A szocialisták kudarcsorozata

Az MSZP máig képtelen arra, hogy rendet tegyen a saját sorain belül, és azoknak a társadalmi csoportoknak az érdekeiért sem tud hatékonyan kiállni, amelyeket elvileg képviselnie kellene. Emiatt végképp nem érdemes csodálkozni azon, hogy a választópolgárok közömbösek vagy elutasítók vele szemben

Érdemes odafigyelni a Zuglóban történtekre, miután az elmúlt hetekben két ízben is időközi önkormányzati képviselő-választást rendeztek a fővárosi kerületben. Először április 10-én az egyes, majd május 29-én a hármas számú választókerület lakóinak kellett megjelenniük az urnák előtt. A kormánypárti jelöltek erőlködés nélkül szerezték meg ismét az egyéni mandátumokat. Amíg 2010 októberében még mindkét helyen az ötven százalékhoz közeli eredményt értek el a fideszes színekben induló győztesek, addig most 39,1, illetve 44,9 százalék lett a rájuk leadott szavazatok aránya. Kétségkívül történt némi visszaesés, ám ez nem meglepő, hiszen a kormányoldal támogatottságának fokozatos csökkenése országosan érvényesülő jelenségnek mondható. Összességében tehát a Fidesz két győzelme nem sorolható a szenzáció kategóriájába.
Annál meglepőbbek viszont az ellenzéki pártok eredményei. Az egyes választókerületben még akár sikeresnek is mondhatók a szocialisták, mivel aspiránsuk a tavalyi szereplést jelentősen felülmúlva harminc százalék fölé tornázta magát. Bosszúságra az LMP-nek sem volt oka, hiszen az októberi 12,64 százalékról 17,5-re nőtt a támogatottsága. Ennek folytatásaként következett a múlt vasárnapi voksolás, ami viszont váratlan fordulatot produkált. Az történt ugyanis, hogy a Lehet Más a Politika által indított Várnai László közel huszonöt százalékos szavazati aránnyal a második helyre futott be, csaknem három százalékot verve a szocialista Imre Gergelyre. Érdemes felidézni, hogy tavaly ősszel ugyanez a két politikus ugyanebben a körzetben egyszer már megmérkőzött, és akkor, kerekítve, 23:17 arányban az MSZP-s színekben induló jelölt bizonyult az erősebbnek. Bekövetkezett tehát az, amire eddig még nem akadt példa: egy országos médiaérdeklődést kiváltó választási küzdelemben az LMP maga mögé utasította a szocialistákat.
Jellemző az eset súlyára, hogy ezúttal a baloldali sajtó sem igyekezett maszatolni, hanem nyíltan kimondta, mi okozta a kudarcot. A szocialista párti napilapok kedden megjelent elemzései egymással összhangban ismerték el, hogy egy Hagyó Miklós érdekköreihez kötődő, szinte vállalhatatlanul rossz jelölt nem is számíthatott jobb eredményre, főleg nem abban a XIV. kerületben, ahol a sorozatos politikai botrányairól elhíresült Tóth Csaba vezeti az MSZP szervezetét. Márpedig ilyen háttérrel cseppet sem meglepő, hogy a szocialista párt támogatottjával senki nem mutatkozott szívesen együtt a nyilvánosság előtt. Azért is kínos a harmadik hely, mert a közelmúltban több közvélemény-kutató intézet is azt prognosztizálta, hogy számottevően csökkent a Fidesz és az MSZP közötti különbség. Ahhoz azonban, hogy mindez hihetővé váljon, nagy szükség lett volna egy említést érdemlő választási sikerre. Erre azonban, úgy tűnik, még várni kell. Legfeljebb az jelenthet gyógyírt a baloldal sebeire, hogy Zugló az időközben megszűnt SZDSZ egyik fellegvára volt egykoron, ahol az LMP-nek más kerületekhez képest eleve komoly sansza volt a szimpatizánsok számának növelésére.
A két megméretésnek akadt azért egy olyan vetülete is, ami miatt a Fidesznek is célszerű óvatosan kezelni az újabb diadalokat. Amíg ugyanis a jobbközép jelölt tavaly ősszel még egymaga több szavazatot kapott, mint az MSZP és az LMP támogatottja együttvéve, addig idén a baloldali ellenzék együttes szavazati aránya már meghaladta a Fideszét. Mindennek akkor lenne jelentősége, ha az érintett felek között volna hajlandóság az együttműködésre. Erre azonban pillanatnyilag nincs esély, ugyanis az LMP a megalakulása óta mereven elutasítja a zűrzavaros belső ügyei miatt kiszámíthatatlan MSZP közeledését, és hasonló ellenszenv feszül a szavazótáborok között is. A kérdés az, hogy ez az állapot hosszabb távon is fennáll-e majd. A választ nem tudjuk, viszont a minap is kiderült, hogy a két párt politikai kulturáltsági szintje között is markáns a különbség. Mindenki számára ismert, hogy Kövér László, az Országgyűlés elnöke bejelentette, azok az ellenzéki képviselők, akik az alaptörvény megalkotásának heteiben bojkottálták a törvényhozás üléseit, nem kapják meg az adott időszakra eső tiszteletdíjukat. Nem vitás, hogy a házszabály alapján Kövérnek joga volt egy ilyen döntés meghozatalára. Ezt az érintett pártok is elismerték, fenntartva természetesen azon véleményüket, miszerint az adott helyzetben helyes lépést tettek. Igazából a fizetésmegvonás utáni reakciók érdemelnek figyelmet, mert amíg az LMP frakcióvezetője úriemberhez méltóan, észérveket használva fejezte ki rosszallását, addig a szocialisták, az obszcén kijelentésektől sem visszariadó Szanyi Tiborral az élen, a szokásos harsány és durva hangnemben adtak teret a tiltakozásuknak. Ezek után viszont végképp nem lehet csodálkozni, hogy nehéz szimpátiát érezni a legnagyobb ellenzéki párt iránt, hiszen még egy olyan szituációban sem tudott méltóságteljesen reagálni, amikor a „megtámadott kicsi” szerepét alakítva bőven lenne esély a rokonszenvindex javítására.
A szocialisták defektjei miatt alighanem az eddiginél is nagyobb érdeklődés fogja kísérni a június 5-én tartandó püspökladányi időközi parlamentiképviselő-választást. Az előrejelzések alapján komoly esély van arra, hogy az Arnóth Sándor tragikus halála miatt megüresedő pozíciók a Fidesz kezében maradjanak. A verseny azonban akkor is sok izgalmat rejtene magában, ha elmaradna a titkon remélt ellenzéki áttörés. A parlamenti képviselői helyért vívott csatában például egy esztendeje a Jobbik jelöltje végzett a második helyen, mintegy nyolc százalékkal szorítva maga mögé a szocialista indulót. Mivel kettejük között a mai napig kiélezettnek számít a vezető ellenzéki erő pozíciójáért folytatott küzdelem, jelentős tétje lehet annak, hogy Püspökladányban melyikük végez előbb. Fokozza a feszültséget, hogy a tavaly még a jelöltállításra is képtelen LMP ezúttal össze tudta gyűjteni a kellő számú ajánlószelvényt. Bár győzelmi esélye csekély, érdemes lesz odafigyelni rá, főleg abból a szempontból, hogy vajon kitől veszi majd el a szavazatokat. Eközben Püspökladányban tartanak majd egy másik megméretést is, miután a városvezetői szék is üres. Sokat elmond az egyes politikai szereplők társadalmi megítéléséről, hogy amíg a Fidesz–KDNP és a Jobbik pártszínekben indított polgármesterjelöltet, addig a szocialisták – folytatva az országgyűlési választások elvesztése óta egyre gyakoribbá váló szokásukat – ezúttal is egy „független” aspiráns mögé sorakoztak fel.
Mindez azonban több mint kínos. A sorozatos választási vereségeket elszenvedő MSZP ugyanis egy esztendővel a kudarcsorozat után még mindig ott tart, hogy nem meri vállalni önmagát. A feltorlódott problémákért azonban bizonyosan nem a helyi alapszervezetek vezetőit vagy a mezei tagokat terheli a felelősség. Ők ugyanis csupán tétlen elszenvedői voltak annak a megannyi súlyos hibának és mulasztásnak, esetenként bűnnek, amelyeknek elkövetői az országos pártvezetésben keresendők. Az MSZP máig képtelen arra, hogy rendet tegyen a saját sorain belül, és azoknak a társadalmi csoportoknak az érdekeiért sem tud hatékonyan kiállni, amelyeket elvileg képviselnie kellene. Emiatt aztán végképp nem érdemes csodálkozni azon, hogy a választópolgárok közömbösek vagy elutasítók vele szemben. Súlyos hiba lenne persze alábecsülni a hazai baloldal hosszú távú regenerálódási képességeit, de jelenleg úgy tűnik, hogy a mostani formájában és a mai vezérkarral az MSZP már nem lesz képes eljutni arra a szintre, hogy a következő választásokon komolyan vehető kihívója legyen a Fidesznek.