Menekülés a mártírkodásba

Ne legyünk borzasztóan meglepve, ha az MSZP esetleg mégsem fordul az Alkotmánybírósághoz amiatt, hogy népszavazási kezdeményezését az Országos Választási Bizottság elutasította. Júniusi kongresszusukon Mesterházy Attila pártelnök jelentette be nagy csinnadrattával az akciót, arra ösztökélve a választópolgárokat: a kormány úgymond visszamenőleges jogalkotását utasítsák el. Az OVB azt válaszolta: az alkotmány burkolt megváltoztatásának szándékán túl azért sem tartható meg a népszavazás, mert túl homályos azon kitétel az indítványban, amely a visszamenőleges jogalkotás hátrányos rendelkezéseinek alkalmazását akarta megtiltani. Hogy élő ember nincs, aki érti a szöveget – beleszámítva a szocialistákat –, nem kétséges. Az indítvány új gazdája, Lukács Zoltán MSZP-s országgyűlési képviselő sem tudta épkézláb módon feloldani a rejtélyt. Az egyik baloldali csatorna műsorvezetője is értetlenkedett, vajon mit fed a „hátrányos” meghatározás.
Zavaros az egész. Ha szerintük nem lennének „hátrányosak” a rendelkezések, akkor részükről rendben lenne a dolog? És milyen társadalmi csoportokkal szembeni hátrányosságokat kellett volna elutasítania a népnek? Mert ami hátrányos egyeseknek, az másoknak néha előnyös. Ezeket a kérdéseket szintén nem lehet lebegtetni egy referendumon. Mind-mind olyan elemek, amelyekre hiába várjuk a feleletet az utódpártiaktól. De vajon miért burkolta az MSZP a beadványát ilyen balladai homályba? A válaszhoz egy kis múltidézés szükségeltetik. Éppen huszonegy esztendeje, hogy egy számukra akkor még ellenszenves államfőjelölt megfúrására próbáltak a néppel szavazásilag szövetkezni. Göncz Árpád elgáncsolására hirdették meg a referendumot. A kérdés úgy szólt: kívánja-e Ön, hogy a köztársasági elnököt közvetlen módon válasszák meg? Csupán 14 százaléknyian nyilvánítottak véleményt, és ebből 85, 9 százalék nemet mondott az állampárti hacukából frissen átvedlett MSZP-nek. Azóta sem sikerült soha egyetlen szocialista népszavazási nekigyürkőzés. Mindig fenyegetőztek vele polgári kormányok idején, ám hamvába holtak a rózsaszín ködös tervek ingyenes nyelvvizsgákról, ebédekről és egyebekről.
Megkockáztatjuk: az utódpártiak valójában nem akarnak semmilyen népszavazást. Főként nem olyan elvont kérdésben, ami nem mozgósíthat tömegeket. Pontosan tudták tehát, hogy olyan beadványt kell fabrikálniuk, amely garantáltan elbukik az OVB előtt. Hisz semmi szükségük egy újabb lebőgésre két elhasalt választás után. A mártírkodásról viszont a világért sem mondanának le. A selejtes beadvány teljesítette hivatását: unalomig ismételgethetik, hogy az OVB pártkatonák gyülekezete, és ők a diktatórikus kormány cselvetésének lettek az áldozatai. Pedig a céltalan tűzokádás helyett tán nem ártana, ha egyszer legalább megkísérelnék definiálni, mit értenek ők visszamenőleges jogalkotáson. Mert eddig csupa olyan kérdésben kifogásolták az általuk ekként megbélyegzett törvényeket, amelyekben a társadalom többsége a kormány álláspontját osztotta – a hatalmas végkielégítésektől a biztonsági őrként dolgozó negyvenéves leszázalékolt rendőrök busás nyugdíjának szociális ellátássá vagy munkává alakításáig. Feltehetőleg ezeknek a számukra kedvezőtlen visszajelzéseknek köszönhető, hogy már nem Mesterházy házal egyik stúdióból a másikba az elutasítás feletti bánatukkal, csak egy frakciótag. Pedig a pártelnök nyújtotta be a kezdeményezést. S így megindokoltuk azt a vélekedésünket is, miért nem lenne váratlan, ha az MSZP csendben megfeledkezne az alkotmánybírósági reklamációról. Már csak saját érdekében is.