Ismét lehet buktatni az általánosban

MN
2011. 06. 06. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Jelentős változásokat hozott az oktatás területén a kormányzás első száz napja, majd a kabinet két átfogó oktatási alaptörvény kidolgozásába kezdett. 2010. szeptember 1-jétől a pedagógusok újra élhetnek az osztályozás és a buktatás lehetőségével. Az első évfolyamon csak hiányzás miatt, a második év végétől azonban már a tanulmányi eredmények okán is elrendelheti a tantestület az osztályismétlést. Osztályozni a második évfolyam végétől lehet.
A kormány gátat szabott a burjánzó iskolai erőszaknak is. A büntető törvénykönyv tavaly nyáron elfogadott módosításának köszönhetően a tanárverők tettük súlyosságától függően minimum egy-, maximum tízéves szabadságvesztéssel sújthatók. Szankcionálják az iskolakerülést is. Ha egy gyerek iskolai igazolatlan hiányzása eléri az ötven órát, a jegyző elrendeli a védelembe vételét, és hat hónapra felfüggeszti az iskoláztatási támogatás (a korábbi családi pótlék) kifizetését. A törvénymódosításnak köszönhetően ötödére csökkent a tankötelezettség elmulasztása miatt indított eljárások száma.
Az oktatásirányítás már tavaly nyáron megkezdte az új Nemzeti alaptanterv, valamint az új közoktatási és felsőoktatási törvény előkészítését. Információink a felsőoktatási törvényjavaslat még júniusban a parlament elé kerülhet. Az új felsőoktatási törvény ésszerűsíti a felsőoktatási intézményrendszert, a jelenleginél várhatóan kevesebb intézmény, kar és képzési hely lesz. Csökkenni fog az államilag finanszírozott hallgatók létszáma, és a költségtérítéses képzés önköltségessé válik. 2014-től csak az juthat be a felsőoktatásba, aki legalább két emelt szintű vizsgával rendelkezik. Az új közoktatási törvény a tervek szerint a jelenlegi 18 éves korról 16 éves korra szállítaná le a tankötelezettség korhatárát. Első osztályban is lehetne buktatni, hároméves kortól kötelező lenne óvodába járni, és hétéves korban mindenkinek meg kellene kezdenie az első osztályt. Bevezetik a pedagógus-életpályamodellt, amely a jelenleginél jobban honorálja majd a pályán eltöltött éveket és minőségi teljesítményt.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.