A szeptember 29-i, vasárnapi osztrák választások eredménye, mondhatni, borítékolható volt. Az Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) nagy fölénnyel – az Osztrák Köztársaság, illetve a párt megalakulása óta először – első helyen végzett a szövetségi választásokon, és ezzel története legjobb eredményét érte el. Nagyarányú, 13 százalékpontos növekedést produkáltak a legutóbbi választásokhoz képest: csaknem harminc százalékot értek el, ezzel megelőzték a konzervatív Néppártot (ÖVP), amely a szavazatok csupán 26,5 százalékát kapta. Az ÖVP történetében a legnagyobb szavazatveszteséget szenvedte el: mínusz 11 százalékpontot a legutóbbi nemzeti tanácsi választáshoz képest. A közvélemény-kutatók és a bukmékerek előrejelzései tehát bejöttek.
Innentől már csak a hogyan tovább a kérdés. Lesz-e jobboldali koalíció, azaz az FPÖ és az ÖVP képesek-e félretenni ellentéteiket a kormányalakítás érdekében vagy a Szabadságpárt teljes elszigetelése valósul meg egy „cordon sanitére” létrehozásával?
Mivel magyarázható az FPÖ sikere? A párt élesen szembehelyezkedett a kormánnyal a koronavírus idején, illetve igen markáns véleményt fogalmaz meg a bevándorlás, a menekültügy és az integráció témájában. Fontos kiemelni, hogy az erőteljes jobbra tolódásban évek óta tartó tendenciáról van szó Ausztriában. Az illegális migráció kérdése olyan közös szál az Osztrák Néppárt és a Szabadságpárt programjában, amely alapja lehetne a közös kormányzásnak. A két párt együtt az előrejelzések szerint hónapok óta ötven százalék fölött áll, a választásokon pedig közösen 55,7 százalékot értek el.
Létrejöhet-e egy tisztán jobboldali kormánykoalíció Ausztriában? Kérdés, hogy az európai fősodor mennyire kívánja befolyásolni az osztrák belpolitikát. Mire számíthat mindeközben Európa? Az elmúlt választások világossá tették, hogy a lakosság változást akar: szigorúbb bevándorláspolitikát várnak el a kormányoktól, illetve az Európai Unió vezetésétől is. Eközben az elmúlt évtizedek téves politikája miatt egyre erősödnek a szélsőségek Európa-szerte. Ugyan a média hajlamos a szélsőjobbal riogatni, miközben pont Ausztriában az SPÖ-t egy nyíltan marxista politikus vezette a harmadik helyre a választásokon.
A jobboldali populista FPÖ 29,2 százalékos eredményével 58 mandátumot tudhat magáénak az osztrák törvényhozásban, amely 27 mandátummal több a 2019-es eredménynél. (Az FPÖ korábban 1999-ben, akkori vezetője, Jörg Haider idején érte el a legjobb eredményét 26,94 százalékkal. Akkor ez csak a második helyre volt elég az SPÖ mögött, de még így is elegendőnek bizonyult a kormánykoalícióra az akkor harmadik helyen álló ÖVP-vel.) Eközben az ÖVP 26,5 százaléka 52 mandátumra volt elegendő, amely 19 képviselői hellyel kevesebb, mint a legutóbbi választások alkalmával. Az ÖVP szavazói az FPÖ és a Neos felé mozdultak el. A Peter Hajek nevével fémjelzett közvélemény-kutató az első elemzésében arra a következtetésre jutott, hogy az ÖVP elsősorban az FPÖ és a Neos javára veszített szavazatokat. Az Osztrák Szociáldemokrata Párt (SPÖ) 21 százalékos eredményének köszönhetően 41 mandátumot szerzett a törvényhozásba. A liberális Neos kilenc, míg a Zöldek nyolc százalékot értek el a választáson. A Zöldek, ameyl 2020 óta az ÖVP-vel kormányoz, 5,9 százalékpontos veszteséget szenvedett el. Az Osztrák Kommunista Párt és a Sörpárt nem ugrották meg a négyszázalékos bejutási küszöböt.
A választási részvétel 78 százalékos volt, mintegy két százalékponttal magasabb, mint a 2019-es választáson. Egy rekord azonban biztosan megdőlt vasárnap: majdnem minden ötödik Ausztriában élő felnőtt – megközelítőleg másfél millióan – nem volt szavazásra jogosult az idei nemzetgyűlési választáson, mert nem rendelkezik osztrák állampolgársággal. Ez a rekord azonban csak a következő választásig tart, hiszen a választójogból kizártak aránya évről évre folyamatosan, mintegy fél százalékponttal nő. A választásra jogosultak száma azért is alacsony, mivel az osztrák állampolgársági törvény igen szigorú: nem ismeri el a kettős állampolgárság intézményét, kizárólag a vegyes házasságokból született gyermekek esetében teszi azt lehetővé.
Az osztrák nemzetgyűlésben összesen 183 mandátum szerezhető meg, és legalább 92 szükséges a kormányalakításhoz. Itt jegyzendő meg, hogy a Bruno Kreisky vezette SPÖ óta ez senkinek nem sikerült, így Ausztriában 1983 óta normális állapotnak számít a választások utáni koalíciós kényszer. Az előzetes eredmények szerint az FPÖ és az ÖVP koalíciójának egyértelmű többsége lenne, bár az ÖVP kizárta annak lehetőségét, hogy Herbert Kickl legyen a kancellár.
Az ÖVP csupán a Kickllel való együttműködést zárta ki, így kialakulhatna egy olyan helyzet, amelyben az FPÖ és az ÖVP alkot kormányt, azonban nem a győztes párt kancellárjelöltje töltené be a kancellári pozíciót. Egyre valószínűbbnek látszik az a forgatókönyv, miszerint ha az FPÖ 2019 után vissza szeretne kerülni a kormányba, akkor meg kéne buktatniuk azt a Kicklt, aki megmentette a pártot a Heinz-Christian Strache okozta „Ibiza-botrány” után.
Az FPÖ és az SPÖ koalíciója matematikailag ugyan lehetséges volna, azonban az SPÖ ezt előzetesen kizárta. Közben a jelenlegi kancellár, Karl Nehammer vezette ÖVP nem akar sem Kickllel, sem pedig az SPÖ marxista szárnyához tartozó Andreas Bablerrel együtt dolgozni. Nehammer a kampányát eleve arra húzta fel, hogy a szerinte két szélsőséges jelölt helyett ő (illetve az ÖVP) a centrista, polgári alternatíva. Ha a néppárt egy ÖVP–SPÖ-nagykoalíciót szeretne létrehozni, akkor ahhoz egy harmadik szereplőt is találniuk kell – a két párt ugyanis egy mandátummal lépi át a parlamenti többséget, így a régóta kormányzásra készülő, egykori ÖVP-sekből álló liberális Neos vagy a Néppártnál látványosabbat bukó Zöldek segítségére is szükség lesz. Hagyományosan a szövetségi elnök bízza meg a választáson legtöbb szavazatot kapott pártot a kormányalakítással, azonban ez nincs rögzítve az osztrák alkotmányban. Amennyiben az elnök úgy látja, hogy a második helyezett biztosabb koalíciós kormányt képes kialakítani az elsőnél, úgy őket is megbízhatja a kormányalakítással.
Alexander Van der Bellen szövetségi elnök vasárnap este úgy nyilatkozott, hogy a kormányalakítás szakaszában nagyon világos és demokratikus szabályokat lát. Egyebek mellett az emberi jogok, a média függetlenségének és az uniós tagságnak a fontosságát hangsúlyozta. Felhívta a pártok vezetőinek figyelmét, hogy az elkövetkezendő hetekben közeledjenek egymáshoz, törekedjenek az egymással való párbeszédre és tárgyalásra. Van der Bellen a Nemzeti Tanács minden pártjával tárgyalni kíván, hogy kiderüljön, milyen életképes kompromisszumot lehetne kötni. Az elnök szavaira Kickl már vasárnap éjjel a következőképp reagált:
Az erőviszonyokat a választás határozza meg.
Óva intett attól, hogy figyelmen kívül hagyják a választók akaratát. Ezzel párhuzamosan tüntetést szerveztek az FPÖ ellen Bécsben. Az osztrák fővárosban tömegek vonultak az utcára, hogy tiltakozzanak az országban érzékelhető jobbra tolódás ellen. „Nácik kifelé”, „Egész Bécs gyűlöli az FPÖ-t” és „Soha Kickl” feliratú transzparenseket tartottak a kezükben. A tüntetést állítólag több baloldali csoport és kis párt szervezte.
Egy biztos: igen hosszú koalíciós tárgyalások elébe néznek az osztrák törvényhozásba került pártok, így akár hónapokig is elhúzódhat a kormányalakítás.
A szerző az Alapjogokért Központ nemzetközi kommunikációs koordinátora
