Hivatalosan is bejelentette a kormány, hogy újabb, ezúttal a marketingtevékenységet érintő szigorításokat tervez a gyógyszerpiacon. Nagy Anna kormányszóvivő úgy fogalmazott: nyilvános adatbázist hoznának létre az orvoslátogatókról, kiemelve azok nevét, akik nem tartják be az előírásokat. A jogszabályok megsértéséért az eddigi 25 millió forint helyett 500 milliós bírságot is kiszabhatnának. Bejelentési kötelezettség vonatkozna a szakmai tudományos rendezvényekre, amelyekre külön feltételrendszert dolgoznának ki. Eszerint például meg kellene indokolni, miért az adott helyen tartják az adott konferenciát. „Vajon Thaiföldön kell ezeket a rendezvényeket megtartani?” – tette fel a kérdést Nagy Anna, hozzátéve: épp ezek a költségek drágítják a gyógyszerek marketingjét.
A kormány azután foglalkozott a marketingszabályok szigorításával, hogy kiderült, egy gyógyszercég Thaiföldre utaztatott orvosokat, akik közül az egyik a helyszínen meghalt. A hatóságok a Medico Uno gyógyszercég körüli érdekcsoportot több tíz millióra büntették, s kilátásba helyezték, hogy egy időre törlik a cég termékeinek tb-támogatását, ami nem történt meg, mert a Medico Uno megtámadta a határozatot. A kormány várhatóan jövő kedden tárgyal a gyógyszerkasszát érintő drasztikus változtatásról.

Ezt elkapták a zsaruk: minden autós álma vált valóra – videó