Védőm tanácsára kijelentem, hogy az Erzsébetvárosban 2003-ban és 2004-ben történt ingatlaneladásoknál a vételi ajánlatok előtt, a gazdasági bizottság és a képviselő-testület tárgyalásai előtt senkivel sem tárgyaltam, és semmi problémáról nem tudtam – jelentette ki tegnap Hunvald György. Az ingatlanpanama-ügy másodrendű vádlottja közölte azt is: a vádiratban szereplő kilenc eladott önkormányzati lakóház ügyében polgármesterként még a testületi döntéseknél sem szólt hozzá, csupán támogatta azokat, a szerződéskötések előtt pedig csupán az adásvételi dokumentumot készítő ügyvéddel tárgyalt. Ugyanakkor Hunvald a vádpontonkénti tételes vallomásában védekezésből ellentámadásba ment át, és a büntetőeljárást kezdeményezők egyikét, Hoffman László ügyvédet és az első gyanúsítottból lett koronatanút, Nagy György vállalkozót vádolta több ponton is. A másodrendű vádlott szerint Hoffman feljelentése hamis, és azt állította, hogy a két férfi az ügy kiindulópontjául szolgáló Király utca 15. szám alatti épület eladásánál valójában őt akarta bűncselekményre rábírni. Szerinte a vád bizonyítékául becsatolt igazolvány, amely Nagyot felhatalmazta, hogy az önkormányzat nevében tárgyaljon a lakókkal az eladásról, hamis. A bíróságtól azt kérte: rendeljenek ki írásszakértőt. A volt polgármester azt is mondta, hogy Hoffman László perben áll az önkormányzattal, míg a feljelentést szintén aláíró felesége jelenleg ugyanott „elszámoltatási biztos”.
Kérdésünkre Vattamány Zsolt (Fidesz–KDNP) VII. kerületi polgármester elmondta: elődjét kellemetlenül érintheti, hogy a büntetőügyben a vád szerinti 640 millió forintos károkozásnak a többszörösét is elérhetik a legújabban feltárt ingatlaneladások. – Megbízási szerződéssel Hoffmanné Markó Judit ügyvéd végzi az átvilágítást, azonban sem ő, sem a férje nem áll velünk perben – tette hozzá.
Mint megírtuk, a fideszes polgármester a közeljövőben a kerületet ért, feltehetőleg több milliárd forintos további vagyonvesztés miatt újabb 11 ingatlan értékesítése miatt tesz feljelentést.
A Központi Nyomozó Főügyészség Hunvald Györgyöt és Gál Györgyöt, az erzsébetvárosi gazdasági bizottság volt SZDSZ-es elnökét, valamint tizennégy társukat bűnszervezetben elkövetett csalással, hűtlen kezeléssel, vesztegetéssel és egyéb bűncselekményekkel vádolja.
Az egyik bíró, Fatalin Judit tegnap ellentmondásosnak találta az egykori polgármester vagyoni helyzetének bemutatását. Hunvald a tőle és hozzátartozóitól lefoglalt vagyonhoz képest szinte „szegénynek” vallotta magát, majd közölte: ellene és felesége ellen az adóhatóság tizenegy hónapja folytat vagyonosodási vizsgálatot. Ezt a holnapi tárgyaláson tisztázhatja a bíróság, míg a vádlott meghallgatása az ügyészség és a védők kérdéseivel folytatódhat.
Hunvald-csavar a bíróságon
Az erzsébetvárosi ingatlanpanama-ügy feljelentőit, valamint a Fővárosi Bíróságon zajló per koronatanúját vádolta meg tegnapi meghallgatásán Hunvald György. A védekezésében mindent tagadó volt MSZP-s polgármester fideszes utódját is belekeverte volna az ügybe, mert nemrég újabb gyanús eladásokat tárt fel. A bíróság szerint viszont Hunvaldnak kellene tisztáznia a tárgyaláson szerénynek bemutatott vagyoni helyzetét.
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en














Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!