– Mivel az előző kormány idején megváltoztak a befizetési szabályok, azaz a vállalkozók nem az APEH adatai, hanem saját bevallásuk szerint fizetik a főváros és a kerületek között megosztott adót, a következő négy évben 20 milliárd forintos veszteséggel számolhatunk – mondta. Szerinte példátlan, hogy a korábbi vezetés 12 milliárdot tervezett bevételként ingatlaneladásból, amikor a „legjobb években” sem jött be 4 milliárdnál több.
*
Emlékezetes, Demszky Gábor tavasszal dübörgő fővárosi gazdaságról és több tucat nagyberuházás beindításáról nyilatkozott. Az új városvezetés pedig múlt pénteken az IMF és az Európai Bizottság vezetői előtt kényszerült bemutatni a négyes metró beruházásának és a BKV működésének kritikus helyzetét.
Bár a kormány 12,5 milliárd forinttal segít, a pénz a jövő év első negyedévéig elég, ezért a Fővárosi Közgyűlés – Tarlós István főpolgármester korábbi ígéretének megfelelően – már megalakulása utáni első munkanapján, azaz szerdán hozzálát a városműködtetés átalakításához.
A Fidesz–KDNP-s közgyűlési többség várhatóan az összes száz- százalékos fővárosi tulajdonú közszolgáltató cég vezetőjét leváltja, mint megtudtuk, Kocsis István, a BKV Zrt. vezérigazgatója kivételével. Sajtóhírek szerint a megalakuló két nagy zrt., a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) és a Budapesti Városüzemeltetési Központ (BVK) élére Vitézy Dávid, a Városi és Elővárosi Közlekedési Egyesület eddigi szóvivője, illetve László György, a Főtáv Zrt. egyik korábbi vezetője kerülhet. A képviselők a benyújtott javaslatok szerint a főpolgármesterre ruházzák majd az egyszemélyes társaságok vezető testületeinek és vezérigazgatóinak, ügyvezetőinek kinevezési jogát is. A törvények szerint külön kezelendő a Fővárosi Közterület-felügyelet vezetője, amely poszt betöltésére a fentiek alapján a jövőben Tarlós István írja ki a kötelező pályázatot és bírálja el azt.
Tiba Zsolt eddigi főjegyző már beadta felmondását, posztjára pályázatot hirdetnek.
A főpolgármester még vasárnap a Hír TV Kontraszt című műsorában jelentette be ma kezdődő tárgyalását Fellegi Tamás nemzeti fejlesztési miniszterrel. Szinte biztos, hogy megvitatják a négyes metró beruházása folytatásának lehetőségeit és azt az elképzelést, hogy a BKV-t „szét kellene szedni” busz-, illetve kötött pályás ágazatra, vagy esetleg még több részre.
Tízmilliárdokat tévedtek Demszkyék
Demszky Gábor volt főpolgármester és a korábbi városvezetés jókorát „tévedett” a kampányban tett nyilatkozataival, ugyanis a fővárosi önkormányzat adatai szerint az idén a tervezettnél több mint tízmilliárd forinttal kevesebb bevétel folyik be a kasszába. Atkári János, a főpolgármester pénzügyi tanácsadója lapunknak elmondta: a válság 2010-re megbénította Budapest gazdasági életét, az idei iparűzésiadó-bevétel 3-4 milliárd forinttal elmarad a tervezettől.
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!