Sötét ablak

Örményország történelmét kutatva sok közös vonást fedezhetünk fel a magyarral. A Kaukázus lábainál élő nép is szétszóródott a világban, és elveszítette területének döntő részét. A rendszerváltás nekik is függetlenséget adott, de most sincs szerencséjük: a helyzet úgy hozta, hogy erős szövetséges nélkül nem tudnak fennmaradni. Halálos ölelés vagy kölcsönösen előnyös együttműködés? – riport egy különös országból.

Örmények Magyarországon
A krónikák szerint már a honfoglaló magyarokkal is jöttek örmények a Kárpát-medencébe, II. Endre magyar király pedig keresztes hadjárata során járt a ciliciai Örményországban is (ez a terület már nem tartozik a mai Örményországhoz). Az 1848–49-es harcokban hetvennél több örmény származású tiszt és mintegy kétszáz közkatona vett részt a magyarok oldalán. Köztük volt Kiss Ernő és Lázár Vilmos, akik Aradon vértanúhalált haltak.
A hazai örmény kisebbséget tízezer főre becsülik, ám a hivatalos statisztika lényegesen kevesebbet mond: a 2001. évi népszámlálás során 294 fő vallotta magát örmény anyanyelvűnek, 620 fő örmény nemzetiségűnek, és 1258 fő kötődik az örmény nemzetiséghez, kultúrához és nyelvhez. Egyházukhoz 766-an tartoznak. 2007-ben Budapesten megalakult az Örmény Kulturális, Dokumentációs és Információs Központ, amelynek feladata figyelemmel kísérni a magyarországi örmény nemzetiség kulturális helyzetének alakulását, összefogni az örmény civil szervezetek munkáját, a kisebbségi önkormányzatok kulturális tevékenységét. Nyelvoktatás (vasárnapi iskola keretében) Budapesten, Veszprémben, Dorogon és Debrecenben folyik. Armenia címmel kétnyelvű kulturális közéleti folyóirat jelenik meg, a Magyar Rádióban heti harmincperces, anyanyelvű rádióműsoruk van, az MTV-ben pedig a havi rendszerességgel jelentkező Rondó című nemzetiségi műsorban hallhatunk örmény szót.

Éjfél előtt még tömeg hömpölyög a nemrégiben elkészült sétálóutcán a méregdrága ruhákat és divatcikkeket áruló luxusboltok kirakatait bámulva. Az operaháztól a Köztársaság térre vezető Északi sugárút két oldalán több száz lakás ablaka nyílik a promenádra, de csak négyben látok fényt. Kísérőim elmondják: a helyiek számára megfizethetetlen áron kínálták az ingatlanokat, így ezek zömét perzsák vagy oroszok vásárolták meg befektetésként. Jerevánban vagyok – alig hiszem el, hogy a kilencvenes évek elején, a Szovjetunió összeomlása és az ország függetlenedése után nem volt áram, gáz és üzemanyag, így fűteni is csak fával lehetett, és óriási volt a nélkülözés.
Örményország 1991. szeptember 21-én kikiáltotta függetlenségét, de mára gyakorlatilag újra orosz tartomány lett. Orosz kézben vannak a bankok, az energiaszolgáltatók és a kommunikációs cégek. A szállodában, amelyben lakom, a reggelinél rajtunk kívül mindenki oroszul beszél. A jelenlegi politikai elit Moszkvában végzett, és döntéseiben a Kremlre figyel. Ritkán látni ekkora különbséget két szomszédos ország között, hiszen Grúzia homlokegyenest más stratégiát választott: Oroszország ellenében határozza meg magát, és a pénz, valamint az ideológiai támogatás Washingtonból érkezik.
Az örmények büszkék arra, hogy övék a világ legrégebbi keresztény országa (a hivatalos adatok szerint időszámításunk után 301-ben államvallássá tették a kereszténységet). Hányatott történelmük során országuk területének közel kilencven százalékát elveszítették (az Örmény Köztársaság jelenlegi területe 298 ezer négyzetkilométer), és sok millió honfitársuk szóródott szét a nagyvilágban. A becslések szerint a hárommilliós lakosság két-háromszorosa él külföldön, köztük Magyarországon is, ahol tízezer főre teszik az örmény kisebbség számát.
Most látszólag béke van ugyan, ám számos lezáratlan konfliktus nehezíti az ország gazdasági fejlődését. Az kilencvenes években háborút vívtak a szomszédos Azerbajdzsánnal Hegyi-Karabah ügyében, és az örmény–azeri (különben lezárt) határon mostanában is gyakran előfordulnak lövésváltások. Szintén zárva van a török–örmény határ (a Jerevánnal szembeni török blokád oka a karabahi konfliktus, valamint a törökországi örmények ellen elkövetett 1915-ös népirtás eltérő megítélése, így Isztambullal még hivatalos diplomáciai kapcsolatok sincsenek). Grúziával az ország oroszbarátsága miatt hűvös a viszony, így – fura módon – a világ legrégebbi keresztény országa jelenleg egy meglehetősen fundamentalista iszlám állammal, Iránnal van a legjobb viszonyban. Az országot elkerülik a Kaukázuson áthaladó szénhidrogén-vezetékek, így érthető az Oroszországtól való függőség. Az arányokra jellemző, hogy az örmények az ország nemzeti össztermékének mintegy tizedét – a karabahi válsághoz kapcsolódóan – hadi kiadásokra fordítják, miközben Azerbajdzsán katonai költségvetése alig marad el Örményország teljes nemzeti össztermékétől.
Két évvel ezelőtt jelentősen csökkent a legfőbb exportcikknek számító réz és molibdén kiviteléből származó bevétel, így 2009 elején több mint félmillió dolláros IMF-hitelre, majd Oroszországtól közel ugyanekkora stabilizációs kölcsönre szorultak. Ebben az évben tizenöt százalékot zuhant a GDP, így az oroszok gazdasági segítsége nélkül csődközelbe került volna az ország. Ennek ára volt: az ország gyakorlatilag Moszkva ellenőrzése alá került. Nem csak gazdasági értelemben: Gümri városában található a 102. számú orosz katonai bázis, amely a Kaukázus térségében a legjelentősebb orosz katonai jelenlét. Tavaly augusztusban, Dmitrij Medvegyev orosz elnök évi nyolcadik (!) jereváni látogatásán megállapodást írtak alá örményországi atomerőműblokkok építéséről, haditechnikai eszközök és fegyverek karbantartását szolgáló szervizközpontok létesítéséről, valamint módosították az orosz katonai bázis működéséről szóló kétoldalú megállapodást is, amelynek értelmében Moszkva a korábban meghatározott 25 év helyett 49 évig, vagyis 2044-ig térítésmentesen használhatja a bázist. A jegyzőkönyv kiszélesíti a Gümriben állomásozó orosz csapatok felelősségét, amely így kiterjed Örményország védelmére „bármely külső agresszorral szemben”.
Nyilván nem véletlen, hogy a 2008-ban öt évre elnöknek megválasztott Szerzs Szarkiszjan oroszbarát politikus. Az ellenzék gyenge és megosztott, a helyi sajtó (a gazdasági kulcspozíciókhoz hasonlóan) néhány – szintén oroszbarát – oligarcha kezében van. Az itteni demokráciára jellemző, hogy az elnökválasztást követő ellenzéki tüntetéseket (a százezres tömeg azért ment utcára, mert állításuk szerint Szarkiszjan csalással jutott hatalomra) éleslövedékekkel oszlatták szét 2008. március 1-jén. Tízen meghaltak, számosan megsebesültek, külföldi szervezetek szerint több embert be is börtönöztek politikai nézetei miatt. A helyi viszonyokat jól jellemzi az a történet, amelynek hitelességét nehéz ellenőrizni ugyan, de mindenki hallott róla: az „Egér” gúnynévvel illetett parlamenti elnök emberei egész nap figyelik a helyi rádiók és televíziók műsorait, és ha élő adásban valaki használja ezt a „tiltott” kifejezést, azt a testőrök várják a stúdió ajtajában, és jól megverik. Egyébként a 2008-ashoz hasonló tüntetések elkerülésére az örmény nemzetgyűlés gyülekezési jogot korlátozó törvényt fogadott el. A jogszabály kimondja: a hatóságok nem engedélyezhetik tüntetés megtartását azokban az esetekben, ha a rendőrség vagy a nemzetbiztonsági szolgálat úgy ítéli meg, hogy a rendezvény veszélyezteti a közbiztonságot, a közrendet vagy a polgárok alkotmányos jogait. Az ellenzék szerint a szabadságjogok ilyen jellegű korlátozása nem járul hozzá az örményországi belpolitikai válságból való kilábaláshoz és az örmény társadalom konszolidálásához. A politikai elit a látványos oroszbarátság ellenére állandóan hangoztatja euroatlanti elkötelezettségét, és az államfő többször is kifejtette, hogy a végcél az ország uniós csatlakozása, de ennek dátumát most botorság lenne megjósolni.
Bár az örmények fantasztikus turisztikai potenciállal rendelkeznek, egyelőre nem özönlik ide a világ. A beutazó turisták döntő többségét a világ különböző országaiból hazalátogató örmény származásúak adják. A fővárosból, Jerevánból is jól látható az Ararát hegy, de egynapos kirándulás során meglátogatható a kétezer méteres tengerszint feletti magasságban lévő Szeván-tó és az „örmény vatikán”, vagyis Ecsmiadzin is, amely az Ararát-völgy egyik legrégebbi városa, és a katholikosz, az örmény főpap székhelye. Sok száz éves, döbbenetes szépségű kolostorokat láthatunk a hegyek között, ahol komoly gyalogtúrákra is van lehetőség, fel egészen a négyezer méteres Aragac csúcsig. A közel háromezer éves Jereván is megér pár napot, sokféle érdekességgel, így a tizenhétezer ősi kéziratot őrző Matenadaran könyvtárral, a zseni filmrendező, Paradzsanov múzeumával vagy a jereváni konyakgyárral.
Sokan azt mondják: az ország fejlődésének legfőbb akadálya, hogy a gazdasági-politikai elit az elszigeteltségben érdekelt, mert a lezárt határok mellett és az orosz függőség miatt jobban fenntartható a jelenlegi gazdasági status quo. Ennek is következménye, hogy Örményország drága, miközben az emberek átlagfizetése száz-százötven dollárnak megfelelő dram. Paradox helyzet: a fiatalok többsége beszél oroszul, orosz függőségben él, de a zömük Amerikába vágyik.