Flancolás

Egy havi ötvenezer dolláros (kilenc és fél millió forintos) luxusrezidenciát választott házi őrizetének helyéül Dominique Strauss-Kahn, a Nemzetközi Valutaalap szexuális bűncselekményekkel vádolt volt elnöke arra a néhány hónapra, amíg a jogi hercehurca eltart. Kényelmét négy fürdőszoba, három háló, fitneszterem, gyógyfürdő és színház biztosítja, luxuslimuzinja a teremgarázsban pihen. Korlátozott szabadságát egymillió dolláros óvadék és ötmillió dolláros garancia (összesen 1,1 milliárd forint) biztosítja, útlevelét bevonták, de ügyvédei szerint úgysem menne sehová, mert semmiféle törvénysértést nem követett el.
A New York-i elegáns negyed lakói máris kikérték maguknak, hogy az új szomszéd épp melléjük költözött, panaszkodtak is az Euronews tévécsatornának sérelmezve, hogy ezentúl már nem lesz olyan békés a kutyasétáltatás, mint eddig, pedig ez a környék mindig is nyugodt volt, most pedig itt ez a sok fotóriporter, ilyen felforduláshoz ők nem szoktak hozzá. Többen attól is tartanak, hogy ne adj’ isten egy napon összefutnak a szuperhatalom egykori levitézlett vezetőjével, ami bizony bármikor előfordulhat, mert DSK ügyvédi találkákra, orvosi kezelésre és vallásgyakorlás céljából nyugodtan cirkálhat a környéken.
Nem mintha bárki is irigyelné tőle a luxust: az IMF exvezére már a meghurcoltatása előtt is napi háromezer dolláros (570 ezer forintos) lakosztályban húzta meg magát a Times Square-re néző egyik luxuslakosztályban, és könnyű belátni, hogy az ő korában az ember bizony már egyre nehezebben alkalmazkodik az új körülményekhez. A gond ott van, hogy a valutaalap krédóját olvasgatva nem egészen effajta misszió körvonalazódik a nemzetközi intézmény takarékossági alapelveivel kapcsolatban. Az IMF feladata többek között a szegény országok felkarolása, a világban fennálló egyenlőtlenségek tompítása, a pénzügyi és árfolyam-egyensúly fenntartása, valamint a bajba jutott, fizetésképtelen államok megsegítése. A hitelek fejében az IMF egyébként drákói megszorításokat szokott előírni, minden alkalommal hangsúlyozva a „megsegített” ország társadalmi áldozatvállalásának fontosságát, és a szociális kiadások lefaragásának szükségességét. Nem csorbítva DSK érdemeit – amelyeket most hosszasan sorolnak a Wall Street-i lapok –, zárójelesen azért megjegyeznénk, hogy a valutaalap sok mindent megjósolt gazdasági előrejelzéseiben, de a pénzügyi világválság valahogy csak elkerülte a figyelmüket. Sem az ingatlanbuborékok, sem a fedezetlen értékpapírok, sem a jelzáloghitel-csapdák, sem a kölcsönre alapozott cégfelvásárlási láz, sem pedig a kialakuló árfolyamháború nem szúrt szemet a washingtoni agytrösztnek. A válságkezelésre vonatkozó hatékony recepttel sem tudott szolgálni az IMF, amely évtizedek óta ugyanarra a kaptafára készülő akcióterveket ajánlgat, közös jellemzőjük, hogy nem nagyon szoktak beválni.
Ha eddig bárkinek is lett volna bármiféle illúziója a szervezet humanitárius és egalitárius szempontjait illetően, ezt most DSK kényszeres flancolása eloszlathatta.
Eközben a hazai balliberális média védi a védhetetlent: karaktergyilkosságot (!), manipulációt, politikai csapdát, médiaössztüzet és összeesküvést emlegetnek, pszichológusokat szólaltatnak meg, akik a topmenedzserekre nehezedő nyomással próbálják magyarázgatni az IMF-főnök viselkedését. Mindenesetre megnyugtató, hogy vélhetőleg már sosem tudjuk meg, milyen vehemenciával, szolidaritással és következetességgel védte volna Strauss-Kahn Franciaország elnökeként az elesetteket és a társadalom perifériájára szorultakat.
Nekünk ismerős a helyzet, nem?