A miniszterelnök – aki afrikai körútját megszakítva tért vissza Londonba – kijelentette: utólag viszszatekintve már nem ajánlotta volna fel Coulsonnak az állást. Andy Coulson 2007-ben távozott az újság éléről, akkor is lehallgatási botrányok miatt; máig tagadja, hogy tudott volna az újságnál alkalmazott törvénytelen módszerekről. Egy, a Huffington Post hírportálon tegnap közzétett levél szerint a kormányfőnek legkésőbb 2010 októberétől már tudomása volt akkori sajtófőnöke érintettségéről, aki múlt év februárjában a parlament médiabizottsága előtt tagadta a lehallgatási vádakat.
Tavaly októberben azonban újabb bizonyítékok láttak napvilágot azzal kapcsolatban, hogy Andy Coulsonnak hozzáférése volt a lehallgatott telefonbeszélgetésekhez, amiket újsága fel is használt a minél exkluzívabb sztorik érdekében.
*
2010 októberében egy parlamenti képviselő, Tom Watson levélben figyelmeztette David Cameront, hogy a parlament médiabizottságának félrevezetése komoly jogi következményeket von maga után, ezért Andy Caulson elbocsátását sürgette, amely végül csak megkésve, idén januárban történt meg. A kormányfő pedig ismét lassan cselekedett, legalábbis a képviselők többsége szerint tegnapi bocsánatkérése már értelmetlen és erőltetett volt. Cameron mélységes sajnálatát fejezte ki, amiért Coulson alkalmazása ekkora zavart keltett, de a távozását követelőknek csalódást okozott, ugyanis kijelentette, nem hajlandó lemondani posztjáról. Egyes vélekedések szerint „Cameron Watergate-je” ugyanis akár a kormányfő bukását is jelentheti, ám a felmérések alapján a párt népszerűségének csökkenése nem jelentős, s a botrány közel sem hatott olyan pozitívan az ellenzékre, mint az várható lett volna. Szakértők szerint a politika és a média káros összefonódása eddig is nyilvánvaló volt, ezért a lakosságot nem sokkolták a legújabb hírek.
David Cameronra Neil Wallisszal kapcsolatban is záporoztak a képviselői kérdések. A kormányfő ígéretet tett annak kivizsgálására, hogy Coulson egykori helyettese – aki a botrányban való érintettsége miatt a napokban a londoni rendőrség főparancsnokát és annak helyettesét is magával rántotta – tartott-e tanácskozásokat Coulsonnal a Downing Street-i kormányfői hivatalban. Néhány perccel e kijelentését követően azonban beismerte, hogy Wallis valóban Coulson segítségére volt.
Eközben kiderült, hogy az ausztrál parlament is vizsgálatot kezdeményez Rupert Murdoch konglomerátumának, a News of the World lapot korábban tulajdonló News Corporation ottani újságjaival szemben.
Súlyosan megégett két ember egy budapesti gyógyszergyárban - mutatjuk a megrázó részleteket