Elképesztő rágalmakkal próbálta saját hazája bíróságát megtéveszteni a francia Alstom, ezért nemcsak a megállapodás vált lehetetlenné, de fontolgatjuk, hogy büntetőfeljelentést is teszünk – közölte lapunkkal Tarlós István (Fidesz–KDNP). Versailles-ban egyébként június 8-án hirdetnek ítéletet. A tavaly ősszel a nem teljesítés miatt felmondott Alstom-szerződés alapján a BKV által követelt mintegy 30 milliárd forint egyrészt a kifizetett 50 százalékos előleg bankgaranciáját, másrészt a szokatlanul alacsonyan, a 65 milliárd forintos szerződés 10 százalékában megállapított kötbért, a teljesítési garanciát foglalja magában.
A főpolgármester azok után fakadt ki, hogy a francia fellebbviteli bíróságon tegnap az a cég szórta a rágalmakat az új városvezetésre, amely harmadik éve nem teljesíti a 2006-ban kötött, tavaly októberben felbontott metrókocsi-szerződést. – Az állítások között szerepelt például, hogy mi még a Fővárosi Közgyűlés megalakulása előtt megállapodtunk volna az oroszokkal a szerelvényekről. A BKV szerintük olyannyira csődben van, hogy a dolgozóknak sem tud fizetni, ezért hatalmas sztrájkokat és tüntetéseket tartanak – mondta Tarlós István, aki szerint ezek után szinte lehetetlen a megállapodás.
Úgy tudjuk, hogy a csaknem botrányba fulladt tárgyaláson az elsőfokú, nanterre-i tárgyaláshoz hasonlóan ismét az Alstom oldalán avatkozott be egy francia ügyész, továbbá a céggel szerződésben álló két francia, illetve német bank. A BKV-t az egyik legnevesebb francia ügyvéd védi. Információink szerint a metrószerelvényekre típusengedélyt nem szerzett társaság a napokban korábbi, elvi engedélyét is elvesztette, mivel lejárt annak a határideje. A Nemzeti Közlekedési Hatóság tavaly fékhibák és más súlyos biztonsági hiányosságok miatt jogerősen is elutasította a metrószerelvények típusengedélyének kiadását. Az Alstom tegnap sem válaszolt lapunk kérdéseire. Az eredeti szerződést öt évvel ezelőtt Aba Botond, a BKV akkori vezérigazgatója mellett Demszky Gábor volt SZDSZ-es főpolgármester is aláírta. Jelenleg hűtlen kezelés megalapozott gyanújával a Nemzeti Nyomozó Iroda ismeretlen tettes ellen folytat büntetőeljárást az ügyben.
Júniusi döntés a metrókocsiperben
Júniusra halasztotta a döntést az Alstom-perben a versailles-i bíróság – értesült lapunk. Megtudtuk: a tegnapi másodfokú tárgyaláson a metrókocsikat immár két és fél éve nem szállító Alstom képviselői Budapest jelenlegi vezetőit rágalmazták, oldalukon a francia ügyésszel. A főváros büntetőfeljelentést fontolgat a cég ellen.
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en














Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!