Már-már egy tüntetéssel is felért Boromisza Tibor emlékkiállításának kedd esti megnyitója az Óbudai Kulturális Központ San Marco Galériájában, annyi volt az érdeklődő, hogy a későn jövők már csak a folyosóról hallgathatták az Óbudai Kamarakórus által előadott műveket és az üdvözlő, megnyitó beszédeket. Tüntetés, de miért vagy mi ellen? Nyilvánvalóan elsősorban azok mellett az értékek mellett, amelyek Boromisza műveiben megjelentek: a magyar kultúra, a történelem, a természet értékei. A magyar paraszti kultúra legmélyebb gyökereit kereste, szinte tudós antropológusként járta az országot, kereste a még föllelhető ősi nyomokat, jeleket, rajzolt, festett, jegyzetelt – hogy korszerű művészetet hozzon létre.
Minderről egyértelműen beszélnek a pálya öt helyszínéhez – Nagybánya, Szentendre, Hortobágy, Budapest és Keszthely – kötődő alkotások a tárlaton. Azt is mutatják, hogy Boromisza formátumához, az életmű dimenzióihoz nagyobb léptékű emlékkiállítás megrendezése lett volna méltó, mégpedig Szentendrén, ahol ma is – a művész gyermekei által fenntartott – emlékház őrzi emlékét a Duna-parton. És annál is inkább, mert, ahogyan a megnyitón sajnálatosan kis számban megjelent szentendrei művészek egyike, Deim Pál Kossuth-díjas festőművész fogalmazott, Boromisza a XX. századi magyar művészet kiemelkedő, méltatlanul háttérbe szorított személyisége volt.
Hogy miért nem a szentendrei MűvészetMalomban rendezték az emlékkiállítást, az Dietz Ferenc szentendrei polgármester üdvözlő beszédéből derült ki: egy egymilliárd forintos projekt részében a MűvészetMalom is megújul, ezért zárták be ideiglenesen, s ezért csúszik a nagyszabású emlékkiállítás megrendezése 2011 őszére. Ahogyan Török Katalin művészeti író, a tárlat kurátora fogalmaz, az óbudai kiállításon csak a művész hagyatékában maradt, gyermekei tulajdonában lévő festmények szerepelnek. E művek együtt még sohasem kerültek közönség elé. Fontos hozzájárulás tehát a tárlat az életmű megismertetéséhez, amelyből nagy kiállítást utoljára 1980-ban a Magyar Nemzeti Galériában, korábban pedig 1962-ben a szentendrei Ferenczy Múzeumban rendeztek Boromisza műveiből. Jurecskó László monográfiája pedig, amely 1996-ban jelent meg, elsősorban a művész nagybányai korszakát mutatja be.
A festő lánya, Boromisza Piroska, aki testvéreivel, Katalinnal, Fatimával, Hajnalkával és Tassal, valamint a festő unokáival, a szülőfalu, Bácsalmás Baráti Körével és az Alfa Hotellel együtt támogatta az óbudai tárlat megrendezését, elsősorban azt tartja fontosnak, hogy a kiállítás egy egész sorozatot indít el. 2011 márciusában Bácsalmáson, áprilisban Érsekújvárott kerülnek Boromisza képei a közönség elé, a sor a Budapest XII. kerületi önkormányzat, illetve a nagybányai művésztelep galériájában folytatódik, és a szentendrei MűvészetMalomban fejeződik be. Remélhetőleg akkorra az életmű kutatása olyan stádiumba érkezik, hogy a tárlatot Boromisza művészeti írásaiból, verseiből és levelezéséből válogató katalógus is kísérheti.
origo.hu
Egy napot sem volt a munkahelyén szeptemberben, de ötmilliót vett fel Magyar Péter
