Lánggabona

A titokzatos eszközökre a régészek rásütik a „kultikus” jelzőt. Ez a sorsa az angliai Stonehenge kőtömbjeinek és egyéb, fegyvernek nem látszó tárgyaknak – a mocsárban fellelt összekötözött tetemeket pedig gyakorta istenáldozatnak tekintik. Az olykor csak asztal mögött bölcselkedő archeológusoknak sok esetben nincs megfelelő anyagismeretük, szerszámkészítési gyakorlatuk. Végtelen fantáziájuk mozgatja tudományos kutatásaikat – állítja Eőry Béla kísérleti régész.

A Balatonberényben élő Eőry Bélát Ötzi bácsinak becézi mindenki, hiszen „életre keltette” a világ legrégibb múmiáját, az Alpokban talált rézkori jégembert, aki nagyjából 5300 évvel ezelőtt mumifikálódott a gleccserben. Mindezeken túl Eőry Béla őskori szerszámokat, viseleteket készít és próbál ki, nem beszélve arról, hogy ősrégi növényeket termeszt korabeli módon elkészített szerszámokkal és módszerekkel.
A titokvadász műhelyében mozdulni sem lehet az őskori harcosok fegyvereitől, az ősparasztok szerszámaitól. Az évezredes tárgyak azonban mindössze néhány éve készültek.
– Okleveles gépipari technikusi végzettségem van, évtizedeken keresztül üzemmérnökként dolgoztam, de végül kísérleti régész vált belőlem – mondja Eőry Béla. – Azt hiszem, kevés régész mondhatja el magáról, hogy több mint tízezer kőeszközt talált volna. Ez önmagában is rekord.
Hazánkban a neolitikummal sokáig alig foglalkozott valaki. A régészszakma csupán kis újkőkori foltocskákat ismer itt, a Dunántúlon, amelyet a neolitikumi ember valaha teljesen birtokba vett. A szakembereket is megdöbbentette, hogy a műkedvelő régész keze nyomán ezrével kerülnek elő az apró nyomok ebből a korból – kilométereken keresztül kizárólag újkőkori településeken lépdel a kutató. A Körös-Starcevo kultúra népe nyolcezer éve a Balkán felől vándorolt be a Dunántúlra. Valójában az első európai földművelők a Közel-Keletről és Anatóliából indultak el, hogy a Kárpát-medencét megszállva továbbnyomuljanak nyugatra.
Eőry a környező vidékeken talált kerámiadarabok, pattintott kő- és csonteszközök, illetve egyéb tárgyak vizsgálata során rájött arra, hogy ősemberként ezekkel megélni nem tudott volna:
– Hiányérzetem támadt, megértettem, hogy itt még egész sor információ hiányzik, és olyan kérdések vetődnek fel, amelyekre nem tudok választ adni. Ekkor gondoltam először arra, hogy mi lenne, ha elkészíteném ezeket a tárgyakat, és persze ki is próbálnám – vagyis használnám őket.
A kísérleti régész abban különbözik „hagyományos” kollégájától, hogy ősi módon készíti el például a kőbaltát, majd nyelet fabrikál neki, a rekonstrukcióval a kor szintje szerint munkát végez, miközben méri az eltelt időt, illetve fényképfelvételeket készít, majd a tapasztalatait feljegyzi. Ezek a dokumentációk tükrözik azokat az állapotokat, amelyek több ezer éve létezhettek. Ez a fajta kísérletezés egészíti ki a klasszikus archeológiát.
Eőry Bélát az foglalkoztatja, hogy miképpen teltek az akkori hétköznapok. Hogyan gazdálkodott az őskori ember? Például miképpen termesztett gabonát és egyéb növényeket? Mennyi idő alatt és hogyan tudta megmunkálni az ekéjét, és hogyan használta azt? A gabonát miképpen dolgozta fel, és milyen táplálékot készített belőle? Az első eszköz, amelyet megvalósított, a sarló volt. Hajlított fába pengeéles pattintott kőszilánkokat helyezett, és próbára tette a szerszámot. A munka előtt tanulmányozta a néprajzi párhuzamokat, a szakirodalmat és az ábrázolásokat, például az egyiptomi betakarításokat. Kiderült, hogy az aratáskor marokra fogták az ősgabonát, ráadásul nem a tövénél vágták el, hanem negyven centiméterre a föld felett.
– A gyakorlatban jöttem rá, hogy nem vagdalni kell, ahogyan azt a modern sarlókkal teszik, hanem marokra fogva elvágni. Tehát ez az eszköz nem sarló, hanem aratókés volt! A tudósok soha nem vizsgálták a tönkét vagy tönkölyt, én azonban elkezdtem termeszteni őket, és kiderült, hogy ezekből nem lehet sem kenyeret, sem lepényt sütni. Ötzi gyomrában is durván őrölt gabonát találtak. Ennek pedig igen egyszerű oka van: a levágott pelyvás ősgabonából nem lehet kinyerni a magot az ismert módszerekkel. Ezt a szárastól levágott gabonát lánggabonának nevezik, mivel a tűz fölé helyezve a magról leégették a pelyvát, majd megőrölték azt. A magot kiszelelték, az őrlőkövön megőrölték, majd megették – osztja meg tapasztalatait a kísérleti régész.
A mag az eljárás során karamellizálódott, tehát másra felhasználni nem lehetett. Az őrlemény tejjel, mézzel vagy más étellel keverhető, mint a müzli manapság. Az ilyen „trükkökre” kizárólag abban az esetben jöhet rá az ember, ha elkezdi termeszteni, illetve feldolgozni az ősgabonát.
A legérdekesebb őskori „jégember”, vagyis az Alpokban véletlenül fellelt rézkori Ötzi sokkal többet mesélt el nekünk a maga koráról, mint bármely feltárt kortársa.
– Jómagam minden öltözékét őskori eszközökkel és eredeti anyagokból gyártottam újra, és állítom, hogy ruházata alkalmas volt a hegyi vándorlásra. Abban, amit a bolzanói múzeumban kiállítottak, egy órán belül megfagyott volna a szerencsétlen ember – állította Eőry.
Amikor készen volt az őskori gúnya, Eőry egy hideg téli napon magára öltötte, hogy megtapasztalja, mennyire meleg: végigment a falun Ötzi szép bundájában, de többen jetinek vélték, úgyhogy többé nem rémisztgette a falubelieket.
A csiszolt kőszekercék is komoly fejtörés elé állították. A kérdés az volt, hogy miként készült a lyuk a nyéllyukas fajtán. A szakirodalomban azt írják, hogy fúrták. Eőry szerint ez nem igaz, mert a fúrás azt jelenti, hogy fúróval lyukat készítenek, miközben az összes fölösleges anyagot eltávolítják. Akkoriban azonban nem volt erre alkalmas eszköz. Eőry rájött arra, hogy a mester nyílfúróval és némi víz, illetve homok segítségével körgyűrűt fúrt, a középen maradt „dugót” végül kiütötte.
– Természetesen érnek kudarcok is. Ötzi vadászhálójával megpróbáltam ugyan elejteni egy fácánt, de hiába csalogattam a hálóhoz még kukoricával is, a madaram mindig szépen megkerülte a csapdahálót, és úgy kapkodta fel a szemeket. Szóval őskori módszerekkel nem sikerült fácánt elejtenem – nevet a kísérleti régész.