Kortárs művek a tó partján

Húsz évvel ezelőtt alakult meg a zalaegerszegi GébArt művésztelep, amely nevét a várostól alig két kilométerre eső mesterséges tó nevéről kapta. A kortárs magyar művészeknek és vendégeiknek köszönhetően mára a tó fogalommá, a kortárs művészetben rejlő alkotó energiák jelképévé, a különböző országokban élő, különböző elképzelések alapján, eltérő anyagokkal, technikákkal dolgozó művészek törekvéseinek találkozóhelyévé vált. A huszadik évfordulót ikerkiállítással ünnepelte a város a Göcsej Múzeumban és a Gönczi Galériában.

Péter Ágnes szobrászművész rozsdamentes acélból és vasból készült plasztikája a Gébárti-tó mellett, a fák közötti kis réten áll, mintha csak madár emelgetné a szárnyát, hogy fölrepüljön. Kicsit távolabb Kuti László süttői mészkőből és carrarai márványból készült szobra, a Mindennapi kenyerünk. Mindkettő kiváló jelképe annak, mit is jelent, mit is képes adni a művészet az embereknek ott, ahol megteremtik a körülményeket, hogy műalkotások szülessenek, s hogy azok eljussanak a közönséghez. A GébArt művésztelepen megszületett művek, az azokat bemutató kiállítások, a tárlatokat kísérő katalógusok, a város tulajdonába került, egy majdani nagyszabású kortárs művészeti galéria gyűjteményének alapját képező művek, a szoborparkba került alkotások mind azt mutatják, hogy Zalaegerszegen évtizedekkel ezelőtt felismerték ezt az igazságot.
Igaz, a GébArt megteremtéséhez jó alapot jelentettek már a hatvanas évek végi művésztelepi kezdeményezések, s kiváló otthont adott az ország és a világ legkülönbözőbb tájairól érkezett vendégművészeknek a Kézművesek Háza, amely a nyolcvanas évek elején épült meg a tó partján. Ez jelentette, jelenti ma is a művésztelep központi helyszínét, ez az épület ad otthont a festők, grafikusok vagy éppen a faszobrászok tevékenységének, de születtek művek a művésztelepi munka részeként a város legkülönbözőbb helyszínein, azokban a gyárakban is, amelyek elsősorban a fémszobrászok tevékenységét támogatták.
Amint a mára több száz darabossá gyarapodott gyűjtemény vagy az 1995 és 2006 között készült huszonkét monumentális fa-, fém- és kőplasztika, a Zalaegerszegi Nemzetközi Művésztelep Szoborparkjában álló alkotások sora is mutatja, a műfaji, szemléleti, technikai sokféleség jellemezte, jellemzi a GébArt múltját és jelenét. Ahogy a különböző generációk vagy éppen a helybéli, a fővárosban, az ország különböző városaiban élő, illetve a határon túlról érkezett alkotók párbeszéde is. Bizonyos periódusokban más-más műfajok, anyagok kaptak hangsúlyt, kerültek a figyelem középpontjába.
A kezdeti többműfajúság után néhány olyan év következett, amikor a fémszobrászok jelenléte volt a meghatározó, annak is köszönhetően, hogy akkoriban még működtek a számukra megfelelő technológiát nyújtani tudó nagyüzemek. Az ezredforduló utáni néhány évben újra sajátos pluralizmus, egyben erőteljes megfiatalodás volt megfigyelhető, 2002–2006 között szép számban születtek a telepen kvalitásos kőszobrok. A 2007–2009 közötti években a keramikusok váltak a művésztelep főszereplőivé, a természettel való párbeszéd jegyében, hiszen tematikus művésztelepeiken az alapelemek viszonyát vizsgálták a természet organikus rendje és a művészi konstrukció közötti kapcsolatok mellett. Tavaly újra a festők, szobrászok, grafikusok tértek vissza a tó partjára – talán, hogy újabb húszéves művésztelepi periódus kezdődjön.