Fűrészelésnek nevezik az orosz szlengben azt, hogy magánzsebekbe folynak el állami pénzek, illetve az ezek elosztása körüli vesztegetések. Erre utalva hozta létre Rospil néven Alekszej Navalnij 34 éves jogász a korrupciós ügyek leleplezésére szakosodott honlapját. Meggyőződése, hogy Oroszországban csupán egy „rakás csaló” mozgatja a szálakat, akiket meg tudnának regulázni a tömegek. Célja ezért, hogy minél többeket vonjon be a közpénzek felhasználásának ellenőrzésébe. A Rospil és leleplezéseinek hatására 6,6 millió dollár értékű pályázat kiírását vonták már vissza a hatóságok. A hatalomnak kesztyűt dobó, az internet dzsungelében partizánként harcoló bloggerrel az orosz közállapotokról és a korrupció elleni szélmalomharcról beszélgettünk.
– Azt mondják, ön az az Andersen meséjéből előlépett kisfiú, aki elkiáltotta magát, hogy a király meztelen. De nevezték már nacionalistának, a CIA ügynökének s valamiféle ösztönös zen buddhistának is.
– Ne felejtsük ki a sorból azt sem, hogy egyesek úgy gondolják, a Navalnij-jelenséget maga a hatalom építette fel, ezért a Kreml ügynökének tartanak.
– Ezt a sort még folytathatnánk, de inkább azt kérdezem az illetékestől, ki is valójában Alekszej Navalnij? Mit akar elérni?
– Nem értékelem túl a magam jelentőségét és népszerűségét. A korrupció ellen harcolok, s közben úgy alakultak a dolgok, hogy a politikai térben egyedül maradt a hivatalos ellenzéket hol kaláccsal, hol pedig korbáccsal ellehetetlenítő hatalom. Így ezen a felégetett mezőn, különösen az új generáció körében, igény van az ilyen emberekre, mint én. Pedig amit csinálok, az nagyon egyszerű és magától értetődő. A korrupció teljesen behálózza az oroszországi közéletet, s ebből már sokaknak elegük van. A politikai elit, a rendőrség, az ügyészség nem akar vagy nem képes tenni ellene semmit, s mi az internet szabadságát kihasználva a nyilvánosság erejével világítunk rá a bajokra, s tények publikálásával gyakorolunk nyomást a hatóságokra. Miközben az ellenzék még mindig a televízió erejében bízik, s csodára várva abban reménykedik, hogy képernyőre kerülhet, számunkra olyan eszköz a világháló, amely megsokszorozza hatékonyságunkat. Az internetet eleinte ignorálták, aztán megváltozott a helyzet, sokan megérezték, hogy itt lehet a legkönnyebben megismerni a valóságot, a tényeket. S kiderült, hogy a király meztelen, az Egységes Oroszország a szélhámosok és tolvajok pártja. Putyin nem valamiféle új Sztálin, mint azt egyesek gondolják. Nem! Romantikus elképzelés, hogy ezek a fiúk a hatalomban kemény KGB-sek. Nem, nagyon is földön járó emberek, akik szeretik a pénzt. Túlságosan is. Tisztában vagyok vele, hogy az igazságért akár börtönbe is csukhatnak, de úgy gondolom, jó ügyért harcolok.
– Vlagyimir Putyint sokszor támadja, miközben az oroszok többsége elismeri, hogy stabilizálta az országot, megerősítve ezzel szuverenitását. Egyetért ezzel?
– Rendben, ha Putyin megerősítette Oroszország szuverenitását, amely így már nem a Nyugat gyarmata, akkor miként magyarázza, hogy az olaj nagy részét még mindig külföldön bejegyzett offshore cégeken keresztül exportálja az ország? Az Oroszországban lopott pénzt az oligarchák nyugaton fektetik be. Ez a szuverenitás? A hatalom mindezek miatt ma sokkal inkább függ a Nyugattól, mint Jelcin idején. Ezeken a pénzeken keresztül a Nyugat teljes egészében ellenőrzi Oroszországot. Vegyük az egyik legismertebb oligarchát, Roman Abramovicsot, aki formálisan Csukotka kormányzója, ám valójában Londonban él, ott fekteti be a pénzt, amelyről mindenki tudja, hogy mosott pénz, s ha egyszer azt kívánják Nagy-Britannia politikai érdekei, lecsap rá. Putyin újraélesztette s némiképp átértelmezte a szovjet időkből ismert retorikát csupán azért, hogy ezzel leplezze a lopást. Hagyjuk ezt a keménykezű irányításról, reformokról, katonai erőről szóló mesét! Oroszország hanyatlik! Ennyi s nem több a titok.
– Kicsit leegyszerűsítve írja le az oroszországi folyamatokat, de ugorjunk, talán jobban tetszik majd Barack Obama…
– Meglepett, hogy megválasztották. Nem hiszek az általa hirdetett orosz–amerikai újrakezdésben. Ez csak retorika. Nevetek azon is, ahogy az orosz ellenzék reménykedik benne. Hiába, hiszen Amerikának tetszik Putyin, tökéletesen megfelel neki. Kiszámítható és az offshore-okon keresztül kezelhető. Mi kell még?!
– S miként látja az Egyesült Államok helyét az átalakuló, új világrendben?
– Sokan még mindig eltúlozzák Amerikának a világban játszott szerepét. Az Egyesült Államok befolyása fokozatosan csökken, Obama ráadásul néha tudatosan csökkenti, hiszen rájött, hogy Washington ma már nem képes megbirkózni a ráruházott felelősséggel. A világ megváltozott, globális lett, s már képtelen irányítani egyetlen erő.
– Térjünk vissza Oroszországba. Hogyan viszonyul Mihail Hodorkovszkij elítéléséhez?
– Hodorkovszkij egyáltalán nem angyal. Gazdasági jellegű törvénysértések sorát követte el. A kisrészvényesek védelmezőjeként nagyon is tisztában vagyok ezzel. Élen járt a kisrészvényesek jogainak lábbal tiprásában. Azonban nem ezért ül börtönben, hanem politikai okokból. Ha nem így lenne, akkor oda került volna Abramovics, Vekszelberg, Potanyin és a többek is.
– Magyarként kíváncsi lennék arra is, hogy miként látja térségünket. Sokan azt mondják, hogy Közép-Európa húsz év elteltével sem tudott megbékélni Oroszországgal, s fenntartásokkal viszonyul hozzá. Mit szól mindehhez?
– Kétségtelen, hogy a volt szocialista tábor országaiban máig érződik egyfajta idejétmúlt, ma már érthetetlen ruszofóbia. Én például 1976-ban születtem még a Szovjetunióban, s lehet, hogy ez bizonyos nyomot is hagyott a mentalitásomon, ám miért lennék felelős a közép-európai országok ellen elkövetett esetleges bűnökért? De nem azok még a szüleim sem! S aki azt hiszi, hogy az oroszok újra akarják építeni a Szovjetuniót, visszaszerezni az ellenőrzést Közép-Európa fölött, az ugyanolyan totalitárius módon gondolkodik, mint egykor a sztálinisták. Oroszország nem akar meghódítani senkit. Van itt terület elég, s ezzel sem tudunk mit kezdeni! Először talán a Rjazanyi területet kellene igazán ellenőrizni, nem pedig Magyarországot!
– Köszönöm e névjegykártyát, s folytassuk a Navalnij-jelenséggel. Azt mondják, ön annak a generációnak az érdekeit jeleníti meg, amely már nem elégszik meg azzal, hogy a putyini stabilitás kerekebbé tette vonásait, s ráadásul még egy Ford Focust is tett alá, emellett több jogot és szabadságot is akar. Jól írtam le az önt és népszerű leleplező honlapját, a Rospilt istenítő nemzedéket?
– Ne feledkezzünk meg egy objektív tényezőről. Arról, hogy a nagyjából 1975 és 1983 között született, az akkori babyboom következtében a korábbiaknál nagyobb lélekszámú nemzedék megrekedt valahol a Szovjetunió és az új világ Oroszországa között. Ez a generáció ma egyre fontosabb szerepet játszik a gazdasági és a politikai életben, s már nem érti a szovjet mítoszokat, de például a magyar ’56 is olyan távoli számára, mint Napóleon kiverése 1812-ben. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy semmit nem jelent neki Oroszország nagysága, de e nagyság alatt immár nem területet, tankokat ért, hanem gazdasági növekedést, jólétet és biztonságot. Ez a nemzedék nem tartozik hálával sem a Szovjetuniónak, sem Putyinnak. Ugyanis egyik sem adott neki semmit.
– Azért a gazdasági és politikai stabilizáció mégiscsak könnyített az üzleti szféra helyzetén, nem?
– Kétségtelen, hogy a mostanában oly sokszor elátkozott kilencvenes években Oroszország a hanyatlás állapotában volt. A hatalomra került úgynevezett demokraták ugyanis hibát hibára halmozva azt csinálták, mint korábban a kommunisták. Meghamisították a választásokat, lejáratták a hatalmat, mindent elöntött a korrupció. Ugyanolyan szélhámosok és tolvajok lettek, mint elődeik. Becsapták a kommunisták után rájuk szavazó embereket, sárba taposták álmaikat, s az ebből fakadó kiábrándulás rányomja bélyegét az utóbbi húsz évre. Ezután jött Putyin, aki 2003-ig visszavett ugyan a szabadságjogokból, ám gazdasági téren rengeteg jó irányba mutató intézkedést hozott. Ezt tagadni butaság lenne. Ezután azonban oly mértékben monopolizálta a hatalmat, hogy ez a korrupció melegágya lett. Ne felejtsük el, ebben az időben dőltek az olajdollárok Oroszországba, ennek ellenére nem léptünk előre. Mégpedig azért, mert a késői szovjet korban szocializálódott cinikus nemzedék, az FSZB tábornokaitól a komszomolistákig, már csak a pénzt látja. Nem érdekli őket semmiféle ideológia, a hatalom számukra csak a meggazdagodás eszköze.
– Említette az úgynevezett demokratákat. Már megbocsásson, de ez a meghatározás téves a kilencvenes években hatalomra került elitre. Egyrészt egyetlen politikai erő, a liberálisok sem sajátíthatják ki maguknak a demokrata jelzőt, másrészt, mint említi, többet ártottak a demokrácia megítélésének, mint egyes autoriter vezetők. Nem gondolja?
– A diktatúrával és az ez idő tájt virágzó vörös–barna erőkkel szemben határozták meg így magukat a hatalomra kerültek. Eközben tény, hogy a Nyugat megbélyegezte az orosz nacionalizmus azon híveit is, akik egyáltalán nem a birodalom újraélesztését, csupán a haza, Oroszország érdekeinek védelmét tartják szem előtt. Ez igazságtalan és téves hozzáállás.
– De visszataszító volta ellenére is van benne logika. A nemzeti érdekekben gondolkozók ugyanis mindig és mindenhol akadályként tornyosulnak a befolyásukat erősíteni kívánó más hatalmak előtt. Ütköznek az érdekek, s ilyenkor a patriótákat tudatosan nevezik egyesek nacionalistának, sovinisztának, s ha ez sem elég, előhúzzák az antiszemita kártyát. Egyetért ezzel?
– Ez így van. A liberálisok előszeretettel alkalmazzák ezt a módszert. Ha valaki nem tetszik, rögtön rásütik a fasiszta bélyeget. S miközben a kilencvenes években ténylegesen tettek azért, hogy távol tartsák a valóban fasiszta elemeket a hatalomtól, maguk melegedtek meg ott, s járatták le a legszebb eszméket. Ezzel megnyitották az utat Putyin előtt, hogy aztán az ő hű szolgálóivá váljanak.
*
– Említette, hogy nemzedéke már a hatalom közelébe került. A legutóbbi választásokat nézve azonban nem érzek e generációban annyi erőt, hogy áttörjön, s alapvetően változtassa meg az orosz fejlődés irányát. Ezek a fiatalok elsősorban úgyszintén élni, gazdagodni szeretnének, nem lázadni. Így, bár sokszor duzzogva, ám inkább beépülnek a rendszerbe, aki pedig ezt a jövőt végképp kilátástalannak tartja, az elmegy külföldre…
– Egy nemzedék sehol sem csinál nyarat. Annyi dolog nem köti össze, hogy egy emberként az utcára vonuljon. Ilyen csak a mesében van. Azonban már kétségkívül másként nézi a világot. A többség a bajok ellenére sem akarja elhagyni Oroszországot, hanem itt akar jobban, szabadabban élni. Ha nem szaggatnák az idegeket az állandósult közlekedési dugók, s kicsit jobb lenne a klíma, Moszkva lenne a világ legjobb helye. De én és a többség még így sem akarja elhagyni ezt a várost, ezt az országot.
– Népszerűsége az interneten irigylésre méltó. Közvetett „elismerést” jelent, hogy ismét vizsgálódik önnel kapcsolatban az ügyészség, rendszeresen hackelik a blogját, a biztonsági szolgálat pedig bekérte a honlapját támogatók névsorát a Jandex szolgáltatótól. De az is a világháló növekvő befolyását mutatja, hogy a közelmúltban három nagyobb hackertámadás is érte a Live Journal orosz felületét, a titkosszolgálat pedig javasolta a Skype és a G-mail használatának korlátozását. A tíz évvel ezelőtti két százalékkal szemben jelenleg az oroszok mintegy 43 százaléka használja rendszeresen a világhálót. A Rospil tábora is egyre nagyobb, azonban inkább csak az olyan nagyvárosokra korlátozódik, mint Moszkva, Szentpétervár vagy Jekatyerinburg. Oroszország nagy része nem nagyon ismeri Alekszej Navalnijt. A vidék még más dimenziókban él, s aligha lehet arra számítani, hogy egyhamar mindenki a neten tájékozódik a világról. Nem zavarják ezek a kilátások?
– Ez így van, de hiba lenne, ha azt tűznénk célul magunk elé, hogy eljussunk minden nénikéhez. Ez lehetetlen. Az viszont nem, hogy a szikár tényekkel felnyissuk a szemét a politikai értelemben aktív egy százaléknak. S ne felejtsük el, hogy a nagy változásokat mindenhol ez a réteg indította el, s a nénikék csupán passzív alanyai a történéseknek.
– Ezt látjuk ma az arab világban. A Tuniszban, Kairóban történtek után, ha halkan is, de hallani olyan hangokat, hogy Oroszországot is elérheti az „arab tavasz”. Mit gondol, tényleg forradalmi a helyzet?
– Igen, de azért ne legyünk naivak, s ne gondoljuk, hogy a változások már holnap bekövetkeznek. Mindez egy folyamat eredménye, de a Tahrír tér legbátrabbjai sem remélték még decemberben sem, hogy áttörnek. Aztán egy hónap alatt összeomlott minden. Erre kell készülnünk Oroszországban is, tudva, hogy a forradalmi változás bekövetkezhet akár holnap is, de lehet, hogy csak hét év múlva. Készen kell állni mindenre. Oroszországban rengeteg a pénz, ennek ellenére érezhetően nő az elégedetlenség. Az idő nekünk dolgozik, s a helyzet bármelyik pillanatban megváltozhat. De az is lehet, hogy nem így lesz. Nem ezzel kell foglalkozni. Úgy kell dolgozni tovább, ahogy eddig. Morális alternatívát kell felmutatni a hatalommal szemben. Feltárjuk a korrupciós ügyeket, s így egyszerre nyitjuk fel az emberek szemét, s gyakorolunk nyomást a hatalomra. Ki kell derítenünk például az egykori moszkvai magyar kereskedelmi kirendeltség eladása körüli visszásságokat.
– Vitathatatlan, hogy a világhálón mint cenzúrától mentes felületen mind erősebben akkumulálódik a társadalmi elégedetlenség. A média más területeinél markánsabban jelenik meg a hatalommal, általában mindennel szembeni tiltakozás. De hogyan tovább? Miközben a hivatalos ellenzék egyre erőtlenebb, az egyelőre egyfajta Don Quijote-i harcot vívó Rospil körül akár kikristályosodhatna az új ellenzék. Nem gondol pártalapításra?
– Ez a párt valójában létezik mindenféle tagnévsor nélkül is. A Rospil körül rengetegen vannak. Új idők járnak, ma már nincs szükség lenini típusú pártra. Ehhez rengeteg pénz, szervezés, erőfeszítés kell. Ráadásul egy ilyen bejegyzett erő nem a választók, hanem a szavazatszámlálók akaratától függ. Kinek kell ez? Itt vannak a tények, s ez elgondolkoztatja az embereket. Ez az igazi erő!
– De azért bizonyára sokan ajánlanának fel befutó helyet a pártjuk választási listáján. Elfogadná?
– Természetesen nem. Azokkal harcoljak a korrupció ellen, akik annak idején miniszterelnök-helyettesként s más vezető posztokon tényleg tehettek volna ellene valamit? Nevetséges! Ezzel elárulnám mindazokat, akik támogatnak, s hisznek abban, amit csinálok.
origo.hu
Lemondott az óbudai baloldali korrupciós botrány egyik főszereplője
