Nem jár a szociális segély Horvátországban annak a mintegy 45 ezer munkanélkülinek, aki nem tölt legalább heti nyolc órát – de semmiképpen sem többet havi száz óránál – önkéntes munkával valamilyen humanitárius vagy azzal rokonítható tevékenységben.
Horvátországban több mint százezren részesülnek segélyben, ám ezek közül csaknem 45 ezer a munkaképesek száma. A június elseje óta érvényes, ám teljes mértékben még mindig nem alkalmazott jogszabály csak az utóbbiakra vonatkozik. Aki dolgozni tud, annak önkéntes munkára kell jelentkeznie, ha meg akarja tartani a szociális támogatást. Ennek a törvénynek nemcsak anyagi szempontjai vannak, hanem az is célja, hogy a munkanélküliek ne veszítsék el motiváltságukat, sem pedig kapcsolatukat a közösséggel.
Sajtójelentések szerint most van folyamatban a féléves alkalmazkodási időszak. Most készítik csak el a végzendő munkák katalógusát. Elsősorban a rokkantak megsegítésével, betegápolással kapcsolatos tevékenységek egész sorát tartalmazza majd a lista, de lesznek olyan munkák is, amelyek lazábban kapcsolódnak a humanitárius tevékenységhez. A segélyezettek már három hónap után ideiglenes vagy időnkénti humanitárius munkára foghatók, ám ennek a munkának nonprofit jellegűnek kell lennie.
A horvát elképzelés nem új keletű. Egy évtizede már emlegetik a megoldást, amellyel munkába tudnák állítani a segélyben részesülő munkaképes munkanélkülieket. A munkaképes támogatottak aránya általában meghaladja az egyharmadot, de voltak évek, amikor a munkanélküliek fele dolgozhatott volna, ha lett volna képességeinek megfelelő munka.
Meghalt Jelenits István