Sorsmozaikok a történelem sodrában

Görgey Gábor 2000-ben megjelent regényében, az Adria szirénjében olvasható, hogy a rendszerváltás után családjának az elkobzott házért kárpótlásként néhány százezer forinttal kellett beérnie, míg a helyére beköltöző ÁVH-s leszármazottja milliomos lett. Mintegy tizenhétezer embert telepítettek ki Budapestről 1951 májusában az éjszaka leple alatt, s bár kisemmizték őket, máig nem kaptak jogorvoslatot, voltak, akik lelkiekben mégis gazdagabbá váltak. Ez derül ki a most megjelent Embert ültettél a nyakunkra – kitelepítve Mikófalvára című kötetből.

Széchenyi Kinga történésznek 2008-ban jelent meg könyve az 1951-es kitelepítésekről. A Megbélyegzettek című kötet dolgozta fel először, hogy a még Budapesten élő középosztályból és az 1945 előtti felsőbb rétegekből 1951. május 21-től július 18-ig (per vagy ítélet nélkül) több mint 13 ezer – más forrás szerint mintegy 17 ezer embert hurcoltak el. Az éjszaka leple alatt bevagonírozva, a vészkorszak módszereit követve, nemegyszer ÁVH-ssá vedlett volt nyilasok közreműködésével. „A kíméletlenségre jellemző, hogy válogatás nélkül osztályellenségnek számított a csecsemőtől az aggastyánig, az ágyban fekvő betegig mindenki.”
E könyv megjelenése indította el az Embert ültettél a nyakunkra – kitelepítve Mikófalvára című kötet megszületését, amely a Helikon Kiadó gondozásában jelent most meg, a múlt héten mutatták be a Litea könyvesboltban. A Heves megyei Mikófalvára 76 embert telepítettek ki, olyan „osztályellenségeket”, akik „bűne” volt, hogy kávéházuk tulajdonoltak, értelmiségiek, a felső középosztály tagjai voltak, vagy éppen olyan helyen éltek, amelyre a politikai vezetők, ÁVH-sok is szemet vetettek – Budán a fegyveres ÁVH-sok volt, hogy egész utcarészeket telepítettek ki. A Mikófalvára kitelepítettek közül ma tizenegyen élnek, egyikük, B. Thúry Zsuzsa – aki gyerekként „két év vakációként” élte meg a megaláztatásokat – kereste fel egykori sorstársait, s a befogadó családok tagjait.
Hogy az akkori gyerekek 1953 után is boldogan visszajártak e faluba, köszönhető annak, hogy a Rákosiék ördögi terve – a szegények majd felfalják egymást –, kudarcot vallott. A befogadó családok szintén „osztályellenségnek”, „kuláknak” voltak megbélyegezve, a kötelező beszolgáltatások irreális elvárásai miatt pedig majdnem nincstelenek voltak. Egy-egy befogadó családnak két, három, négy kitelepített családot is el kellett szállásolnia, volt, amelynek el kellett hagynia az otthonát, ám a gazdák nemcsak a munkát, hanem azt a keveset is, amijük volt, megosztották az üldözöttekkel. Az elbeszélt történelem jegyében megszületett könyv ezért nem a szomorúság, hanem az emberség, az együttélés és az egymásra találás dokumentuma.
A Embert ültettél a nyakunkra – kitelepítve Mikófalvára megszületését Hantó Zsuzsa történész és a kiadó mellett számos civil szervezet is segítette.