján. A miniszterelnök néhány hónapja Kötcsén félreérthetetlen célzásokat tett arra, hogy a költségvetés megalkotása komoly érdekütközésekkel jár, amelyek próbára tehetik a kormányoldal egységét, sőt, a dezertálások lehetőségét sem zárta ki. Kormányon belüli helyettese, Navracsics Tibor pedig arról beszélt, hogy a büdzsé vitájában lehet fogékony először a választó a népszerűségi versenyben jelenleg a Fidesz mögött messze kullogó ellenzék mondanivalójára.
Még nem tudni, hogy ezek a figyelmeztetések túlzónak bizonyulnak-e. A Fidesz-frakció a múlt héten egységesen a támogatásáról biztosította a kormány javaslatának irányelveit, ám ebben az esetben bátran élhetünk a betonbiztos közhellyel: az ördög a részletekben lakik. Ha más nem, Hoffmann Rózsa és Pokorni Zoltán a felsőoktatás jövője körüli üzenetváltása világossá tehette, hogy az akaratát eddig imponáló egységben és lendülettel érvényesítő kormányoldal már csak a mérete miatt sem kezelhető világnézeti vagy szakpolitikai kérdésekben egységes tömbként.
A költségvetési tervezés hátterét a példátlan választói felhatalmazás és a megörökölt, példátlanul szűk külső és belső pénzügyi, gazdasági mozgástér adta. Sajátos helyzet: egy kétharmados kormányerő kudarc esetén nem tud kire mutogatni, de Brüsszel hajlíthatatlansága vagy a költségvetési kényszerek sem változnak meg pusztán attól, hogy valaki a történelmi felhatalmazására hivatkozik. Bajnai Gordon sok száz milliárd forinttal elmért idei költségvetése, a jövő évi szigorú hiánycél gyeplője, az adósságcsapda szorítása valóban felfogható gazdasági szükséghelyzetként, ami nem kezelhető a megszokott eszközökkel. Ne feledjük: az előző parlamenti ciklus minden költségvetése megszorító volt. A nagy elkúrás árát leginkább a lakosság fizette meg, a humánszférából folyamatos volt a forráskivonás. Ez a pénzvilág által mindig üdvözölt gyakorlat nem a Fidesz vagy Orbán Viktor hitelességének megőrzése miatt folytathatatlan, hanem mert ez a kiszámítható reménytelenség politikája, ami újratermel minden problémát, s amivel szemben elfogyott a társadalom türelme.
Tervei kidolgozatlansága, a kiadások nagy átrendezésének elmaradása miatt számos jogos bírálat is éri a kormányt, miközben például az egészségügyben jövőre nem várható több, mint – Mikola István szavaival – a fenntartható túlélés feltételeinek biztosítása. Ám ha a költségvetésen keresztül a Fidesz–KDNP képes megvédeni a tűzoltás közben is felmutatott értékválasztását (lásd gyermekesek támogatása), ha a vitában hiteles képet vázol arról, hova akar és hogyan a rendkívüli kormányzás időszakának végéig eljutni, akkor az idei után a jövő évet is megnyerheti.