Így kezdődött

2011. 04. 16. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Csaknem öt évvel ezelőtt, 2006. július 15-i dátummal három civil szervezet, a Lakásbérlők és Lakók Egyesülete (LABE), az Óvás! Egyesület, a Levegő Munkacsoport, valamint a VII. kerület, Király utca 15. szám alatt bejegyzett cég, a Király MP Kft. mint sértett feljelentést tett a Budapesti Nyomozó Ügyészségen „az Erzsébetváros önkormányzata polgármestere, Hunvald György irányításával végrehajtott jogellenes lakóépület-eladások tárgyában”. A civilek elsősorban a jogszabályok önkényes alkalmazását, a törvényességbe vetett bizalom megsértését és veszélyeztetését, továbbá a bérlők jogainak a semmibevételét rótták fel a kerület akkori MSZP–SZDSZ-es vezetőinek. Kiemelték, hogy fel kívánnak lépni a történelmi környezetben található házak lerombolása ellen is. Az említett cég azért csatlakozott a feljelentéshez, mert szerintük Hunvald eljárása, hivatali visszaélése jogtalan hátrányt okozott neki. A büntetőeljárás kezdeményezői vázolták az önkormányzati ingatlanok 2002-től kezdődő jogellenes eladásának közös jellemzőit: az önkormányzat előbb kiadja felértékelésre, majd egy magánszemélyek által az adott épület megvásárlására létrehozott cég megkeresi az önkormányzatot, Gál György a kerületi gazdasági bizottsági elnökeként elfogadtatja a fiktív vételárat tartalmazó előterjesztést, Hunvald György vezetésével a képviselő-testület pedig zárt ülésen határoz az eladásokról. A vevők tulajdonosai ugyanabból a személyi körből kerülnek ki, és offshore cégeken keresztül, piaci áron értékesítik az ingatlanokat – írták.
Minderről már 2005. augusztus 24-én tájékoztatták a Gyurcsány-kormány idején működő Belügyminisztérium helyettes államtitkárát, Bujdosó Sándort, aki 2006. január 10-i válaszlevelében elismerte a jogsértő eladások tényét, de azt is jelezte: az ügyben neki nincs hatásköre.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.