Eőry Ajándok 15 éve járja az utcákat, hogy felkeresse és segítse a legelesettebbeket. Nemrégiben Révkomáromban kitüntették az Árpád-pajzs díjjal, amellyel azok tevékenységét ismerik el, akik életükkel vagy munkájukkal képviselik a magyarságot. Azonban ha nem találnak támogatókat, az évtizedes segítségnyújtás kudarcba fulladhat, ugyanis az a kisbusz, amelyet most egy autókereskedés jóvoltából ingyen használ az Egészség Biztonság Alapítvány, csak szeptemberig áll rendelkezésükre. Ezt követően ki kellene fizetni a kisbusz kétmillió forintra rúgó árát, vagy az visszakerül a céghez. Ez egyelőre lehetetlennek tűnik, de Eőry Ajándok a jót remélve töretlenül és jókedvvel folytatja munkáját.
A háziorvos szakképzésű doktor a Móricz Zsigmond körtéren kisbuszában tűszúrásos méregtelenítést alkalmaz. Megtudom tőle, hogy az akupunktúrát használják az alkohol-, az opiát- és a kokainfüggésben éppúgy, mint a legtöbb más, közönséges hozzászokás elvonási tüneteinek kezelésére is. Ráadásul ez az ősi kínai gyógymód a későbbi lelki, szociális felépülésben is fontos szerepet tölt be. Nemcsak kezel, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat támogatásának köszönhetően gyógyszereket, vitaminokat és persze „mindenre jó” fokhagymát is oszt a hajléktalanoknak, illetve az idős, szegény nyugdíjasoknak. Utóbbi csoport tagjai közül is sokan ellátogatnak az előre egyeztetett helyszínre. Szégyellik, hogy még a kezeléshez szükséges 10 darab, öszszesen 200 forintos tű árát sem tudják megfizetni. Így van ezzel Klára is, aki már több kezelésen túlvan. Elmeséli, július végén elárverezik a lakást a feje fölül. Ennek ellenére nyugodtnak látom, és amikor ezt szóvá teszem, csak annyit mond: „valamiben meg kell halni”.
Beszélgetésünket egy „szendvicsember” szakítja meg. A fiatal srác leemeli a reklámtáblát a nyakából, az autónak dönti, és azonnal mesélni kezd, milyen jó hatással van rá az akupunktúrás kezelés. – A pozitív az jót jelent, ugye, doki? – fordul Eőry Ajándok felé. Amikor a doktor rábiccent, felém fordul, és folytatja: „Szóval nagyon pozitív hatással van rám ez az egész fizikailag és szellemileg is.” Józsi összeveszett édesapjával, azóta nem mehet haza, így hajléktalanszállókon húzza meg magát. Édesanyja korán meghalt, testvéreinek nem lelt nyomára. Felbosszant a hír, hogy a reklámtáblát napi nyolc órán át cipeli csupán 1500 forintért. Innen csak egy lépés a rabszolgatartás – gondolom magamban, és bár nem sokat tehetek a tény ellen, megfogadom, hogy ettől a szendvicscégtől soha még egy fonnyadt salátát sem veszek.
Az akupunktúrás kezelést egyébként a hajléktalanszállókon is alkalmazná Eőry Ajándok. A szállókra való belépés feltétele ugyanis az, hogy a fedélnélküliek józanok legyenek, ám az italozást nehéz megállni az elkeseredettségben, főleg a hideg téli napokon. – A kezeléssel fél óra alatt kijózanítható bárki, így ahelyett, hogy elküldik, elég lenne néhány tűszúrás – fejti ki. Szerinte ezzel a módszerrel számos ember megmenthető lenne a fagyhaláltól. Eőry Ajándok megjegyzi, volt olyan páciense, aki azért maradt ki a hajléktalanellátásból, mert nem emlékezett a saját nevére. A fülszúrást követően azonban eszébe jutott a családneve, és ki tudták állítani a papírjait.
Miután a „betegek” elmentek, Eőry Ajándokkal bemegyünk szétnézni a helyi kocsmába. Keres valakit, de az kivételesen nincs a törzshelyén. Kicsit arrébb, a sarkon ülve találunk meg egy másik férfit. Szintén páciens. Könyveket és néhány csecsebecsét árul. A mocskos járdára fektetett rózsafüzér mellett két zacskó zsemlét is szikkaszt a nap. Jól láthatóan féltve őrzi az egyszerű elemózsiát. – Gyere, itt a kocsi – szólítja meg Eőry Ajándok. A férfi ódzkodik, nem akar jönni. Végül a savlekötő a varázsszó: amikor ezt is megígéri neki az orvos, a spanyol arcú férfi összeszedi a holmiját. Semmit nem hagy ott, fél, hogy meglopják. – A csöves a csövest – ahogy ő fogalmaz. A 35 fokos rekkenő hőséget a forró aszfalt feltornázza 45-re is, mégsem veszi le a kabátját. – Benne van az igazolványom – magyarázza Gábor. Útközben egy népes cigány család mellett haladunk el. Az éhes gyerekek mint az anyjukat kereső kiskutyák nyüszögnek a forró napsütésben. Gábor átadja nekik az egyik csomag zsemlét, hisz „ők is éhesek”. Amint odaérünk az autóhoz, és beszáll a „Spanyol”, felderül arca: „Á, már székünk is van? De jól élünk!”
A napi feladatnak még nincs vége: mi is szedjük a „batyunkat”, és a Déli pályaudvar felé indulunk, a Máltai Szeretetszolgálat Déli Pont nevű átmeneti szállójára. A páciensek már sorban ülve várják Eőry Ajándokot, és felvidulnak, amikor a fehér ruhás „őrangyal” kiszáll a kisbuszból. „Főleg idegesség” – olvasom egy meggyűrődött cetlin, amit egy középkorú nő tart a kezében. Erre írta fel, mire kapott kezelést legutóbb Eőry Ajándoktól. Saját sorsán viccelődve egy cigány férfi azt kérdezi, tudjuk-e, miért nem mer bemenni a rendőr a kukoricásba? – Mert sok a csöves – vágja rá, és úgy kacag, hogy a fülébe szúrt tűk sorra kipotyognak. Mindenkinek saját, szomorú története van. Eőry Ajándoknak olyan páciense is volt öt éve, aki éjjel a Keleti pályaudvaron húzta meg magát, nappal sebészként operált. Egy másiknak a verseit adták ki azóta. Egy kicsit jobban megismerve az elesetteket, és több időt töltve közöttük, már értem, mire gondolt Eőry Ajándok, amikor azt mondta: „luxus lenne nem lehajolni hozzájuk, és segíteni rajtuk”.
origo.hu
Kiadták a riasztást, jégeső és szélvihar jön
