Idén körülbelül ugyanannyian szeretnének a felsőoktatásban továbbtanulni, mint egy éve: a mostani 141 ezer jelentkező nagy része az alapképzést, a legtöbbjük az államilag támogatott képzési formát választotta. Itt a felvehető keretszám alapképzésben 53 450 lesz, mesterképzésre pedig 19 600 hallgatót lehet felvenni – derül ki az Educatio Kft. és az Oktatási Hivatal közös közleményéből. Abban sincs változás, hogy egy magyar fejlesztésű számítógépes rendszer állítja szakonként országos rangsorba a jelentkezőket az általuk elért felvételi összpontszám alapján, majd a legjobb teljesítményű jelentkezőtől kezdve helyezi el őket az általuk első helyen választott felsőoktatási intézménybe és képzésre. Az oktatási szakértők szerint nehéz megjósolni az idei felsőoktatási felvételi ponthatárokat, mivel azokat a létszámkeret és a felvehető összlétszám mellett a jelentkezők teljesítménye is befolyásolja.
A pedagógusképzés egységességének és komolyabb szerepének biztosítására tanárképző központokat állítanának fel az egyetemeken és a főiskolákon. Erről tegnap a Magyar Hírlap írt, arra hivatkozva, hogy a Hoffmann Rózsa vezette oktatási államtitkárság szerint feltétlenül szükség van ilyen – közvetlenül az intézmények rektorai alá tartozó – szervezeti egységekre. Ezek legfőbb feladata a gyakorlati év megszervezése, a mentortanárokkal való kapcsolattartás, a pedagógusok továbbképzése és a minőségi ellenőrzés lenne.
2013-tól bizonyos szakokon visszaállítanák a kétszakos, egyciklusú tanárképzést, hosszabb gyakorlati időt szabnának meg a szaktanároknak, valamint ismét kettéosztanák az általános és a középiskolai pedagógusok képzését is. Az egyciklusú képzés visszaállítása a közismereti tárgyak szakjain történne, például magyar–történelem, matematika–fizika vagy testnevelés–biológia párosítások esetén. Nem változna viszont a jelenlegi rendszer a szakmai tanárképzésben, például mérnök vagy közgazdász szakok esetén, illetve bizonyos művésztanárképzésekben sem – közölte a tárca.
Hoffmann Rózsa a 22. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor oktatással foglalkozó tegnapi tanácskozásán a készülő köz- és felsőoktatási törvényről elmondta: az előkészítés során tapasztalható viharok csak a felszínt jelentik, a terveknek igen komoly a szakmai támogatottságuk.
Jön az Új nemzedék program. Az év második felére elkészül és a kormány elé kerül az Új nemzedék jövője program, amely a fiatalok számos problémájára keres és ad majd válasz, megoldást, és mindehhez költségvetési forrást is biztosít – mondta Ágh Péter, a Fidelitas elnöke tegnapi sajtótájékoztatóján. A program tíz témakörben járja körül a fiatalok élethelyzetét. A Fidesz országgyűlési képviselője ezek között említette a vidéken élők gondjait, a kultúrához való hozzáférést és a munkahely fontosságát. (MTI)
Súlyosan megégett két ember egy budapesti gyógyszergyárban - mutatjuk a megrázó részleteket