A táplálkozás befolyásolja az űrhajósok csontjait, izmait, immunitását és a sugárzásra adott választ; az egyéni fiziológiai funkciókhoz igazított táplálkozási stratégiák nagy jelentőséggel bírnak a hosszú távú holdi küldetések során.
Az űrsugárzás elleni védelem több rétegből áll. Ez magában foglalja a holdbéli élőhely árnyékolását, a napviharok korai figyelmeztető rendszereit, valamint a magas kockázatú időszakokban a sugárzásnak való kitettség korlátozását.
Az Apollo-asztronauták valamennyien panaszkodtak arra, amit maguk „hold-szénanáthának” neveztek: a por irritálta a szemüket, tüdejüket és orrukat. A regolit, vagyis a holdpor azért rendkívül veszélyes, mert évmilliárdos meteoritbecsapódások aprították, légkör híján a szemcsék élesek, üvegesek és kémiailag reaktívak maradtak. A hosszú távú hatás pedig ismeretlen: az eddigi legtöbb idő az Apollo–17 legénységének hosszú hétvégének megfelelő, 75 órás tartózkodása volt. A por nem csupán egészségügyi probléma: a regolit tönkreteszi a szkafanderek tömítéseit, eltömi a szűrőket és rongálja a napelemeket, vagyis a létfenntartó rendszerek megbízhatóságát is közvetlenül veszélyezteti.
És vannak akut élettani hatások. A folyadékeltolódás – a vér és testfolyadék fejbe tolódása – már az első napokban duzzanatot és kellemetlenséget okoz; az űrmozgásbetegség szintén jellemző az első néhány napban, ahogy a szervezet alkalmazkodik az új gravitációs viszonyokhoz; az alvásproblémák a szokásos fény-sötét ciklus hirtelensége miatt szinte biztosan megjelennek.
A csont- és izomvesztés folyamata hamarabb indul, mint korábban gondolták: a NASA Space Shuttle-missziók adatai szerint ez már 7–14 napos tartózkodás alatt is mérhető, vagyis még az Artemis II tíz napja alatt is kimutatható volt.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!