Meghosszabbítják Líbia bombázását

Hírösszefoglaló
2011. 06. 11. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Bár egyes nyugati politikusi nyilatkozatok néhány hete még a líbiai katonai intervenció gyors végét vizionálták, tegnap a NATO főtitkára bejelentette, hogy kilencven nappal meghosszabbítják a küldetést. Anders Fogh Rasmussen úgy fogalmazott, „a döntés világos üzenet a Kadhafi-rezsimnek: eltökéltek vagyunk abban, hogy folytatjuk a líbiai nép megmentését célzó műveletünket”. A légicsapások Moammer el-Kadhafi líbiai vezető rezsimjének erői ellen március 19-én kezdődtek meg, azok irányítását a NATO április elején vette át június 27-i határidővel. Ez utóbbit tolták most ki három hónappal.
Közben a Le Figaro francia diplomáciai forrásokra hivatkozva azt közölte, hogy tízezer embert ölt meg Tripoliban és környékén az elmúlt három hónapban a Kadhafi-rezsim, húszezer embert pedig őrizetbe vettek.
Az „arab tavasz” egy másik országa, Jemen is egyre mélyebbre süllyed az erőszakba. Harmincheten haltak meg Szanaában a kormányhadsereg és az ellenzékhez csatlakozott hásid törzsbeli fegyveresek közötti harcokban. A magyar Külügyminisztérium korábban az ország elhagyására szólította az ott tartózkodó magyar állampolgárokat a „fegyveres összecsapások fokozott mértékű biztonsági kockázatai” miatt.
Szíriában a katonák harckocsikkal és ágyúkkal támadták meg és vették ellenőrzésük alá a rezsimellenes tüntetések egyik dél-szíriai helyszínét, a Deraa közelében lévő Hirak városát, ahol az utóbbi két napban legalább nyolcan vesztették életüket, köztük egy 11 éves kislány. A Human Right Watch emberjogi szervezet tegnap azt közölte, hogy emberiesség elleni bűntetteket követtek el Deraában a tüntetések elfojtásakor. Arra, hogy Szíriában kedden általános amnesztiát hirdettek, Alain Juppé francia külügyminiszter tegnap úgy reagált, hogy „egyértelműbb, ambiciózusabb és bátrabb irányváltást” tartana jónak, ám „attól tartok, hogy már túl késő”. Hillary Clinton amerikai külügyminiszter egyértelműbben fogalmazott: Bassár al-Aszad szíriai elnök nem hajt végre reformokat, és kormányának helyzete napról napra tarthatatlanabbá válik. Az ausztrál külügyminiszter, Kevin Rudd szerint al-Aszad elnököt egy illetékes ENSZ-bíróság elé kellene állítani. A szíriai ellenzékiek közben a törökországi üdülővárosban, Antalyában ültek össze.
Egyiptomban tegnap bejelentették, hogy augusztus harmadikára tűzték ki Hoszni Mubarak volt elnök és két fia perét tüntetők megöletése és korrupció miatt.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.