Foglalkozás körében elkövetett, halált okozó gondatlan veszélyeztetés vétsége merülhet fel J. Gábor orvos ügyében, aki a terrorizmussal vádolt Budaházy György sógora – tudta meg lapunk. J. Gábor június 26-án Szigetszentmiklóson vírusos fertőzést állapított meg Kasza Máriánál, aki pár órával később, a boncolási jegyzőkönyv szerint szívelégtelenségben meghalt. Ábrahám László, az elhunyt család jogi képviselője kifejtette, a foglalkozás körében elkövetett, halált okozó gondatlan veszélyeztetés bűncselekmény büntetése 1–5 évig terjedő szabadságvesztés lehet, ezért az ügyben kulcskérdés, hogy J. Gábor a szakmai szabályoknak megfelelően járt-e el a kezelésnél, illetve volt-e joga a betegellátásra.
Az elhunyt férje, Kasza János elmondta, feleségének a halála előtt ment a hasa, hányt és szédült. Az ominózus este éjjel fél háromkor hívta az ügyeletet, ám a telefont kezelő nem küldött azonnal orvost, annyit mondott, itassák teával és rakjanak a lába alá párnát. Az aszszony azonban egyre rosszabbul lett, ezért Kasza János negyedóra múlva újra hívta az ügyeletet. A férj szerint a kiérkező J. Gábor orvos kilencedszerre tudta megmérni a nő vérnyomását, olyan alacsony volt. Hőmérőt a szomszédból kellett kölcsönkérni, és 33,2 Celsius-fokos testhőt állapítottak meg. A doktor ezután bekötötte az infúziót, majd azzal távozott, minden rendben lesz. A 41 éves asszony, két gyermek anyja azonban meghalt.
A férj a napokban közölte, az interneten megtalálta a Pesti Központi Kerületi Bíróság egyik ítéletét, ami szerint az orvos az Erzsébet híd 2002-es elfoglalása miatt indított ügynek a másodrendű vádlottja volt, és „1992 óta szélsőséges hangulatváltozásokkal járó elmezavar-megbetegedésben szenved”. Az Egészségügyi Engedélyezési és Közigazgatási Hivatal nyilvántartása szerint J. Gábornak nincs szakvizsgája. A Blikk pedig arról számolt be, hogy J. Gábor az orvosok nyilvántartását tartalmazó adatbázisban sem szerepel, ezért foglalkoztatása csak szakorvos felügyeletével történhet. Az ÁNTSZ a bulvárlap szerint eljárást indított a J. Gábort foglalkoztató szolgáltatóval szemben, mert a helyszíni ellenőrzéskor a cég „nyilatkozata nem tartalmazta J. Gábor alkalmazásának tényét.”
A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője lapunkkal közölte, az ügyben egyelőre közigazgatási eljárás folyik, az igazságügyi elmeorvos feladata, hogy megállapítsa, történt-e mulasztás, bűncselekmény. A Szigetszentmiklósi Központi Ügyelet és J. Gábor közleményben reagált a sajtóban megjelent cikkekre. Eszerint a betegellátás a szakma szabályainak megfelelt. Emellett „rágalmazás és hírnévrontás, valamint az ügyeletes orvos személyiségi jogainak megsértése okán jogi lépéseket teszünk” – írják a közleményben.
Gázolás történt a Blaha Lujza téren, nem jár a 4-6-os villamos - fotó