Kalandok illúziójában

Ian Fleming teremtménye, James Bond csillogó életet él, holott kémként kerülnie kellene a feltűnést. Főképp a korai Bond-filmek sármja és humora teszi a legendát szórakoztatóvá, ám már érettebb kamasz fiúk sem gondolhatják komolyan, hogy ezt az utat járva az életük parádés mozifilm lesz. De vannak, akik megrekednek egy szinten.

Tölgyesi Gábor
2011. 07. 29. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Egykori kémek visszaemlékezéseiből olykor az olvasható ki, hogy a kémtörténetek hősei komolyan beégtek az agysejtjeikbe, Bond és társai kalandos élete pályaválasztásuknál többet nyomott a latban, mint az anyagi vagy az ideológiai megfontolás. Bár egykori ügynökök szavának fenntartásokkal szabad csak hitelt adni, Werner Stiller életrajzában, Az ügynökben mégis hihető indok, hogy a lipcsei egyetem fizika szakos, párttag hallgatójaként 25 évesen elsősorban a kalandkeresés vonzotta az NDK hírhedt titkosszolgálata, a Stasi kötelékébe. Stiller hét év alatt a főhadnagyi rangig jutott, szakterülete az atomtitkok kifürkészése volt, majd 32 évesen akkori szeretője, annak fia és a maga szabadságáért cserébe a nyugatnémet BND kezére juttatott húszezer dokumentumot. Stiller egykori munkaadóitól a Sakál nevet kapta árulásáért, nem sokon múlt, hogy ne tudjon átsétálni a nyugati oldalra – a téli gumik hiánya miatt a nyomában loholók elnapolták az utolsó szál elvarrását. Elgondolkodtató, amit Stiller a legfelső nyugatnémet körökig beszervezett, majd lebuktatott keletnémet ügynökökről ír: voltak ugyanis, akik inkább az NSZK börtönét választották, és bevárták a BND-t, mint hogy valaha is visszategyék lábukat az NDK területére.
Számos Stasi-aktával támasztja alá Stiller a történetét, ír beszervezésekről, módszerekről, titkos rádiójelentésekről, Markus Wolfról, valamint az átállásának szándékában sokáig kétkedő BND baklövéseiről – a szervezet például olyan vonatra kért tőle dokumentumokat, amely meg sem állt az NDK területén. Stiller átpártolásának fő motivációját ugyancsak a kalandkeresésben jelöli meg, az államszocializmus idiotizmusával szembeni ellenérzése amúgy nem érv. Egyedül kémpályájának utolsó munkaadójáról, a CIA-ról ír elismerően. Bevallja, 1982-ben már írt egy könyvet a történetéről, ám a CIA kérésére lényeges mozzanatokat maszatolt el. Stiller stílusa sokban hasonlít az általa idézett Stasi-dokumentumok nyelvezetére – szikáran, érzelemmentesen számol be élete több olyan mozzanatáról is, amely amúgy emberré teszi az embert. Szinte sosincsenek félelmei, gyengéd pillanatai. Csak az adrenalin érdekli: a Goldman Sachs befektetési bankház menő brókereként például festményeket csempészett.
A mai pénzügyi válságról szóló okfejtései érdekesek a jelenleg Budapesten élő Stillernek, ám még ennél is izgalmasabb a könyv meg nem fogalmazott kérdése: mi lehet az oka annak, hogy az egykori szocialista országokban az individualizmus gyakran szélsőségesebb formákat ölt, mint a nyugati társadalmakban?
(Werner Stiller: Az ügynök – Életem három titkosszolgálatnál. Nyitott Könyvműhely Kiadó, Budapest, 2011. Fordító: Malyáta Eszter.)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.