Így gondozd a csirkédet!

A parasztportának hagyományosan ésszerű az elrendezése. Elöl az utcakapu a kerítéssel, utána a tiszta udvar meg a virágoskert, ez utóbbi elkülönítve, sokszor a virágok – estike, tulipán, verbéna, liliom, krizantém, szegfű – mellett szőlő fut a tornác vagy elegánsabban az ámbitus szabad felületén. A gazdasági udvart, azaz a tyúkudvart kétszárnyas drótkapu és kerítés választja el a porta többi részétől. Nagyanyámékét nagy eperfák kerítették körbe, a kacsák nyaranta a lehullott epertől lerészegedve borultak egymás hegyére-hátára. A disznóól, a csirkeól és az istálló mellett itt kapott helyet a góré, amiben a kukoricát, falusi nevén a tengerit tárolták, de volt egy kis kacsafürösztő is, ahol a kiskacsák gyakorolták a pancsolás művészetét. Libákat nehezen lehetett tartani a tyúkok és a kacsák között, mert gőgös és ideges népek voltak. Sőt, képesek a nadrágot is leszakítani a betolakodónak vélt látogatóról. A tyúkok nyugodtan kapirgáltak a gyep között, keresgélték a gilisztákat, hogy aztán amikor egyik eliramodott a zsákmánnyal, a többi utánaeredve egymás szájából tépje ki a delikát falatot. A tehenet reggel fejés után kihajtották a csordába, Rózsi meg Bimbó estig nem jöttek be, szintúgy a disznók tülökszóra indultak a kondással a mezőre. A kiscsirkék éktelen csipogással tódultak az anyjuk után, aki harcias tollas párnává fújta magát, ha a kutya vagy a macska a csirke közelében ólálkodott. Nem is jelentett igazi veszélyt a kiscsirkékre a nagyritkán arra tévedő héján kívül semmi. Akkoriban a kiscsirke nem termett csak úgy a varázsdobozból, még a keltetőből hozott jószág sem volt ismeretes. Abban az időben a falusiak megadták a módját az eljövendő rántottcsirke-hadnak vagy, amivel egy amerikai szenátor kampányolt: a minden fazékba tyúkot! gyakorlatának.
Először is, a gazdasszony előszedte a tojásokat, és meglámpázta azokat. Azt jelentette, hogy a lámpa elé tartották, és amelyik tojásnak a tompa végén egy kis kör volt, a tojás „pénze”, abból lesz kiscsirke, míg a sok pici gömböcskéből, a „rostásokból” nem. Eztán kéretik figyelni a tyúkudvart, amelyik tyúk lomhán üldögél a maga vájta kis gödörben, abból lesz a kotló. Elkapják, és egy tojásokkal teli szalmával bélelt kosárra ültetik. Helyszín a nyári konyha, kisebb házakban a konyha, ahol fűtenek. Három hétig ül a kotló a tojásokon, amikor a legelső csibécskék kikopogják magukat a meszes falú börtönből. A kiscsirkék hangja idegpróbáló, de nem lehet még kirakni őket, mert fázékonyak és könnyen elpusztulnak. Tehát elő egy nagy ládával, amit kibélelnek újságpapírral, bele a csirkéket a mamájukkal együtt, és kezdődik a nyüzsgő élet. A pici csibéket vizes darált kukoricán és vízen tartják. Mindaddig tart az édeni állapot, amíg úgy három-négy hetes korukban a csirkék elkezdenek kiszökdösni a ládából. Ekkor, de csak ekkor lehet őket kiengedni az udvarra. Még sokáig az anyjukkal vannak, megmászva a kotlós fejét, szárnyát, vagy bebújnak pihenni a meleg tollak alá. Ugyanez a helyzet a kiskacsákkal, csak a darált kukoricát felváltja a kukoricás vágott csalán, ami a kacsáknak mennyei étek, megszedni az árokparti csalánbokrokat korántsem élvezet. A kiscsirke is, a kiskacsa is aranyos jószág, de roppant sérülékenyek, és nagyon jól kell velük bánni.
Egy rántani való csirkének legalább három hónap gondos tartás kell ahhoz, hogy vasárnapi ebédként a tejfeles nokedli tetején végezze. Aki azt hiszi, hogy csirkét, kacsát, nyulat lehet „csak úgy” tartani, majd meglesz az udvaron vagy az odavetett tápon, az téved. Parasztnak lenni nem azt jelenti, mint a magyar köznyelvben burjánzó lenéző, bunkó, sértés, hanem évszázados tapasztalaton nyugvó szakmaiság a földtől az állatig.