(mi van a halakkal )

Én nem tudom, hogy a Balaton sorsa (benne a halakkal) mikor rendeződik véglegesen és megnyugtatóan. Aki netán azt gondolja, felesleges az aggodalom, hiszen minden a legnagyobb rendben van, téved, vagy önmagát csapja be. Hogy a Balaton tisztaságát bizonyítsa, az elmúlt években több állami korifeus látványosan beleivott a tó vizébe, s közben szinte ficánkolt az egészségtől. Ettől függetlenül az biztosnak tűnt, hogy a víz tiszta, és úgy látszott, hogy egyik legnagyobb nemzeti kincsünket csak a kiszáradás vagy a túláradás veszélye fenyegeti. Az utóbbi idők hatalmas esőzései valószínűleg rontották ezt a helyzetet, egyes állítások szerint ez év tavaszától a Balaton vize szinte kicserélődött a szüntelen duzzadás és a kényszerű lecsapolás miatt. Fogalmam sincs, hogy ez milyen hatással volt a tó élővilágára, mit szóltak hozzá a halak, a békák, a nádasok, a madarak. Az kétségtelen, hogy a szúnyogok látványosan örültek. Az úgynevezett árvaszúnyogok – melyeknek neve valószínűleg zokogáshoz hasonló zümmögésükből származik – most önmaguk gyászát felülmúlva zúgtak a nádasokban, s közben majd kiverték az odatévedt emberek szemét.
Ahhoz már rég hozzászoktam, hogy tavasszal, nyár elején az a terület, ahol horgászni szoktam a csopaki hajókikötő környékén, kissé büdös lesz a rothadó busa- és angolnatetemektől, s ívás idején számos keszeg is áldozatul esik a túlzott szenvedélynek. Nem emlékszem, hány éve volt a nevezetes angolnavész, amiről hoszszas vizsgálódás után a halbiológusok kiderítették, hogy egy bélben élősködő parazita okozta. A betegség járványszerűen terjedt, de szerencsére a többi halfajra nem jelentett veszélyt, csak a fürdőzőket és a horgászokat undorította. Idén vagy tíz angolnatetemet takarítottam el a horgászhelyemről, s két tízkilós busát. Ilyenkor az embert a dögtemetők illata lengi körül, s bizony nem könnyű a balatoni halgazdaság kérését teljesíteni, hogy a dögöket nejlonba csomagolva helyezzük el a parton, ahonnan aztán az arra illetékesek elszállítják őket. Egy ilyen akció egy rutinos kórboncnok szaglószervét is próbára tenné.
De nem ez az igazi baj. Nyár elején jöttek az első hírek, hogy pusztulni kezdtek a harcsák. A horgászok nyolc-tíz méteresnél nagyobb tetemet találtak a Kerekedi-öbölben. Majd találkoztam egy vitorlással, aki hajójával hosszában átszelte a Balatont, és rengeteg hatalmas döglött halat látott lebegni a nádasok előtt.
A múlt század hatvanas éveinek közepén, amikor a nagy balatoni halpusztulás történt, s a tó harcsa-, ponty- és süllőtörzsállományának jelentős része megsemmisült, jártam a helyszínen, és elmondhatom, kevés elrettentőbb látvány van, mint egy kétméteres harcsatetem. Ezrével hevertek a parti kövezéseken, s lebegtek a vízen a haldögök. Akkor a pusztulás okaként a vízminőség romlását, a Balatonba torkolló szennycsatornákat, a környező szőlőültetvényekről leszivárgó kemikáliákat nevezték meg, és attól kezdve bizonyos bajmegelőző lépések ténylegesen történtek is. A tó élővilágát azonban azóta sem sikerült teljes egészében regenerálni. Most arról terjedtek el hírek, hogy az elmúlt év és az idei tavasz özönvízszerű esőzései a távolabbi mezőgazdasági területekről is a tóba sodortak ártalmas, szennyező anyagokat. S a kényszerű, folytonos vízcsere sem használt a halak életterének. A másik feltevés szerint a harcsavészt valamely járvány okozhatta, a kórokozó azonban, amikor ezeket a sorokat írom, még ismeretlen.
Számomra furcsának tűnik az is, hogy a média nem figyelt fel a fentebb említett aggasztó jelekre. Hogy ennek a „figyelmetlenségnek” mi az oka, én nem tudom…