A gazdatársadalom újra bizakodik

Talán már nincs is ésszerű magyarázata, de lélekben meglévő biztosan van, hogy a XX. és XXI. század csalódásai, becsapásai, mellőzései után még számosan vannak olyan családok, családi gazdaságok falun, vidéken, amelyek újra bíznak a jövőben. Arra vállalkoznának örömmel és szeretettel, hogy ellássák a magyarságot egészséges, biztonságos növényi és állati termékekkel, ezekből készült élelmiszerekkel, élhető környezettel és mindennel. Arra, hogy nyújtsák mindazt, ami a modern világunkban már része a paraszti létnek Nyugat-Európában is: háztól értékesítést, élelmiszer-feldolgozást, falusi turizmust, gépi szolgáltatást stb.
Csak most ne csalódjanak! Már annyiszor volt részük szép ígéretekben, álnok biztatásokban. A közelmúltban azt is megélték, hogy utódaik semmizték ki őket. Gondoljunk azokra a paraszti sorból származó agrárértelmiségiekre (?), a szocialista nagyüzemek vezetőire, „szakmai befektetőkre” stb., akik hála helyett lenyúlták a földeket és az együtt felhalmozott vagyont. Most meg nem értik, hogy miért nem hisznek nekik és a hasonszőrűeknek.
A vidéket ért csapások kiheverhetetlenek, biztosan mondhatjuk, hogy a jövő nem olyan lesz, és nem azok lesznek a szereplők, mintha semmi nem történt volna, és úgy élnének a magyar vidéken, mint a szomszédos Ausztria parasztjai, sokszor 20-30 hektár szántón, két-három hektár szőlőn vagy gyümölcsösön, gondtalanul, biztonságban. Pedig azt érdemelnék. Minden nemzetben gondolkozó, felelős közéleti ember kötelessége lenne, hogy a helyzetet ahhoz a képzeletbeli Magyarországhoz közelítse, amilyen lenne, csaknem ötven év szocializmus és az előző majd húsz esztendő vidékdúlása nélkül.
Az új Nemzeti vidékstratégia megvalósítása egy hatalmas lépés lenne ebbe az irányba.
A gazdáknak most van miben reménykedniük, hiszen a szélirány nekik kedvező; erről szólt a kormánypártok választási programja, gyűlései, hirdetései, és legtöbbször maguk a megszólaló politikusok is (még) szavahihetők. A beköszöntés elég jól sikerült, egymás után születtek a vidéknek kedvező jogszabályok. Gondoljunk e körben a kistermelői rendelet további javítására, az illetékmentes családi gazdaság átadására, a helyben lakó családi gazdaságokat előre helyező, új nemzetiföldalap-törvényre, az ehhez kapcsolódó kormányrendeletre és a földtörvény módosítására.
A stratégiai tervben minden, ami érték a hazának, fontos a népének, és amit a vidék ma adhat és kaphat, az benne van, úgy, hogy közben a nyereség azonos azzal, amit az EU-polgár elvár az élelmiszer-gazdaságtól és a vidéktől, amelytől az adójából származó kifizetéseket sem sajnálja. Ilyen az egészséges, biztonságos élelmiszer, a hozzáadott érték növelése, a fenntartott környezet, a foglalkoztatás, a helyben fogyasztás, a biológiai értékek megőrzése, a vidéki táj megóvása, a családi gazdaságok megerősítése, a mezőgazdaság fiatalítása, a leszakadt térségek felzárkóztatása, a vidék elnéptelenedésének megállítása, és sorolhatnánk mind a hiteles EU-felmérések prioritásai alapján.
Az IFOAM (Biogazdálkodók Világszövetsége) EU-csoportja által az EU-s elnökségünk kísérőrendezvényeként Gödöllőn tartott tanácskozáson az unió minden tagországából voltak agrárszakemberek, közéleti emberek, gazdák. Az agrárminiszterünktől és parlamenti államtitkárunktól kapott tervismertetők hallatán csak felsőfokon nyilatkoztak. A konferencián előadást tartott a mezőgazdasági biztos Ciolos, a soros EU-elnök Lengyelország agrárminisztere, az EU Parlament mezőgazdasági bizottságának elnöke, és mindenki azt a jövőképet helyeselte, amit a mi vidékstratégiánk is megcéloz. Az új vidékstratégia irányváltás lenne, indulás más értékrend irányába, ahol a nemzet és a közösségek érdeke, valamint hála istennek, az új alaptörvény értékei a család(i gazdaság), az egészséges élelmiszer, a stratégiai fontosságú víz és a termőföld megőrzése, a génmódosítástól mentes mezőgazdaság a mérvadók.
Csakhogy nincs olyan változás, ahol mindenki nyerhet. Így itt is bizony az eddigi nyertesek, a lenyúlós, a támogatást magához terelő, az ellenőrzés alól kivont kaszt, a csak a tőkemegtérülésben érdekelt, áfamanipulátor vállalkozások, zsebszerződők, a birtokméret-korlátozásokat semmibe vevő mamutagrárcégek, a támadhatatlan vadász-, GMO- és vegyszerlobbik és az őket kiszolgáló tudományos (?) műhelyek érdekcsoportjainak súlyos veszteségeket hozhat egy ilyen változás. Márpedig ezek megszokták a sok pénzt, veszíteni nem akarnak.
Minden ilyen érdekcsoport a rá jellemző eszköztárat próbálja bevetni, van, aki vadászik, van, aki vadásztat, van, aki zsarol, van, aki korrumpál, van, aki fenyeget, van, aki támogat, átalakul, újjáalakul, kapcsolatot ápol jobbra-balra, cenzúráz, megkörnyékez, sugalmaz, mintha „fentről jönne” a torzító igény stb. A harc szavakkal is folyik, sokan a családi gazdaság helyett az – egyébként máshol pozitív – kis- és középvállalkozás fogalmat használják, hiszen ebbe a kkv-kra vonatkozó jogszabályok értelmében a mezőgazdaság sajátosságai miatt szinte az összes nagy agrárvállalkozás belefér, vagy a versenyképességet csupán a gazdaság szintjén értékelik, megfeledkezve a haza versenyképességéről. E torz szemlélet eredménye, hogy az állítólag versenyképes nagyüzemi gazdálkodásunk dominanciája ellenére az élelmiszer-gazdaságunk hektáronként negyedannyi értéket se termel, mint Ausztria, tizedannyit se, mint Hollandia, a versenyképtelennek nyilvánított családi gazdaságok pedig munkanélküliség sújtotta hazánkban csaknem háromszor annyi embert tartanak el ugyanakkora területen, mint a versenyképes nagyok!
A velejéig romlott közéleti előzmények után jobb a befolyásolással szembeni ellenállás, mint várható lenne, de azért be-becsúszik egy-egy érthetetlen személyi döntés, egyes jogszabályi elemeket nehéz úgy érteni, hogy a vidékért lennének, így például a földtörvényben akár több száz kilométerre élő „idegenek” és/vagy ismeretlen vagyoni szerkezetű társaságok (az eddigi bérlők) elő-haszonbérleti joga – az NFA-hoz tartozó állami földek kivételével – máig megmaradt. A Nemzeti Földalap eddigi működése pedig a családi gazdák és a vidék szempontjából alig értékelhető, hogy ne mondjam, siralmas. Vagy a sok helyen még ma is érthetetlenül érintetlen korábbi hivatali apparátusok magatartása, amely gazda- és vidékbarátnak egyáltalán nem nevezhető.
A rengeteg hozzám érkező üzenet, kérés, információ, az iskoláikat befejező tanulók földigénye, a késő éjszakába nyúló tanácskozások olyan szinten töltenek el reménnyel, hogy arról már talán nem is álmodtunk. Ezért azt szeretnénk, ha a tervezgetés végre lezárulna, a gátló hatások eltűnnének, és megkezdődne a stratégia mentén a vidék felemelkedése.
Isten áldása legyen mindazokon, akik ezért tesznek, és azokon, akik ebben részt vesznek!

A szerző a Győr-Moson-Sopron Megyei Agrárkamara elnöke