Megújuló jogszolgáltatás

A hazai társadalom és jogállam működőképességéhez főként két terület újraszabályozása szükséges. Az egyik a közvagyon hasznosítása, a közszolgáltatások ésszerű működtetése, a másik pedig a gyors és tisztességes igazságszolgáltatás. Mindkettőben lényeges változtatásokat hozhat az új alaptörvény

Fontos időpont az alkotmány előkészítésének folyamatában a mai nap. A parlament plénuma – a tervek szerint – dönteni fog a módosító indítványokról. Az elmúlt hetekben mintegy százötven ilyen javaslat érkezett az alkotmányügyi bizottsághoz, némelyik éles vitát váltott ki a kormánypárti frakciókban is. Ugyanakkor minden vita lezárul egyszer, egy hét múlva, április 18-án várhatóan a zárószavazás következik. A köztársasági elnök húsvétkor, április 25-én aláírhatja az új alaptörvényt.
Az Országház delegációs termében pénteken tudományos tanácskozás összegezte a jogalkotás egy esztendeje tartó időszakának tapasztalatait. Balsai István (Fidesz), az alkotmányügyi bizottság elnöke, aki Lázár János frakcióvezetővel együtt tavaly júniusban 45 tagú előkészítő bizottság létrehozását javasolta, úgy vélekedett: a munka alapos és eredményes volt. Salamon László (KDNP), az előkészítő bizottság elnöke feltételezte, hogy a diskurzus az alkotmány elfogadásával nem ér véget, az alaptörvényről további eszmecserék, viták zajlanak majd.
Mindkét megállapítás helyénvaló lehet, hiszen a szövegező bizottság március 14-én letette az asztalra az ország végleges alaptörvényét: a rendszerváltozáskor ideiglenes jelleggel módosított 1949. évi XX. törvény helyébe lépő tervezetet. Ehhez futott be azóta a mintegy százötven módosító indítvány. A mostani tudományos ülésen is tucatszám sorolták fel az észrevételeket a résztvevők. Több neves kutató úgy vélte, még mindig lehet javítani a szövegen, s nagyon sok múlik a részleteket szabályozó későbbi sarkalatos törvények tartalmán is. Az olvasó nyilvánvalóan tudja: ilyen, úgynevezett sarkalatos jogszabályok rendezik majd például a választójogot, az önkormányzatok jogkörét, a közteherviselést és a bíróságok működését, igazgatását.
A pénteki megbeszélés alapján az szűrhető le, hogy a hazai társadalom és jogállam működőképességéhez főként két terület újraszabályozása szükséges. Az egyik a közvagyon hasznosítása, a közszolgáltatások ésszerű működtetése, a másik pedig a gyors és tisztességes igazságszolgáltatás. Mindkettőben lényeges változtatásokat hozhat az új alaptörvény. A jogalkotók szándéka szerint az alkotmány a közvagyont megőrzi, a pénzköltést, a hitelfelvételt korlátok közé szorítja, emellett megváltoztatja a mindennapi viták rendezésének feltételeit.
A jogérvényesítés előtt új távlatok nyílnak. Tegyük fel például azt az egyszerű kérdést: mi történik akkor, ha a társasház egyik tulajdonosa parabolaantennát szereltet fel, és elveszi a kilátást a szomszédoktól? Ez a gyakori eset eddig birtokháborításnak számított, de a jövőben esetleg alkotmányjogi vita alapja is lehet. Az érintettek ugyanis az alaptörvény és az új sarkalatos törvények kihirdetése után az Alkotmánybírósághoz (AB) fordulhatnak, és kérhetik a bírósági ítélet felülvizsgálatát. Mindenkinek joga lehet ugyanis az egészséges környezethez. A bírósági döntéseket természetesen csak abból a szempontból elemezheti az AB, hogy az ítélkező fórum tiszteletben tartotta-e az alkotmányos rendelkezéseket. A szabályozás egyúttal – mint több jogtudós előadásából kiderült – az állami szervezetek között új kapcsolatrendszert hoz létre: az Alkotmánybíróság ezentúl nem elsősorban az Országgyűlés jogalkotó munkáját vizsgálja majd, hanem a bíróságok jogalkalmazó tevékenységét. Erre ráadásul nemcsak akkor lesz mód, ha az ügyfél azt panaszolja, hogy a bíróság nem vette figyelembe alkotmányos alapjogait, hanem akkor is, ha amiatt fordul az AB-hez, mert úgy véli: a peres ügyekben alkalmazott vagy alkalmazható jogszabályok ellentétesek az alaptörvénnyel.
Azt mondják, az alkotmányvédő testület nem lesz szuperbíróság – a többi bíróság felettese –, ám nyilvánvaló, hogy a polgári és a büntetőperekben ítélkező bíróságok munkája erős kontroll alá kerül az elkövetkező időkben. Azok a panaszok, amelyek eddig a szerkesztőségekben és más hasonló fórumokon landoltak, mostantól vélhetőleg az AB-hez futnak be. Az évekig vagy évtizedekig tartó eljárások ugyanis eleve súlyosan sértették a résztvevők érdekeit a gyermek-elhelyezési, a cégügyekben és a büntetőperekben is. Az időmúlás a bírói gyakorlat szerint ráadásul enyhítő körülménynek számít, így nyolc-tíz év után sokszor csak jelképes büntetést szabtak ki az elkövetőkre. Ez nem szolgálta az úgynevezett általános megelőzést – senkit sem tartott vissza a hasonló magatartásoktól. A tisztességes eljárás alkotmányos követelménye is csorbát szenvedett, hiszen például a 2006-os őszi események idején – a közrend védelmére, a rendkívüli körülményekre hivatkozva – sorozatosan rendelték el olyan utcai járókelők, fiatalemberek letartóztatását, akik semmiféle jogsértést nem követtek el. A másodfokú bírósági tanácsoknak kellett ezeket a döntéseket korrigálniuk.
A rendszerváltó pártok és kormányok az elmúlt húsz esztendőben nemcsak a közvagyont nem tudták megőrizni, de képtelenek voltak arra is, hogy kialakítsák az igazságszolgáltatás megfelelő kereteit. Mindegyik a másiktól féltette az ítélkezés függetlenségét. Az Antall-kormány idején az ellenzék attól rettegett, hogy az első szabadon választott Országgyűlés és kormányzat saját befolyása alá helyezi a bírói kart, így hatalomra kerülve a balliberálisok megszüntették a bíróságok igazgatásának addigi formáját. A nagyobb nyomaték kedvéért az MSZP és az SZDSZ koalíciója 1997-ben tizenhárom törvényből álló igazságügyi csomagot terjesztett be, és saját 72 százalékos többségével bírói önigazgatási apparátust hozott létre. Az Országos Igazságszolgáltatási Tanács (OIT) keretei között a bíróságok ezután önmagukat irányították. Az OIT egyre inkább befelé forduló, önérdekű, önvédelmi szervezetté vált. Olykor az érdeklődést is sértőnek tekintette, holott köztudomású, hogy jogállamban a közpénzből működő és a törvény alapján ítélkező bíróság a nyilvánosság kontrollja alatt áll. Nincs is más ellenőrző fóruma.
A bíróságok az utóbbi húsz évben is pontosan tudták, hogy teljesítményük összességében nem találkozik a társadalmi igényekkel. Az eleve alkalmatlan törvényi-szervezeti konstrukció szereplői, képviselői ugyanakkor mindig megtalálták a hivatkozási alapot. Ha kellett, vitába szálltak a nyilvánossággal és az ügyvédekkel is, s cáfolni igyekeztek, hogy elhúzódnának a peres ügyek. Szebbnél szebb statisztikai adatok láttak napvilágot. Ezekben senki sem hitt, a tehetetlenségi nyomaték azonban megakadályozta az átalakítást.
A mostani alkotmánytervezet több változtatást tartalmaz, ezek közül csak az egyik, hogy az AB ellenőrizheti az ítéletek alkotmányosságát. Az Országos Igazságszolgáltatási Tanács jelenleg nem szerepel az alaptörvény szövegében, a Legfelsőbb Bíróság helyét pedig a Kúria venné át. A bírói kar összetétele is megváltozna: a bírák nem hetvenéves korukig, hanem csak az általános nyugdíjkorhatár eléréséig tölthetnék be hivatalukat. Ha a parlament a javaslatot ma elfogadja, 220 bírónak jövőre távoznia kellene a testülettől. A KDNP ebben eredetileg nem értett egyet a Fidesszel, később azonban támogatta az indítványt.
Az bizonyos, hogy a jelenlegi rendszer nem tartható fenn tovább, a megoldásnak azonban több útja-módja is lehet. Ezt a bíróságokról szóló sarkalatos törvénynek mindenképpen vissza kell tükröznie. A közvélemény és a szakemberek ebben és persze a tájékoztatásban nyilvánvalóan számítanak az igazságügyi tárca közreműködésére. Megújulás csak akkor remélhető, ha a kiindulópont mindent összevetve a teljesítmény lesz.