A kajak-kenu azon sportágak közé tartozik, amelyek előbb szerepeltek olimpián, mint hogy saját világbajnokságot rendeztek volna. Az 1934-es koppenhágai Eb-nek ugyanis akkora sikere volt, hogy a Nemzetközi Olimpiai Bizottság az athéni kongresszusán felvette a sportágat az olimpia műsorára, s 1936-ban Berlinben máris kilenc számban avattak bajnokokat. Akkor még nem volt előzetes elbírálás, jelölőbizottság, sportágak közötti konkurenciaharc. A kajak-kenu látványos, férfias sportágnak ítéltetett, így vita nélkül helye volt a játékok műsorán.
Az első világbajnokságot 1938-ban a svédországi Waxholmban rendezték, és tízezer méteren az összerakható kajakok versenyében a másodikként célba érő Balatoni Kamill megszerezte Magyarországnak az első világbajnoki érmet. A második világháború után nehézkes volt az újrakezdés, a második vb-re 1954-ig kellett várni, a franciaországi Macon volt a második házigazda. A hat aranyérmet szerző csapatban többek között olyan ismert egyéniségeket találhatunk, mint Parti János (C–1 1000 m, ugyanezen a távon 1960-ban Róma ötkarikás bajnoka is) és Hatlaczki Ferenc (K–1 10 000 m). Ezután másfél évtized alatt csupán három világbajnokságot rendeztek, 1970-ben kezdődött új időszámítás. Az olimpiai éveket leszámítva azóta minden esztendőben kiírják a világbajnokságot is.
Számunkra sokáig a tamperei volt a legemlékezetesebb 1973-ból, amikor a magyar versenyzők hét arannyal, négy ezüsttel és öt bronzzal zártak az éremtáblázat élén. Az eredménysor értékét növeli, hogy a jelenlegi huszonhéttel szemben akkor csak tizenkilenc számban avattak győztest. Tamperében Csapó Géza kajak egyesben duplázott ötszáz és ezer méteren – ez a bravúr a magyarok közül azóta csak a jelenlegi szövetségi kapitánynak, Storcz Botondnak sikerült 1997-ben Dartmouth-ban. Rajta kívül a hetvenes években olyan egyéniségeink voltak, mint az összesen ötszörös világbajnok kajakos, Bakó Zoltán, a kilencszeres győztes kenus Wichmann Tamás. Ám hármójukat az is összefűzi, hogy az olimpiai dobogó legmagasabb fokára egyszer sem állhattak fel. Hölgyeink hamar felzárkóztak a férfiak mellé. Pintér Hilda és Bánfalvi Klára (K–2 500 m) már 1954-ben megszerezte a magyar nők első aranyát, 1966 és 1976 között Pfeffer Anna volt a sportág állócsillaga, többek között két olimpiai ezüsttel és egy vb-arannyal büszkélkedhet.
A nyolcvanas éveknek a tízszeres világbajnok kenus Vaskuti István, a nyolcszoros vb-győztes Csipes Ferenc és a hatszoros első Gyulay Zsolt volt a legnagyobb hazai alakja. Az ő éremgyűjteményükből az olimpiai arany sem hiányzik. Csipes és Gyulay (előbb Fidel Lászlóval és Kovács Zoltánnal, majd Hódosi Sándorral és Ábrahám Attilával) alapozta meg a férfi négyes nimbuszát, 1986 és 1991 között verhetetlenek voltak ebben a számban.
A következő évtizednek Kőbán Rita volt az egyik hőse, aki első világbajnoki aranyát 1986-ban a női négyes tagjaként nyerte (Géczi Erika, Mészáros Erika, Kőbán Rita, Rakusz Éva felállásban), a másodikra azonban nyolc évet kellett várnia. Igaz, közben 1992-ben a négyessel olimpiát nyert. 1994-ben aztán nagyon beindult, 1999-ig további nyolc vb-aranyat lapátolt össze. Két szólósikerrel (200 és 500 méter) 1995 különösen jó éve volt – de akkor mit mondjunk Horváth Csabáról és Kolonics Györgyről? A két kenus új vb-csúcsot felállítva Duisburgban öt futamban (C–2 500 és 1000, C–4 200, 500 és 1000 m) diadalmaskodott. A magyar csapat kilenc aranyát is új rekordként jegyezhettük fel.
Ám azóta mindkettő megdőlt, kiegészülve egy harmadikkal. Éppen az előző szegedi világbajnokságon 2006-ban. Kovács Katalin és Janics Natasa hat aranyérmet zsebelt be (K–2 és K–4 200, 500 és 1000 m); egyesben Benedek Dalma 500-on és 1000-en, Paksy Tímea pedig 200-on is nyert, így hölgyeink a szakág mind a kilenc vb-címét itthon tartották, amihez a férfiak hozzátettek további hármat. Kovács azóta is szépen termeli az aranyakat, Birgit Fischert is megelőzve immár huszonkilencnél tart, amivel természetesen a világbajnokságok történetének legeredményesebb versenyzője.
A 2006-os szereplés megismétlésére az idén nincs megalapozott remény, de nem is ez a cél, hanem az olimpiai kvóták megszerzése. Az egyre erősödő nemzetközi konkurencia csalhatatlan jele, hogy a sportág nagyhatalmaként immár Magyarország számára is ez az elsődleges feladat.
origo.hu
Napi balfék: Ferenc elmélkedik
