A bécsi Duna-csatorna közvetlen közelében található Collegium Hungaricum UngArt Galériájában közös koncepció alapján találták ki és építették meg a művészek tárlatukat, amely a Dunával mint természeti jelenséggel foglalkozik. A kiállításon nem egyszerűen különböző nemzetiségű, de azonos érdeklődésű művészek alkotásai kerültek egymás mellé. Lényeges szempont volt, hogy a három ország művészei már jóval a kiállítás előtt találkozzanak egymással, és valódi együttműködéssel közös, kreatív és innovatív koncepció alapján alakuljon ki a tárlat, valamint a Collegium Hungaricum kiállítóteréhez kapcsolódó új művek szülessenek. A projekt második részeként a tárlatot a budapesti Designhéten láthatjuk.
A tárlat magyar résztvevője az induló szobrászgeneráció egyik legtöbbet szereplő, legismertebb képviselője, Szőke Gábor Miklós, akinek a művei a bécsivel párhuzamosan az egri Dante Ritual című egyéni tárlaton és a siófoki 320fok Nyaraló művek című kiállításán is láthatóak, Az utolsó viza című plasztikájában a Duna egykoron virágzó élővilágával, illetve a civilizáció romboló hatásával foglalkozik. Plasztikája a folyóban valaha élt legnagyobb halnak, a vizának, annak is utolsó példányának állít emléket. Az anyaghasználat, a megfogalmazás módja, az állat roncsolódott bőre, sebei arra utalnak, hogy az alkotó szerint a faj nem természetes módon tűnt el Európa egyik legszebb folyójából.
A cseh Daniel Posta, Zdenek Vacek alkotópáros a Google térképeinek segítségével virtuális utazásra indult Donaueschlingentől a Duna-deltáig, hogy tudatosítsa: a Dunát kéknek mondják, pedig a szennyezéstől és a geológiai környezettől függően a színe a szürkétől az égszínkékig változik. A virtuális utazás során színmintákat vettek mindegyik szakaszon. Ebből a mintakészletből színskálát hoztak létre, amelynek elemeit porcelánokra készült nyomatokhoz használták fel. A rokokó minták között ott van például a jellegzetes hagymamuszter, amelyet a XVIII. században eredeti, a korai Ming dinasztia időszakában készült kínai porcelánokról adaptáltak. A legkülönbözőbb variációkban használták fel Európában ezt a mintát, és a korai Meissen és Eichwald termékeire igen jellemző volt. Az ornamenst világszerte Kék Európa vagy Kék Duna néven ismerik. A cseh művészek eredeti hagymamintás készletet készítettek, finoman megváltoztatott színskálával, amely a folyó árnyalatait reprezentálja a kezdetektől a torkolatig. Különös látvány ez a porcelánkészlet abban a városban, amelyhez talán a leginkább kapcsolódnak a Kék Duna édeskés dallamai.
Tárgyakat és hangokat hoznak létre az osztrák Walking Chair Design Studio művészei, a dél-tiroli származású Emilio Pichler és a svájci Fidel Peugeot, akik egy 2002-es londoni siker után határozták el, hogy Bécsben létrehozzák közös stúdiójukat. Igaz, az ő művük nem porcelánból készült, s a hang nem a keringő dallama, hanem az a kellemetlen recsegés, amelyet egy műanyag flakon öszszegyűrése, -csavarása okoz. A hangért azonban kárpótolja a nézőt, hogy nem a környezetet szennyező, elpusztíthatatlan szeméttömeg gyarapodását, hanem azt a folyamatot kíséri, amelynek során – az alkotópáros javaslata alapján – könnyen és gyorsan ruhafogas készíthető a plasztikflakonokból. Nem kell hozzá más, csak az alkotók által kitalált Bottleboy, amelyre a megmelegített, átformált flakont ráhúzzuk, és máris társalkotóknak érezhetjük magunkat. Vagy legalábbis ama mozgalom részeseinek, amely a Duna és környezete megtisztításáért indult, s amelyhez A kék… zöld című kiállítás résztvevői is hozzájárulnak néhány eredeti, humorban sem szegény, de mindenképpen komolyan veendő észrevétellel, javaslattal.
(A kék… zöld, Collegium Hungaricum, UngArt Galéria, szeptember 1-jéig.)
origo.hu
Orbán Viktor: Magyarország megvédte magát!
