A keresztény hit és az összefogás diadalának nevezte az 1456-os nándorfehérvári diadalt Simicskó István, a Honvédelmi Minisztérium (HM) parlamenti államtitkára, aki pénteken megnyitotta a 9. Duna-ünnepet a pesti alsó rakparton.
– Július 22-e fontos állami ünneppé vált Magyarországon. Kevés olyan pillanat van a nemzet történelmében, amely egész Európában elismerést váltott ki. Nándorfehérvár hősei az akkori kor legmodernebb hadseregével szemben tudtak győzedelmeskedni, a diadal a keresztény hitnek és az összefogásnak volt köszönhető – hangsúlyozta Simicskó István, aki öt évvel ezelőtt benyújtotta a parlamentben az emléknapra vonatkozó előterjesztést, amelyet végül idén július 4-én szavazott meg a Ház.
Az 1456. július 22-i győzelem a keresztény Európa diadala volt: miután Konstantinápoly 1453-ban elesett, a törökök előtt már csak Nándorfehérvár volt az akadály. Az akkor válságokkal küzdő Magyar Királyság serege, továbbá Kapisztrán János keresztesei némi szerencsével és nagy önfeláldozással kerekedtek felül a túlerőn. A győzelem 70 évre békét hozott az országnak, amely Hunyadi Mátyás királysága idején politikai és kulturális nagyhatalommá vált. A déli haragszó kötelezővé tételével buzdította imára a kereszténységet III. Callixtus pápa 1456. június 29-én, 1500-ban VI. Sándor e rendeletet megerősítette: a harangszó így fonódott össze a győzelemmel.
Tegnap Budapesten a Nemzeti Múzeumban emlékeztek meg a nándorfehérvári diadalról. L. Simon László, az Országgyűlés kulturális bizottságának elnöke arról beszélt, az emléknap üzenete, hogy az elmúlt évtizedek morális és szellemi hanyatlása után csökkentenünk kell hazánk kulturális deficitjét, cselekvő hazaszeretettel. Visy Zsolt történész, egyetemi tanár, aki az első Orbán-kormány idején a Nemzeti Kulturális Minisztérium helyettes államtitkáraként készítette elő, hogy a nándorfehérvári diadal a közgondolkodásban újra hangsúlyos legyen. Arra emlékeztetett: nincs még egy olyan nép, amelynek hőstettére mindennap egy jel emlékeztet, és erre büszkék lehetünk. Az ünnepre a Zrínyi Média A déli harangszó Magyarországon és a nagyvilágban címmel kétnyelvű (magyar és angol) tanulmánykötetet jelentetett meg Visy Zsolt szerkesztésében, a Magyar Posta alkalmi bélyegzőt készített.
Egyre nagyobb bajban a SPAR - heti összefoglaló