Másodfokon tárgyalják a Szlávy-ügyet

Megalapozatlan volt az elsőfokú bíróság döntése az ügyész szerint, amikor felmentették Szlávy Bulcsú feltételezett gyilkosait. A vádhatóság a tegnap kezdődött másodfokú eljárásban új büntetőpert indítványozott.

Csibra Tibor
2011. 06. 10. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Újrakezdődhet a Balaton egykori alvilági vezetője, Szlávy Bulcsú meggyilkolása miatt indított büntetőper, ha a másodfokú bíróság helyt ad az ügyészség indítványának, és új eljárást ír elő az ügyben. A Fővárosi Ítélőtáblán tegnap megkezdődött a leszámolással vádolt Wappler László és két társa pere, a vádirat szerint az elsőrendű terhelt volt az emberölés felbujtója, ő tervelte ki, hogy Szlávyt csalják az irodájába, és ott végezzenek vele, mert a sértett korábban megerőszakolta a barátnőjét.
Szlávy Bulcsú 1997-ben tűnt el, amikor egy megbeszélésre indult a főváros környékére, további sorsáról sokáig semmit nem lehetett tudni, holtteste nem került elő. Az ügy egy idő után a „döglött ügyek osztályához” került a rendőrségnél, a nyomozók aprólékos munkája és a sajtóban elhintett dezinformációk hét év múlva meghozták eredményüket. A hamis hírek hallatán a vélt elkövetők, illetve akik tudtak Szlávy holttestének helyéről, akcióba léptek. Szlávy holttestét egy fővárosi ház garázsának aknájába rejtették el, majd azt bebetonozták. A fedett nyomozók figyelték a csoport tagjainak mozgását, és tetten érték a gyilkosság feltételezett elkövetőit, amikor azok Szlávy maradványait igyekeztek kiásni a garázsban, amely Wappler barátnőjének tulajdonában volt.
Wappler László budapesti vállalkozót és két társát 2004-ben gyanúsították meg az ügyben, három év múlva Wapplert 15, a többieket 12, illetve 6 év fegyházbüntetéssel sújtotta a Pest Megyei Bíróság. A Fővárosi Ítélőtábla 2008-ban hatályon kívül helyezte az elsőfokú döntést, és új eljárást írt elő. Az ügy a Heves Megyei Bíróságra került, amely másfél éve bizonyítottság hiányában felmentette a vádlottakat, így Wapplerék szabadon távozhattak az ítélet után. A döntés indokolásában többek között az is elhangzott, hogy a terheltek, illetve a sértett mobiltelefonjainak cellainformációit azért nem lehet bizonyítékként értékelni az ügyben, mert a listákat a szolgáltató csak öt évig őrizheti meg, és adhatja ki a nyomozó hatóságoknak. Ezek a cellainformációk a Heves Megyei Bíróság döntésének idején már ennél régebbiek voltak, s bár igazolták, hogy Wapplerék eltűnése előtt közvetlenül Szlávy Bulcsúval voltak, nem lehetett őket figyelembe venni az ítélkezésnél.
A tegnap kezdődött másodfokú eljárásban az ügyész megalapozatlanságra hivatkozva új eljárást indítványozott, mert szerinte az első fokon eljáró Heves Megyei Bíróság megsértette az indokolási kötelezettséget, és eljárási hibákat ejtett. A három vádlott védői az egri felmentő ítélet helybenhagyását kérték.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.