Papírbábok ideje

Hat év alatt Japán öt miniszterelnököt fogyasztott el. Kan Naoto közvetlen elődje, Hatojama Jukjo mindössze kilenc hónapot töltött a bársonyszékben, Aszo Taro, Fukuda Jaszuo és Abe Sinzo pedig szinte napra pontosan egy-egy évet. Előttük Koizumi Dzsunicsiro három kormány élén öt évig volt miniszterelnök, előtte 1989 júniusától 2001 áprilisáig tizenkét kormányt és kilenc kormányfőt ismert meg a császárság. A sok-sok politikus legtöbbjének szülei és nagyszülei is politikusok voltak, s kevés olyan akad közöttük, aki nem valamely gazdasági-korrupciós botrány miatt mondott le, az említett kevesek bukásának oka magánjellegű botrány. Koizumi azok közé tartozott, aki maga döntött a távozás mellett, senki nem kényszerítette rá.
A helyzet a Heiszei-időszakban (Akihito császár uralkodása, 1989 óta) fennáll, s japán politológusok is keresik az okát, miért annyira forró a legfőbb irányító széke az országban. A rövid életű papírbábok leginkább egy-egy érdekesebb kijelentésük miatt maradnak emlékezetesek. Aszo Taro egyszer kijelentette, szeretné, ha hazája olyan ország lenne, ahol gazdag zsidók is szívesen élnek, Ozava Icsiro, a majdnem miniszterelnök az amerikaiakat együgyűeknek nevezte, és közölte, nem szereti a brit embereket, Kiicsi Mijazava pedig többek között arról lett híres, hogy az idősebb Bush amerikai elnök lehányta egy állami vacsorán.
Ez persze leegyszerűsítés, de látható, hogy amióta a Japán Demokrata Párt átvette a hatalmat a liberálisoktól, a japán pártok stabilitása nem fejlődött, s míg az új erő hívei nagyon bíztak abban, hogy pártjuk új színt és lendületet hoz a politikába, pontosan ugyanolyan meddő belharcokba keveredtek, mint a sokat szapult LDP. A következő kormányfő valószínűleg ugyanúgy egy évre lesz hitelesítve, mint elődei, és nagy esély van arra, hogy az újjáépítés körüli korrupció miatt bukik meg.