Londoni elemzők kamattartást várnak

Nem változtat a magyar alapkamaton a monetáris tanács mai ülésén – jósolták londoni elemzők. Egyes vélemények szerint az év végéig marad a hatszázalékos ráta, mások kamatemelést valószínűsítenek év végéig.

Munkatársunktól
2011. 05. 25. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Elégségesen magas a jelenlegi hatszázalékos alapkamat azzal együtt is, hogy az áprilisi éves magyarországi infláció 4,7 százalékra gyorsult a márciusi 4,5-ről – fogalmaztak Barclays Capital londoni befektetési bankcsoport közgazdászai hétvégi előrejelzésükben. Szerintük meglepetés lenne bármilyen kamatmódosítás mindaddig, amíg a forint stabil – tudatta a távirati iroda. Mindezek alapján a ház ez év végéig a jelenlegi kamatszint változatlanul hagyását jósolja. Ugyanezen a véleményen vannak a Bank of America–Merrill Lynch bankcsoport londoni elemző részlegének szakértői is, akik szerint a Magyar Nemzeti Bank (MNB) legutóbbi kamatdöntő ülése után kiadott közlemény hangvétele kiegyensúlyozott volt, ami semleges pénzügypolitikai alapállásra vall. Az inflációs nyomás átszivárgását a fogyasztói árakba korlátozza a gyenge hazai kereslet és az MNB által eddig végrehajtott szigorítási sorozat is – állítják.
A szintén kamattartást váró JP Morgan bankcsoport távlati előrejelzése a magyarországi inflációra valamivel kedvezőtlenebb, mint a jegybanké. Azzal számolnak, hogy az idei egész évi átlagos árdrágulás 4,5 százalék lesz, fél százalékponttal magasabb az MNB legutóbbi prognózisánál, és a cég szerint az éves inflációs ütem 2012 egészében is a cél felett marad. Így kitartanak azon véleményük mellett, hogy az MNB következő kamatmódosítása nagyobb valószínűséggel lesz kamatemelés. A ház prognózisa szerint a magyar jegybank alapkamata 2011 decemberében 6,25 százalék, 2012 decemberében 7 százalék lesz.
A 4cast nevű elemző központ szerint is nagyobb a kockázata egy MNB-kamatemelésnek év végéig, mint ahogy azt jelenleg széles körben felismerik. A ház ezt az állítását arra alapozza, hogy nem gyengült a nyersanyagársokkok átszűrődése a fogyasztói árakba. Ugyanakkor a Széll Kálmán-terv megvalósítására irányuló kormányzati erőfeszítések védelmet nyújt a magyar befektetési termékeknek.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.