Miután a közelmúltban kiderült, hogy több helyen génmódosított (GMO) vetőmaggal szennyezett kukoricát vetettek el a gazdák, a kormány többször is kijelentette: ragaszkodik hazánk GMO-mentességéhez. Figyelembe véve, hogy még az állatokat is génmanipulált szójával etetik, valóban kijelenthetjük, hogy hazánk mentes e génpiszkált termékektől?
– Egyértelműen állíthatjuk, mert Magyarországon nem termeszthető semmilyen genetikailag módosított növény. És ezt már az új alkotmányunk is garantálja. Ami a génmódosított szóját illeti, az egy másik kérdés, hiszen azt külföldön termelik meg, s – elsősorban takarmányozási célra – kényszerből importáljuk. Ugyanakkor készülő agrárstratégiánk része az úgynevezett fehérjeprogram, amelynek kidolgozása és megvalósítása után mondhatjuk majd el igazán, hogy teljes mértékben kizárható a genetikailag módosított szervezetek előfordulása a magyar élelmiszerekben.
GMO csendben, fű alatt
– Az érthető, hogy pillanatnyilag szójából importra kényszerülünk, de a kukorica vetőmagját is valóban külföldről kellene behoznia hazánknak?
– Kukoricából – vetőmagként és terményként – eleget termel az ország. Sőt jelentős mennyiséget adunk el külföldön. Magyarországon az összes szántóterület 70 százalékán gabona terem. Tehát semmi szükség nem lenne az importra, és tény, hogy kiderült: a szennyezett vetőmagokat külföldről hozták be hazánkba. A gabonatermesztés és annak jövedelmezősége attól függ, hogy milyen terméseredményeket tudunk elérni, márpedig a világcégek nagy hozamot adó fajták vetőmagjaival rendelkeznek. A gazdák úgy tudták, ezeket a jó minőségű, GMO-mentes termékeket vásárolják meg, amiről a kereskedőcégek tanúsítványt is felmutattak. A forgalmazóknak kötelességük biztosítani a gazdákat arról, hogy eladott vetőmagjuk még nyomokban sem tartalmaz genetikailag módosított szervezeteket.
– Ön és a kormány több tagja is mondta, hogy GMO-mentességünk stratégiai kérdés a magyar gazdák jövője szempontjából. Elvárható a multinacionális cégektől, hogy azonosuljanak vagy legalábbis tiszteletben tartsák a mi érdekeinket?
– Hazánkban sajátos körülmények közt folyik a gabonatermesztés. Kiváló talaj- és éghajlati adottságokkal rendelkezünk, amelyek magas hozamokra adnak lehetőséget. Ugyanakkor jelentős összegekbe kerül az, hogy részt vehessünk a nemzetközi gabonakereskedelemben, tehát komoly versenyhátrányban vagyunk a tengeri kikötőkkel bíró országokkal szemben. Ezért nekünk – s ez vonatkozik bármelyik gabonára – elsősorban a magas minőségű termékekre kell koncentrálnunk. A GMO-mentes termékek iránt mindenképpen nagy az érdeklődés, ezért az igényes vevők pénztárcájára számíthatunk. A génmódosított termékekkel szembeni tilalom fenntartása nemzetgazdasági érdek, ami az új alkotmányban is szerepel, ezért azt mindenkinek tudomásul kell vennie. Azokkal szemben, akik ezt nem veszik figyelembe, és törvényt sértenek, a magyar hatóságok természetesen fellépnek, bármelyik cégről legyen is szó. Teljesen elfogadhatatlan, hogy egyesek csendben, fű alatt megpróbálják beszennyezni az országot. Ha sikerrel járnak, feltételezhetőleg azt mondták volna, hogy már úgyis vége a mentességnek, ezért csak idő kérdése, mikor változnak meg a magyar törvények. Márpedig a jogszabályok nem változnak meg, Magyarország fenn kívánja tartani a GMO-val kapcsolatos tilalmakat.
A külföldi sem jobb
– Ezt vajon a földművelő gazdálkodók is tudomásul vették?
– Jelentős mennyiségben áll rendelkezésre magyar vetőmag, s ezért a gazdáknak meg kell fontolniuk, hogy mit vásárolnak. Kaphatók olyan hazai szaporítóanyag-fajták is, amelyek már felveszik a versenyt a multinacionális cégek termékeivel. Ugyanakkor még mindig van egy régi beidegződés, miszerint a külföldi, a világcég terméke „csodákra képes”. De ez nem igaz, mert a magyar nemesítők, a magyar kutatók termékei versenyképesek. Ezt a sznobizmusnak nevezhető külföldimádatot sok más területen is tapasztalhatjuk, legyen az a keverék takarmányok gyártása vagy az állattenyésztés. Utóbbi esetében például a hazai tenyésztésű haszonállat helyett a külföldit tartja sok gazdálkodó, azt favorizálja, holott ha nem a magyar alapanyagot használjuk, akkor a saját gazdasági teljesítményünket csökkentjük, ezzel pedig az ország gazdaságát gyengítjük.
– De lehet-e versenyképes hazai agráriumról beszélni akkor, amikor az alapanyag feldolgozásának lehetősége némely ágazatban lényegében teljes egészében külföldi kézben van?
– Teljes mértékben újra kell gondolni a magyar mezőgazdaság és élelmiszeripar helyzetét. Kiemelten kell kezelni a hazai piacot, hogy ne teljesen nyersanyag-előállító országgá váljon hazánk. Kiváló adottságaink vannak, de a kimagasló minőségű nyersanyagot a legtöbb esetben szinte gyarmatáruként értékesítjük, mert nem dolgozzuk fel. Emiatt az a helyzet állt elő, hogy a kiváló élelmiszer-alapanyag nagy részét exportáljuk, cserébe pedig nagy hozzáadott értékű, ámde gyenge minőségű feldolgozott élelmiszer érkezik hazánkba. Ez a helyzet tarthatatlan.
Nemzeti összefogás kell
– Erről már évtizedek óta hallunk politikusainktól, de mi lenne a megoldás?
– Az a legfontosabb, hogy a hazai gazdálkodók végre tényleg összefogjanak, és lehetőleg egy nagy szervezeten belül teremtsék meg maguknak az alapanyag-előállításhoz szükséges eszközöket, beleértve a gépeket vagy az üzemanyag-beszerzési és tárolási lehetőségeket. Ezt követően pedig „körön belül” kell megszervezni az értékesítést és a feldolgozást is. Ez nagyon komoly szervezést igényel, de azt gondolom, ez a vidékfejlesztési stratégia része.
– Mindehhez nagyon komoly összegek kellenének. Honnan kerítsék ezt elő a gazdák? Stratégiák készülhetnek, ám ha nem tudunk melléjük megfelelő forrásokat tenni, akkor azok általában nem valósulhatnak meg.
– Teljes mértékben egyetértek. A terveknek, elképzeléseknek egybe kell esniük a tettekkel. Hadd szemléltessem a kilábalás útját ismét a gabonatermesztés példájával. Két lehetséges út van ebben az ágazatban. Az egyik, hogy a ma még működő, termelést szervező integrátor cégeket, amelyek a gazdálkodóknak pénzt, eszközöket adnak, külföldi befektetési társaságok vásárolják fel, s ezzel megszerzik a magyar piacok nagy részét, kiszolgáltatottá téve a hazai termelőket. A másik lehetséges út az, hogy a gazdák összefognak, és a saját, illetve a még állami tulajdonban lévő eszköztár igénybevételével egy olyan magyar nemzeti vállalatot hoznak létre, amelyik képes egységes központi beszerzésre, és a rendelkezésére álló tárolási kapacitások is komoly piaci szereplővé léptetik elő. Egy ilyen társaság a közraktározás és az értékesítés megszervezésével képes lesz a jövedelem egy részét visszajuttatni a gazdákhoz. Ezzel kizárhatnák a lehetőségét annak, hogy a multinacionális cégek kipumpálják az országból a gabonatárolás és -értékesítés során keletkezett jövedelmet. Nekünk, gazdáknak az az érdekünk, hogy a jövedelem ott maradjon, ahol keletkezett.
– Milyen állami tulajdon bevonásáról lehet szó?
– Konkrétan a Concordia Zrt.-re és a TIG gabonatárolóira gondolok. Ezeket a társaságokat gazdák működtethetnék kedvezményes bérbeadás útján, a tulajdonjog későbbi megvásárlásának lehetőségével. A termelők most is rendelkeznek hosszú időtartamra használható és nagyobb mennyiségre igénybe vehető tárolókkal. Ugyanakkor ez kevés. Csak a nemzeti összefogás lehet az, ami a jövő szempontjából is stabilitást ad.
Vetőmag egymillió hektárra
– Nem késtünk el már ezzel? Miből gondolja azt, hogy még fel tudjuk venni a versenyt az idehaza is erős jelenléttel bíró multikkal? Adódik még egyáltalán lehetőség arra, hogy csakugyan összefogjanak a gazdák, és létrejöjjön egy együttműködésen alapuló gazdasági irányzat az országban?
– Érthető, ha kételkednek az emberek, hiszen azt látják, hogy ahol van pénz, ott még több lesz, ahol meg nincs – ahogy általában lenni szokott –, ott nem is lesz. Tisztán kell látni a helyzetet. Az egyik szomszédos országban van egy hatalmas magáncég, amelyik nagyon agresszíven terjeszkedik térségünkben. A társaság komoly integrátor cégeket vásárol fel a kelet-közép-európai országokban, és többek között már Magyarországon is megjelent ezzel a törekvéssel. Ez esetben természetesen csak a cégtulajdonosok vagyona gyarapszik, a helyi gazdák pedig kiszolgáltatottá válnak. Létezik azonban egy másik példa: egy régi európai uniós tagállam gazdái létrehozták saját szövetkezeti vállalatukat, és a tevékenység során keletkezett jövedelem az övék maradt. Nos, mi úgy gondoljuk, ahhoz, hogy beléphessünk a nemzetközi piacokra, előbb itthon kell magunkat megszervezni. Mert az összefogásra képtelen gazda semmilyen együttes fellépésben nem tud részt venni. Képtelen rá, hiszen nem tudja az érdekeit érvényesíteni, nincs gazdasági ereje, és ezáltal nincs súlya egy együttműködési rendszerben.
– Érdemes tehát harcba indulnunk a multik ellen?
– Nem arra gondolunk, hogy itt bárki háborút hirdetne a multik ellen, mert a győzelemre ma – mondjuk ki őszintén – nincs meg az esélyünk. De arra megvan, hogy saját magunkat megszervezve, először nyilván a helyi, belső ellátásra koncentrálva, egy új, működő modellt kialakítva bebizonyítsuk: erősek vagyunk. Megmutathatjuk, mit is jelent az, amikor egy cég egymillió hektárra vásárol műtrágyát, növényvédő szert vagy vetőmagot. Ez csak így működőképes. Gondoljuk végig, milyen gazdasági erőt tud felmutatni egy ma erősnek tartott, tízezer hektáros nagybirtok. Még egy ilyen szervezet is komolyabb tárgyalási helyzetbe kerülhet, ha csatlakozik egy kis-, közepes és nagygazdaságok összefogásával létrehozott szervezethez, amely hatalmas terület megműveléséhez vásárolja meg a világcégektől a termeléshez szükséges alapanyagokat.
Egység nélkül elveszünk
– A GMO-botrány is arra világított rá, hogy mennyire nincs együttműködés a gazdák között, illetve mekkora felfogásbeli különbségek vannak a kis- és a közepes, illetve a nagynak mondott gazdaságok tulajdonosai között. Nem túlzó optimizmus abban hinni, hogy össze lehet hangolni ezeket az érdekeket, hogy rávehetők az óriási területeken gazdálkodó cégek arra, hogy a kisebbekkel együttműködjenek?
– Néhány évünk van erre, mert nagyon felgyorsult a világ, ráadásul válságok sorozatát éljük át. Vagy képesek leszünk egy olyan rendszert kialakítani, amelyben megtalálja helyét a kicsi, a közepes és a nagyobb gazdálkodó, vagy elvesztünk. A közös gazdasági érdek megköveteli az együttműködést. Ebben a rendszerben mindenki jól járna, mert az egységes fellépés a piacon komoly előnyt jelent a beszerzéseknél, a feldolgozásnál, illetve a termékek értékesítésénél is. Pontosan ez az összefogás lényege. Egy olyan keretet kell kialakítani, amelyben senki nem élhet vissza erőfölényével, és amelyben mindenki élvezi a társulás adta előnyöket, függetlenül attól, hogy mekkora területen gazdálkodik, vagy mekkora állatlétszámmal dolgozik.
– A készülő agrárstratégia tíz évben gondolkodik. Az együttműködési rendszer megvalósulását is ebben az időtávban kell elképzelni?
– E terv végrehajtása nem tűr halasztást. Meggyőződésem, hogy a rendszer kiépítése még ebben az évben elkezdődik.
– A hazai agrártermelés összefogása már önmagában is óriási falatnak tűnik. S még mindig nagyon messze vagyunk attól, hogy a magyar terményekből hazai boltokban fellelhető élelmiszer váljék. Egy dolog, hogy megszervezzük az alapanyaggyártást, ebből élelmiszert is kellene készíteni. Nem tarthatunk attól, hogy a multinacionális cégek tulajdonában lévő élelmiszer-feldolgozó vállalatok végül mégis a saját üzletpolitikájuknak megfelelően irányítanák ezt a piacot?
– Nekem az a meggyőződésem, hogy most már a kicsik mellett nagyon sok közepes hazai cég is működik a magyar piacon. De tény, hogy előbb a növénytermesztést, illetve a takarmányipart kell a helyére tennünk. Csak ezt követően lehet arról szó, hogy az állattenyésztés és ezzel egy időben a hazai – gazdák tulajdonában lévő – feldolgozóipar is erőre kapjon.
origo.hu
Orbán Viktor: Kedden elhagyja az árhullám Magyarországot
