A múlt héten ismertette azokat az előzetes adatokat, amelyeket sokan úgy értelmeztek, hogy 76 ezer forint lesz az átlagos reálhozam. Valóban ennyi lesz?
– A 76 030 forint egészen pontosan a kifizetések átlaga lesz, amelyben nemcsak a reálhozam, hanem a kiegészítő tagdíjak is benne foglaltatnak. A végleges adatok ismeretében sajnos azt fogjuk majd látni, hogy ennél is kisebb az az átlagos reálhozam, amelyet az emberek kézhez kapnak. Természetesen ez azt jelenti, hogy egyesek ennél sokkal többet kapnak majd, de jóval többen lesznek azok, akik még az átlagnál is kevesebbet. Az már biztos, hogy csaknem 600 ezer ember egyetlen fillér reálhozamot sem kap majd, azt pedig nagy valószínűséggel kijelenthetjük, hogy nagyon kevesen nagyon jól, viszont nagyon sokan viszonylag rosszul vagy nagyon rosszul jártak a magán-nyugdíjpénztári tagsággal. Ez azért is sajnálatos, mert ha visszaemlékszünk az 1997-es vitákra, akkor a kötelező magánnyugdíjpénztárak létrehozása melletti legfontosabb érv az volt, hogy olyan rendszert akarnak létrehozni, amely a majdani nyugdíjaskorra az öregségi ellátás mellé ad egy markánsabb kiegészítést, vagyis egy nagyobb összegű magán-nyugdíjpénztári járadékot. Azt se felejtsük el, hogy aki ennek a rendszernek az elindításával kötelezően vagy önként átlépett a magán-nyugdíjpénztári rendszerbe, az az öregségi nyugdíjának a 25 százalékát elveszítette. Tehát 13 év távlatából úgy is feltehetjük a kérdést, hogy mekkora vagyont kellett volna felhalmozniuk a magánnyugdíjpénztáraknak ahhoz, hogy a 25 százaléknyi öregséginyugdíj-kiesést kipótolják az egyénnek, ha majd nyugdíjba megy.
– Végeztek ilyen számításokat?
– Igen, és a végeredmény azt mutatja, hogy a magánnyugdíjpénztárak 1998 januárja óta nem halmozták fel az ehhez szükséges vagyont. Egyértelműen látszik, hogy a hazai magánkasszák összességében nem gazdálkodtak jól, költséges és kockázatos volt a működésük, vagyis nem váltották be a hozzájuk fűzött elvárásokat.
– Jól értem azt, hogy ha a kötelező rendszer fennmaradt volna, és megkezdődnek az első kifizetések, akkor nem lett volna meg a teljes fedezete a nyugdíjaknak?
– Igen, a mai számok azt mutatják, hogy ez helyes állítás. A magánnyugdíjpénztár-tagok többsége bizony kevesebb nyugdíjra számíthatott volna, mint a tisztán állami nyugdíjban részesülők. Ezen a dilemmán azonban túl vagyunk, hiszen a pénztártagok 97 százaléka úgy döntött hogy visszalép a biztonságos állami rendszerbe, és nem kér a kockázatos működésből.
– Ma már kevesen emlékeznek rá, de az 1997-es parlamenti vitában az akkori balliberális kormány azzal érvelt a magán-nyugdíjpénztári rendszer bevezetése mellett, hogy legalább négyszázalékos hozamot érnek majd el ezek a kasszák. Tizenhárom évnyi működés alapján viszont nagyon másként fest a helyzet.
– Abban a vitában a szocialisták és a hozzájuk közel álló szakemberek is egyöntetűen azt mondták, hogy a magán-nyugdíjpénztári rendszer akkor éri meg, ha legalább négyszázalékos reálhozamot produkál. Ma a számok alapján azt látjuk, hogy közel sem érte ez el ezt a négy százalékot, az eddigi 1-2 százalék jóval alatta marad az elvárt hozamnak, így veszteséget termel. Nemcsak a pénztártagoknak, hanem az ebből keletkező államháztartási hiányon keresztül minden állampolgárnak. A rendkívül magas államadósság egyik oka pontosan a kötelező magán-nyugdíjpénztári rendszer. A pénztárakba 13 év alatt átirányított pénzek hiányoznak a társadalombiztosítás nyugdíjkasszájából, ahonnan a jelenlegi nyugdíjakat fizetjük. A hiányt a költségvetés évről évre pótolta, de ezt hitelfelvételből oldotta meg. A hitel pedig költséges mulatság, nem csupán vissza kell fizetni, de kamatai is vannak. A legvégső elszámolásnál, amikor lezárjuk a nyugdíjpénztárak vizsgálatát, azt is megnézzük majd, hogy mennyibe került ez a 13 éves „kaland” az ország állampolgárainak. Működési költségek, többszörösen felszámolt vagyonkezelői díjak, vagyonvesztés, és persze az okozott államháztartási hiány kamatostul. Itt nem csupán a magánnyugdíjpénztár-tagok többsége érezheti magát becsapva, de minden magyar állampolgár zsebét terhelte a szocialisták által a törvény erejével kikényszerített, Magyarországot kísérleti terepként felhasználó magán-nyugdíjpénztári rendszer. A legvégén pedig fel kell tennünk a kérdéseket: Kinek érte meg? Kinek az érdekét szolgálták a kasszák?
– Egyes szakértők szerint az így elért hozamoknál akkor is több nyereséget lehetett volna zsebre tenni, ha egyszerűen állampapírokba fektetik be a nyugdíjvagyont.
– Az első számításaink valóban ezt az állítást igazolják. A Nemzetgazdasági Minisztérium megvizsgálta, hogy a rendszer 1998. januári indulása és az utolsó kötelező befizetés 2010. októberi időpontja között egy átlagos magyar munkavállalónak, aki bruttó átlagkeresettel rendelkezett, és aki a kezdetektől valamelyik magánnyugdíjpénztár tagja volt, hogyan is alakult a magán-nyugdíjpénztári számláján lévő összeg. 2010 végén 2 310 000 forint szerepelt egy ilyen számlán, miközben, ha ez az átlagos munkavállaló mindig államkötvényekbe fektette volna a havi magán-nyugdíjpénztári tagdíját, átlagos állampapír-piaci hozamokkal számolva ma 2 491 000 forintot érne a megtakarítása. A kettő között 181 000 forint a különbség, vagyis ennyivel kapott volna többet annál, amit a magán-nyugdíjpénztári rendszerben realizáltak számára.
– Azonban vannak még nagyobb vesztesei is ennek a rendszernek: az ön által már említett csaknem 600 ezer ember egyáltalán nem kap semmit a megtakarítása után. A pénztárak értelmezésében ez nagy siker, hiszen korábban arról volt szó, hogy akár egymilliónál is többen maradnak majd hoppon. Elfogadható egy ilyen értelmezési irány?
– Ez rendkívül cinikus megközelítése a kérdésnek, hiszen minden egyes ember egyformán számít. Az átlagszámok mögött emberi életek, egyéni sorsok vannak. A pénztárak mögött működő vagyonkezelőket persze csak az érdekli, hogy mekkora a szaldó. Ez az a szemlélet, amivel a nemzeti együttműködés kormánya szembeszállt. Mi erős államot szeretnénk, ahol első a magyar polgárok érdeke. Nyugdíjrendszert nem azért kell létrehozni, hogy a pénzpiac bizonyos szereplői jól járjanak, oldalukon a szocialistákkal, hanem hogy tisztes megélhetést nyújtson nyugdíjas korunkra. Egytől egyig mindenkinek, nem csupán a „nagy átlagnak”. Azoknak a tagoknak pedig, akiknek a nyugdíjforintjai mostanra nemhogy nem fialtak, hanem fogytak, az állam kipótolja a számláját. Reálhozamot nem kapnak, de ezenfelül kár nem érheti őket. Úgy vesszük, mintha egykor ki sem léptek volna az állami nyugdíjrendszerből, időskorukra teljes értékű öregségi nyugdíjat kapnak majd.
– Ebből a kommunikációs harcból a balliberális lapok többsége is kivette a részét. Eleinte tisztességes hozamról és jó gazdálkodásról cikkeztek, de még az utolsó napokban is azt próbálták elhitetni az olvasóikkal, hogy 124, illetve 100 ezres nagyságrendű átlaghozamhoz jutnak az emberek. Kinek állhatott érdekében ilyen tudatos és hosszú távú félretájékoztatás?
– Ez a világ a kaszinók és a rulett-termek világa. Tegyék meg tétjeiket, mindenki mond valamit, de előbb-utóbb elérkezik az igazság pillanata. Ez a pillanat ezekben a hetekben érkezett el, minden magyar magán-nyugdíjpénztári tag láthatja majd a bankszámláján vagy a postán, hogyan kezelték a pénzét. Bebizonyosodott, hogy a kormány jó döntést hozott, amikor megálljt parancsolt ennek a rendszernek. A nyugdíj-megtakarítások nem a rulettasztalra valók.
– Az ellenzéki pártok viszont éppen azzal vádolják a kormányt, hogy most önök tőzsdézik el a visszaszerzett nyugdíjvagyont.
– Elég gyenge ellenérv. Ez is csak azt mutatja, mást nem nagyon tudnak mondani.
– A hírek szerint a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete már vizsgálatot indított néhány reálhozam-számítás esetében. Akik nem kaptak semmit, még reménykedhetnek?
– Erre még korai lenne válaszolni, mivel ezek a vizsgálatok csak most folynak.
– Mikorra várhatók konkrét eredmények?
– Szerintem november felé már meglesznek az első, sokatmondó vizsgálati jelentések. A PSZÁF-on kívül a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal is dolgozik az ellenőrzéseken. Vizsgálja a pénztárak vagyonkezelését, a vagyonszerződéseiket, a vagyonkezelői díjakat, azt, hogy milyen működési költségek merültek fel. Természetesen vizsgálják a jogszerűséget és a célszerűséget is. Szeptembertől pedig már helyszíni vizsgálatok is lesznek a Kehi részéről.
– Ez azt jelenti, hogy minden egyes nyugdíjpénztárnál átfogó vizsgálatot folytatnak majd le?
– A Kehi készített egy munkatervet, e szerint fognak lépésről lépésre haladni. Nagyon fontosnak tartom azt, hogy az emberek lássák, hogy ez a rendszer milyen károkat okozott minden egyes állampolgárnak. Ezek a vizsgálatok fényt fognak rá deríteni.
– A Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) legfrissebb jelentéséből nemcsak az derült ki, hogy a legutóbbi három év átlagában is negatív hozamot produkáltak a hazai nyugdíjalapok, de az is, hogy az egy százalékra csökkentett működési költségek még így is dobogós helyet jelentenek a vizsgált tagállamok között. 2010-ig ráadásul 4,5 százalékot vontak le a befizetésekből saját kiadásaikra a magánkasszák.
– Amikor a nemzeti ügyek kormánya tavaly ősszel döntött a nyugdíjvédelmi programról, egyik első megállapításunk az volt, hogy Magyarországon a kötelező magán-nyugdíjpénztári rendszer rendkívül költségesen működik. Nagy kockázatokat rejt magában, és amint most a reálhozamok kifizetésénél is kiderült, nem produkálta az elvárt eredményeket. Már akkor is láttuk, hogy olyan jogi környezetet teremtett az egykori MSZP–SZDSZ-es kormány, ami alapján bőven megérte magán-nyugdíjpénztári vagyont kezelni, üzemeltetni, hiszen költségek címén súlyos milliárdokat számoltak el. Az új, módosított törvény a megmaradó magán-nyugdíjpénztári működést sokkal szigorúbban szabályozza, és az európai átlag szintjére szállította le a működési költségeket, illetve a vagyonkezelői díjakat is.
origo.hu
Magyar Péter: Soha ilyen jó nem volt fiatalnak lenni Magyarországon, talán az Európai Unióban sem
