John Keats utolsó évei

A Fényes csillagban John Keats életének utolsó évei és nagy románca elevenedik meg a mozivásznon. Kár, hogy a költészetről, a szerelemről, de még magáról a romantikus költőről sem sokat tudunk meg az álmosító történelemórán.

A költő és múzsája. John Keats és Fanny Brawne kapcsolatát a film hűen igyekszik megidézni. A film címe utalás szerelmük múlhatatlanságáról szóló, Az utolsó szonett című költemény első sorára. A pár 1818 őszén találkozott először, románcuk a költő haláláig tartott. A lány hat évig gyászolta a férfit, 1833-ban megházasodott és három gyereke született. Keats kérésére halála után Fanny valamennyi saját levelét megsemmisítette, így kettejük kapcsolatáról csak a költő levelei maradtak meg az utókornak.

Jane Campion 1993-ban elkészített, magával ragadó Zongoraleckéje óta nem képes átugorni a saját maga által magasra helyezett lécet. Az összehasonlítás annál inkább szükségszerű, mert az új-zélandi rendezőnő – úgy tűnik – önmagát keresi az elmúlt másfél évtizedben, műveiből éppen az a frissesség és újszerűség hiányzik, ami a Zongoraleckét a kilencvenes évek egyik legjobb alkotásává tette.
Legújabb rendezése, a Fényes csillag sem állja ki a próbát. Pedig az alapanyag ígéretes, Campion a 19. század első felének Angliájába kalauzolja a nézőt, s a neves költő, John Keats életének alkonyát idézi meg a vásznon. Keats az angol romantika második korszakának emblematikus figurája volt Byron és Shelley mellett. Tragikus élete nélkülözésekkel volt teli, a szakmai sikerek is elkerülték. Csak halála után kezdték elismerni a korszak meghatározó költőjeként.
Campion filmje a férfi életének utolsó négy évét követi nyomon, a történet a Fanny Brawne-nal való románcára van kihegyezve. Campiont a költő románca és tragédiája foglalkoztatta, így a film bántó módon csak a pár kapcsolatára korlátozódik. A kamaradrámává formált moziban a nagy érzelmeknek, a szenvedélynek és a parázsló szerelemnek kellene lekötnie a néző figyelmét, ám ezzel szemben Keats és kedvese viszonya végig szenvelgéssel teli – a nagy séták, könnyáztatta esték közben szavalt verssorok pedig üresen konganak a vásznon. Nincs meg bennük az a tűz, ami a strófákat ihlette, nem érezzük a perzselő vágyat, ahogy a levelek olvasása közben a szerelmesek egymásra gondolnak. Nem látjuk Keatsben az el nem ismert tehetséget, de nem tűnik olyan nincstelennek sem, akitől óvná a lányt a családja.
Pedig Campion különösen tehetséges a múlt hiteles megidézésében. Korábbi, a 19. században játszódó filmjeihez hasonlóan ezúttal is autentikus a korabeli Anglia ábrázolása. Ám az alkotásnak ez az egyetlen erénye, a színészek és a rendezőnő sem képes lélekkel megtölteni a történetet. A vizuálisan hiteles alkotásban így elveszett a líra, és az érzelmek ábrázolására a viszszatérően használt sírások pedig nem vittek közelebb a romantikus angol költészet megértéséhez.
(Fényes csillag – színes, feliratos angol–ausztrál–francia film, 119 perc, 2009. Rendező: Jane Campion. Forgalmazó: Budapest Film.)