Az egészségügyi államtitkárság hónapok óta keresi a forrást az egészségügyi dolgozók méltatlanul alacsony béreinek rendezésére. Ehhez képest a Nemzetgazdasági Minisztérium a munka törvénykönyvének tervezett módosításával jelentősen csökkentené a műszakpótlékok összegét, ami drasztikus bércsökkenést eredményezne. Mit szól ehhez?
– A szabályozás áttekintése szükséges és időszerű. Az új jogszabály pontos tartalmáról még folynak az egyeztetések. Ugyanakkor leszögezem: abból semmilyen körülmények között nem engedünk, hogy a jelenlegi bérmennyiség továbbra is biztosítva legyen az orvosok, a szakdolgozók részére. Sőt – szándékom szerint – annál több legyen.
– Tehát ragaszkodik ahhoz, hogy ne csökkenhessen az egészségügyi dolgozók bére. Ez a pótlékok változatlanul hagyásával vagy egy magasabb alapbérrel képzelhető el?
– A kórházakban 24 órás munka folyik, az ügyelet fogalmán nem szabad változtatni. Ha a jelenlegi rendszert átalakítjuk, akkor azon változtatni csak úgy szabad, hogy az a jelenleginél jobb legyen. Biztos vagyok benne, hogy ha lesz változtatás, akkor az csak olyan lesz, amiből senkinek nem származik kára.
– A kórházak évek óta jelentős forráshiánnyal küszködnek, az intézmények egy része mindennap a létéért küzd. Ennek ellenére a jövő évi költségvetés további forráscsökkenéssel számol az egészségügyben. Egyesek azt mondják, ez csak azért fordulhat elő, mert nem elég erős a tárca érdekérvényesítő ereje.
– A Széll Kálmán-terv előírja a gyógyszertámogatásra fordított összeg csökkentését abból a célból, hogy az adófizetők pénze ne folyjon el indokolatlanul a gyógyszergyártók extraprofitjának növelésére. A csökkenés ennek a lépésnek tudható be. A költségvetési forrásokon kívül jelentős összegek állnak rendelkezésre európai uniós forrásokból, amelyekből a munkakörülményeket javító fejlesztéseket lehet végrehajtani. Emellett a Semmelweis-terv alapján megkezdődik az egészségügyi rendszer funkcionális átrendezése, aminek további megtakarításokkal kell járnia.
– Az uniós forrásokból nem lehet megemelni az orvosok, ápolók bérét.
– Igen, ezért másként küzdök értük. Ma még nem ígérhetem meg, hogy jövőre lesz béremelés, de biztos vagyok abban, hogy a működési feltételeket biztosítani tudjuk, és az átrendezéssel a betegek által is érezhetően javulni fognak a körülmények, a fejlesztési pénzeknek köszönhetően pedig elérhetjük, hogy a bonyolultabb beavatkozások is bárhol elvégezhetők legyenek, és a technikai feltételek javulásával csökkenthető legyen az ápolási idő.
– Jövőre tehát valószínűleg nem lesz béremelés. Mikor lesz?
– Amint az ország gazdasági helyzete megengedi. Kormánytagként mondhatom, ezt már mindenki nagyon várja, de akik az ország sorsáért felelősek, a fogukat szívják, amikor a bevétel-kiadás oldalát nézik. Meg kell őrizni azt a szintet, amit 15 hónapnyi kemény munkával elértünk, nem költhetünk felelőtlenül. A pedagógusok és az egészségügyi dolgozók igénye természetesen indokolt. Ám mielőtt az emelésről döntenénk, elő kell teremteni annak fedezetét. A kormány megújította az adópolitikát, és most a bevételi oldal megerősödéséért dolgozik, ami aztán megteremtheti a lehetőséget az előrelépésre. A nemzetgazdaság új pályára állításához azonban idő kell. Tévedés azt hinni, hogy ez a pénz megvan, csak másra folyik el.
– Mekkora emelésre lenne szükség az egészségügyben és az oktatásban?
– Én nem az egységes béremelés támogatója vagyok, hanem az olyan differenciált emelésé, amelyben a kezdők jövedelmét nagyobb mértékben emeljük, mint a régebb óta a pályán lévőkét. Az orvosoknál a szakmai és anyagi előmenetel jól meghatározott, a pedagógusoknál pedig az oktatási államtitkárság által kidolgozott életpályamodell garantálja majd ezt, ami bizonyos képesítések megszerzéséhez, fokozatok eléréséhez, pluszteljesítményhez köti az előmenetelt. Indokolt, hogy az évek múlásával a bér növekedjen, de elvárható az is, hogy az illető eközben a képességeit is aktívan növelje.
– A pályakezdő orvosok fizetésemelésére most azonnal lenne szükség, hiszen a rezidensek tömegesen helyezik letétbe felmondólevelüket, amelyet akkor „élesítenek”, ha jövő januártól nem kapják meg az általuk kért nettó 200 ezer forintos bért. Az önök által felajánlott, százezer forintos ösztöndíj finoman szólva sem aratott osztatlan sikert. Nem tart attól, hogy januárban vészhelyzet lehet?
– A hosszú évek óta folyó, felháborító halogatás után mi léptünk először. Az ösztöndíjprogram meghirdetése egy olyan lépés, amely részben találkozott a rezidensek szándékával, hiszen az általuk meghirdetett zöld keresztes mozgalom – amely szerint ők kivonják magukat a hálapénz rendszeréből – is szerepel benne. Én bízom abban, hogy a rezidensek jelentős része élni fog ezzel a lehetőséggel. Vagy ha nem, akkor sem hagyják el a hazájukat.
– A rezidensek elsősorban azt kifogásolják, hogy az ösztöndíj csak öt évre szól, azután ki tudja, mi lesz.
– Megértem a fenntartásaikat. A mai világgazdasági helyzetben azonban csak nagyon kevesen tudják, hogy mi lesz öt év múlva. A jelenlegi ajánlat célja a rezidensek megélhetési gondjainak azonnali enyhítése és annak a döntésnek az elősegítése, hogy a szakmai életet itthon kezdjék el.
– Miközben az orvoshiány csökkentésén és a fiatal orvosok megtartásán fáradoznak, a készülő felsőoktatási törvény legutóbb nyilvánosságra került változata jelentősen csökkentené az államilag finanszírozott képzésre felvehető hallgatók számát a következő években, az orvostanhallgatókét például 40 százalékkal.
– Tény, hogy ma bizonyos területeken orvoshiány van, ám ennek fő oka nem az, hogy kevés szakembert képezünk, hanem az, hogy a fiatalok jelentős része külföldre megy. Fenntarthatatlan állapot, hogy jól képzett szakemberek ezreivel ajándékozunk meg nálunk jóval fejlettebb országokat. Másrészt fájdalmas tény, hogy a mai általános iskolai évfolyamok 98–99 ezer fős létszámmal működnek, míg a korábbi években 140 ezres évfolyamokról beszélhettünk. Az egyetemeket két éven belül eléri ez a demográfiai hullámvölgy, és ha a minőséget tartani akarjuk, nem vehetünk fel minden egyes felvételizőt a felsőoktatásba. Az államnak meg kell vizsgálnia azt is, miből mekkora terhet tud vállalni. Fontos azonban, hogy az ingyenes képzésre felvehető hallgatók számának csökkentése ne jelentse azt, hogy egyes társadalmi csoportok ezután kiszorulnak a felsőoktatásból.
– Jelenleg pluszpontok segítik a hátrányos helyzetű fiatalokat a bekerülésben, ám a tervek szerint ez a jövőben megszűnne.
– A pluszpontrendszer nem jó megoldás. Ha egy hátrányos helyzetű gyereket bejuttatunk a felsőoktatásba, az még nem jelenti azt, hogy el is végzi az iskolát. A probléma kezelése a középiskolák programja lenne, már ott segíteni kell azon diákokat, akiket a szülők nem tudnak elindítani. A hallgatók 40 százaléka egyébként ma is térítésköteles képzésre jár, vagyis a szülők jelentős része már felismerte, a gyerek taníttatása jó befektetés, amire áldozni kell.
– A kormányzati tervek szerint azonban az államilag finanszírozott hallgatók számának csökkentésével együtt a fizetős szakokon emelkedne a költségtérítés összege, a jelenlegi részleges költségtérítéssel szemben ugyanis a képzés teljes költségét meg kellene fizetni. Emiatt csökkenhet a fizetős hallgatók száma is.
– Tény, hogy a Széll Kálmán-terv alapján ez valóban szerepel a felsőoktatási törvény koncepciójában, véleményem szerint azonban erről a pontról még feltétlenül tárgyalni kell. Olyan egyensúlyhelyzetet kell kialakítani, amelyben az intézmény fenn tudja tartani a megfelelő létszámot, a hallgatóknak azonban biztosítani kell, hogy a tanulás olyan mértékű befektetés legyen, amilyet később a diplomájuk birtokában tíz év alatt biztonságosan vissza tudnak fizetni. A terhek vállalásában sokat segíthet a diákhitel.
– Az oktatási államtitkárság egyik kiszivárgott tervezete szerint az állami felsőoktatási intézmények integrációja is felmerült.
– Az integráció nem szitokszó, hanem a józanság parancsa. Ha csak a számszerű arányt nézzük, jónak mondható a vidéki és a budapesti oktatóhelyek közötti arány, de a hallgatói létszám tekintetében a budapesti intézményeknek túl nagy a vonzerejük. A klasszikus, rangos tudományegyetemek, így a debreceni, a szegedi vagy a pécsi intézmény fejlesztése mindenképp indokolt, de a frissebben alakult vidéki egyetemek is nagyon eredményesek, mint a veszprémi vagy a győri intézmény. Kiemelten fontos például, hogy Kecskeméten is legyen főiskola, a feladathoz arányos mértékűek legyenek ezek az intézmények. Az összevonás persze nem jár feltétlenül bezárással vagy költözéssel: ha a szolnoki főiskola Kecskeméthez integrálódik, attól még ugyanott marad.
– Hány önálló intézmény lehet a reális?
– Nincs bűvös szám. Az intézményekre bíznám, hogy megvizsgálják, az államtól kapott támogatásokból, egyéb bevételekből életképesek tudnak-e maradni. Van-e elegendő megfelelően képzett tanáruk, és ha igen, azok tényleg tanítanak-e, nem csak egy DVD-t küldenek maguk helyett? Van elegendő átfutási idő ahhoz, hogy gondosan mérlegeljük, tényleg kell-e ennyi kar, szak, önálló intézmény.
– Már jó ideje készül az új köz- és felsőoktatási törvény, ám a korábbi tervekkel ellentétben mégsem került tavasszal a parlament elé, sőt egyelőre a kormány sem tárgyalja. Nem kínos ez?
– Nem. A koncepciók elkészültek, így bármikor napirendre tűzheti azokat a kormány. Mi annak örülnénk, ha már a következő lépésen is dolgozhatnánk, de ahhoz előbb a kormány állásfoglalása szükséges, hogy eldőljön, a következő lépések hogyan jöjjenek egymás után.
– A kulturális területen sem túl nyugodt a hangulat. Az Operaház új igazgatójának személye még nyitott kérdés. A majdani vezető meg tudja majd nyitni az Operaházhoz tartozó Erkel Színházat?
– A teátrum most alkalmatlan előadások tartására, de részletes terv készült arról, hogy mekkora összegből, milyen átalakításokkal válhatna újra működőképes színházzá az Erkel. Bárki kerül ebbe a pozícióba, fontos, hogy olyan döntésre jusson: érdemes és kell is erőfeszítéseket tennie ahhoz, hogy a színház újra tudja fogadni a nézőket.
– Ez igen nehéz feladatnak tűnik annak fényében, hogy 900 millió forintot zároltak az Operaház költségvetéséből. Szakmai körök szerint ezzel az új évad is veszélybe került.
– Az évad természetesen elkezdődik. A nyitáshoz szükséges lépések már megtörténtek.
– És a zárolt 900 millió forint hiánya?
–Az Operaház szervezetében átalakítások kellenek. Ha a minisztériumban lehetőség nyílik az elvont pénz részleges kompenzálására, akkor minden erőnkkel segíteni fogjuk az Operát.
– Több más kulturális intézményt is érintett a zárolás. Van esély ezek feloldására?
– A zárolások maradnak, de bízom abban, hogy újabbak nem várhatók. Kitartóan küzdünk, és a keretek újraszervezésekor meghatározó lesz, hogy az állam a központi költségvetésből mennyit tud erre a területre szánni. Szükség lesz más forrásokra is, ki kell építeni a mecenatúra rendszerét.
– A kultúra több területe válságos helyzetbe került az elvonások miatt. Mi a legsürgetőbb feladat?
– A meghatározó intézmények kiegyensúlyozott működésének biztosítása. Személy szerint nagyon fontosnak tartom a helyi kulturális intézmények életben tartását, mert ezek közösséget teremtenek egy-egy vidéki városban. Támogatásukat részben pályázatokkal szeretnénk megoldani.
– Korábban felvetődött, hogy még ebben a kormányzati ciklusban múzeumi negyedet hoznak létre Budapesten. Van valós akarat és fedezet az ötlet mögött?
– Az első lépéseket már megtettük: elkészültek a tervek, amelyek szerint a Nemzeti Galéria a Felvonulási térre kerülne, itt lenne a múzeumi negyed. Ehhez persze komoly közlekedéstechnikai átalakítások is kellenének, például a Hősök teréről teljesen el kellene terelni a forgalmat. Kiérlelt menetrend kell kapkodás, improvizáció nélkül. A stratégia összeállt, a kormányzati ciklus végére már lehetőségünk lesz komolyabb lépéseket tenni.
– A kulturális szakmától gyakran éri a tárcát az a vád, hogy a döntési mechanizmust akadályozza a minisztériumon belüli együttműködés hiánya. Mit gondol erről?
– A kultúra munkásai olyan szabadgondolkodó értelmiségiek, akiknek az életében az ötletek és a kreativitás az elsődleges. Az egészségügy vagy az oktatás területén a rendszerbe foglalás jól működik, ám a kulturális területen az együttműködésnek is más szabályai vannak. Élén szakmai egyeztetések, időnként eltérő következtetések vannak, de komoly fennakadások nincsenek.
– Elégedett az államtitkárok munkájával?
– Mindenképpen elégedett vagyok azzal, ahogy az államtitkárok az adott területek szakértőiként irányítják a munkát. Nagyra értékelem, hogy a minisztérium kialakításában is együttműködtek, és felismerték a nagy szervezet előnyét, még a folyamatok legelején egyeztetnek egymással. Viták persze vannak, hiszen egy ekkora minisztérium az összetartó és széthúzó erők állandó játéka, ahol nekem minden nap az összetartásról szól.
– A baloldali lapok szinte hetente írnak arról, hogy ön lesz az első miniszter, aki távozni kényszerül a bársonyszékből, mert nem elég erőskezű, és túlságosan kerüli a konfliktusokat.
– Amikor a miniszterelnök felkért erre a munkára, nem szabott meg határidőt. Nem mondta, hogy csak fél évre vagy egy esztendőre szólna a megbízatás. Az eltelt tizenöt hónapban a kormányfő egyszer értékelte a munkámat, még tavaly augusztusban. Akkor úgy nyilatkozott, nem gondolta, hogy hatvan nap után ennyire rendezett lesz minden. Az azóta eltelt egy évben egyszer sem fordult elő, hogy lehajtott fejjel kellett volna hallgatnom a miniszterelnöki ledorongolást.
– Azt is rebesgetik, hogy ön is szívesen menne már.
– A feladatot örömmel vállaltam, nekem ez a munka megtiszteltetés és kihívás. Addig szeretném ezt a posztot betölteni, amíg a jó ügyeket előbbre tudom vinni, és a miniszterelnök igényt tart a munkámra.
– Mi lehet az augusztus 20-i ünnep üzenete 2011-ben?
– Én hiszem, hogy ha sokan összefogunk, Szent István országa a legreménytelenebbnek tűnő elesettségből is talpra tud állni.
origo.hu
Életveszélybe került több katasztrófaturista a Dunakanyarban - videó
