Egy öreg milliomos titokzatos rendelete

Fukar milliomos, szenilis öregember vagy egyszerűen a saját családjával haragban álló ember volt-e Wellington R. Burt? A választ nehéz megadni, hiszen Wellington R. Burt kilencvenkét éve halt meg. A kérdést azonban az utóbbi napokban sokan feltették maguknak, értetlenkedve állnak ugyanis a dúsgazdag amerikai faipari mágnás végrendelete előtt, miszerint vagyonát utolsó unokája halála után 21 évvel oszthatják szét örökösei között.

Wellington R. Burt az 1800-as évek közepén kitört „zöld aranyláz” idején csinálta meg a szerencséjét, amikor a fejlődés nevében fák tízezreit vágták ki Amerika-szerte. Michigan államban Burt saját faipari cégét alapította meg, majd Minnesotában különféle vállalkozásokba kezdett, többek között az ottani vasbányák működtetéséből gazdagodott meg. Befektetései voltak a sóiparban, a vasútiparban, Oroszországban és Kínában is vásárolt vasútvonalakat. Halála idején több mint 300 ezer dollár értékben rendelkezett orosz, kínai, brazil, nicaraguai, argentin és bolíviai kötvényekkel. Burt politikai pályára is lépett, Saginaw városka polgármestere és a michigani szenátus tagja volt. Amikor 87 éves korában, 1919-ben elhunyt, Amerika tíz leggazdagabb embereinek egyike volt, becslések szerint 40–90 millió dollár lehetett a vagyona.
Végrendelete szerint azonban vagyonát nemhogy gyermekei, de még unokái sem szerezhették meg, mivel úgy rendelkezett, hogy a pénzt csak 21 évvel utolsó unokája halála után oszthatják szét a leszármazottak között. Helyi történészek nem tudják megmondani, mi volt ezzel Burt célja, az NBC Newsnak nyilatkozó Thomas Mudd mindenesetre azt mondta, „ez az egyik legbizarrabb módja az örökség elosztásának, amellyel valaha találkoztam”. Egyesek szerint Burt nem akarta, hogy gyermekei marakodjanak az örökségen, mások úgy vélik, öregkorára szenilissé vált, maga sem tudta, mit cselekszik. Döntésének legindokolhatóbb magyarázata azonban az, hogy Burt elidegenedett családjától, hiszen életének utolsó részében magányosan élt kastélyában – „Michigan magányos fenyőjének” becézték –, mindössze szolgái jelentették számára a kapcsolatot a külvilággal. Talán nem véletlen, hogy szakácsára, sofőrjére, házvezetőnőjére és titkárára ugyanakkora életjáradékot – évi 1-5 ezer dollárt – biztosított, mint gyermekeire. Egyedül kedvenc fia kapott évi 30 ezer dollárt.
Wellington R. Burt utolsó unokája 1989-ben halt meg, és abban a pillanatban kezdődött meg a 21 éves visszaszámlálás. Az örökségért harmincan is jelentkeztek, azt állítván, ők Burt egyenes ági leszármazottai, de a hatóságok végül tizenkét ember esetében tudták ezt bebizonyítani, így három dédunoka, hét ükunoka és két szépunoka részesült a napokban az örökségből.